Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. november (5. évfolyam, 174-197. szám)

1950-11-24 / 192. szám

Ladánybenén elvégezték az őszi mezőgazdasági munkákat, már előkészítik a téli oktatást Ladánybenén jól összekap­csolták a három központi kér­dést: a begyűjtést, mélyszántást és a termelési szerződéskötést. Népnevelőink jó munkájának köszönhető, hogy a mélyszántást már november 17-én befejezték. A termelési szerződéskötést pe­dig megyénkben elsőnek telje­sítették Í00 százalékig. Ladánybene dolgozó parasztjai megértették azt, hogy újabb csapást jelent az imperialisták­ra, ha a mélyszántást idejében elvégzik és termelési szerződést kötnek. A beszolgáltatás terén sem fognak lemaradni. Ladány­benén a három központi felada­ton kívül nem feledkeztek meg az őszi oktatás kérdéseiről sem. A pártszervezetben folyik az alapfokú szeminárium. Meg­indulnak a Szabad Föld Téli Esték. A Rákosi-per olvasókör­be valamennyi tömegszerveze­tet bevontak. December 4-éu indul meg a mezőgazdasági ván­dor-szaktanfolyam. Mindezek bizonyítják, hogy Ladánybenén a pártszervezet megértette a feladatát. Csak egy hiba van, hogy a fiatalsággal nem foglal­koznak kellőképpen. A fiatalo­kat jobban be kell vonni a mun. kába a DISz-szen belül. Bízunk benne, hogy ez a kérdés is ren­deződni fog Ladánybenén. Mélykút elmaradt az őszi inélyszaiitaslmii A község eddig csak 40 szá­zalékban teljesítette az őszi mély. szántást. A községi végrehajtó bizottság azzal „védekezik”, hogy nem áll elegendő igaerö rendelkezésére. A községi ta­nácsnak előbb kellett volna gon­doskodni a magántraktorok igénybevételéről. Mostmár na­gyon nehéz a lemaradást be­hozni. —• A tanácstagok Mélykúton most élenjárnak a munkában. Győrök Mátyás, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese 10 ka- tasztrális holdas gazda, Véger Mihály tanácstag már befejez­ték a mélyszántást, Győrök Má­tyás és Illés András, valamint Hodonecki Péter végrehajtóbi­zottsági tag és Illés Kálmán párosversenyben állnak egymás­sal. Az ellenség azonban Mély- kúton is dolgozik. Mikó Pát, Békés István, Vergel József és Mackó Gáborné kulákok tuda­tosan szabotálták az őszi mun­kálatokat. Fokozott népnevelő munkával arra kell törekedni Mélykúton is, hogy a lemaradást minél előbb behozzák, mert szemelött kell tartanunk azt, hogy a mélyszántás idejében való elvég, zése több termést és jobb jöve­delmet jelent dolgozó parasztsá­gunk és népgazdaságunk szá­mára. Lajosmizse rákapcsolt, liogy e hét végére befejezzék az őszi mélyszántást Lajosmizséh az őszi mély­szántás mielőbbi befejezéséért megindult a fokozott munka. Lajosmizse sem akar lemaradni a versenyben. Kunszentmiklós- sal és Kerekegyházával áll versenyben a község. Hiba, hogy a versenyered­ményeket még nem közöl­ték egymással. Az őszi mélyszántás idejében való elvégzésében élenjárnak Farkas László 4 holdas, Őrlik András 3 holdas dolgozó pa­rasztok. A tanácstagok szintén példát mutatnak a munkában. Az őszi mélyszántásnál saját igájukkal is segítenek azoknak a dolgozó parasztoknak, akik­nek nincs gazdasági felszerelé­sük. A községi végrehajtó bi­zottság tagjai, akinek földjük van, november 25-re Vállalták az őszi mélyszántás elvégzé­sét. A DEFOSz megszervezte a dülőfelelösök versenyét. A leg­jobb eredményt Dózsa Lajos és Gazsó András érték el. Nemcsak az őszi mélyszántás­ban, hanem a termésbégyüjtés terén is vannak élenjárók La- josmizsén. Nyemecz Ferenc községi tanácstag a termény- begyűjtést 300 százalékra telje­sítette. Dani Lajos 8 holdas kisparaszt 200 százalékra tel­jesítette terménybeadási köte­lezettségét. Jó teljesítők még Sipos Béla, Göre György, Oláh Ferenc dolgozó parasztok. Ezek a dolgozó parasztok .tudják, hogy a békét hazánkban csak tettekkel és becsületes munkává] lehet megvédeni. A termelési szerződéskötés terén a 692 katasztrális hold előirányzatból 572 katasztrális hold van teljesítve. Seidl Jó­zsef, a végrehajtó bizottság tagja, valamint Bagó József elnökhelyettes a termelési szer­ződések kötése terén élenjárnak. Jő munkát végez Szabó János és id. Gazső József is. Azonban hiba Lajosmi- zsén, hogy a pártszervezet! nincs eléggé aktivizálva. A párttagokból kevés az aktíva, A lajosmizsei pártszervezet tö­rekedjék arra is, hogy fokozot­tabban erősítse a tömegszer­vezetekkel a kapcsolatot. A DEFOSz-nál az 1500 tagból csak a dülőfelelösök dolgoznak. Jobb eredményeket csak úgy lehet elérni, ha Lajosmizsén is érvényesül a pártszervezet irá­nyítása. Felépült Borotán az új tanácsház i Mindenféle íasznált és új szorzégénüt azor naj veszünk. 27: KeeMíeuiéti Tcxíi?« I» ta * k eresS*e4el mi V, V Gyorsul a mélyszántás üteme a mátéházi állami gazdaságban \ii»y»l>h gondot kell fordítani a l»a,ig’nd>moK«'nlonii,n. az éberségre és a dolgozók politikai nevelésére Vállalták a pontos, lelkiismeretes és jobb munka- teljesítéseket. Az állattenyésztö-brigád vállalta a takarmányozás észszerűbb beosztásával az ed­digi takarmánypocsékolás teljes egészében való kiküszöbölését. A fejők vállalták, hogy jobb és tisztább fejéssel növelik a tejbegyüjtést. A dol­gozók valamennyi vállalásaikat teljesítették. Néhány hiba, melyet ki kell javítani Mindezen eredmények mellett a gazdaság­ban azonban hibák is mutatkoznak. A hibák leg. jelentősebbje a munka, a brigádok-, a munka­csapatok megszervezésében fedezhető fel. A gazdaságban nagymérvű a folytonos munkáscsere. Ez nagyban hátráltatja az eredményeket, késlelteti az időszerű munkák befejezését. A kellő munkatervek hiánya nélkülözi az előre­látást. A brigád- és munkacsapat-vezetők nz elvégzett és az elkövetkezendő munkák elvégzé­sét csak elvétve tárgyalták át. Rendszeresen Dem folyt a munkamenet, az előforduló hiányos­ságok kiértékelése, így persze, elmaradt azok­nak kijavítása is. A gazdaság volt vezetői nem törekedték a dolgozók nevelésével és felvilágosí­tásával. a munkavállalások állandósítására. így történt aztán meg nem is egy esetben, hogy a munkaerőhiány gátolta a termelés eredményei­nek továbbfokozását. A gazdaság új vezetősége a hibák nagy ré­szét már kiküszöbölte. De még sok a tennivaló. Különösen az éberség alkalmazása körül. Ha az új vezetőség munkájában jobban figyelemmel lett volna az éberségre, akkor nem történhetett volna meg az, hogy a dolgo­zók soraiban egy jehovista — mint az ellenség megbízottja — bomlassza a sorokat. Az ellenség álcázott ügynöke éppen azért igyekezett foko­zottabb munkateljesítésre, hogy bizalmat keltsen maga iránt, közben a jehovista-tanok terjeszté­sével a dolgozók öntudatának letörésére igyek­szik. Az éberség fokozottabb alkalmazása en­nek a betolakodott árulónak a leleplezé­sére kellett volna, hogy vezessen, nem pedig arra, hogy háromhónapi mun­kája után már az új vezetőség öt sze. melle ki iskolára való küldésre. A mátéházi állami gazdaság üzemi párt- szervezetében is észlelhető a lazaság. Selymes elvtárs, az üzemi pártszervezet titkára a re­szort-kérdésekben merül el, ami elfoglalja ide­jét, lehetetlenné teszi számára az irányítás és a vezetés fontos kérdésének előtérbehelyezését. A gazdaság 3-as számú tanyáján még az aratás utáni kaparélc ott áll össze­gyűjtve. A gazdaság új vezetője szerint ez már csalt szalmakaparék. A helyettes agronómus szerint a gabonaszem benne olyan kevés, hogy cleséplésre sem ér­demes. Selymes elvtárs a kérdéshez viszont nem tud hozzászólni, —mert mint mondotta, — elfoglalt­sága nem engedte, hogy a 3-as tanyára elláto­gasson. a kaparék minőségének eldöntésére. Kérésén tanulnak A gazdaságban a téli oktatás már meg­indult. Egy alapfokú szeminárium mindössze 14 hallgatóval. Selymes elvtárs szerint ennek az az oka, hogy a dolgozók nagy része a közeli Csávoly községben lakik, munkájuk befejezté­vel ide térnek haza és mint mondja, ott fognak elméleti kiképzésben részesülni. Az elméleti képzésen kívül szakmai továbbképzés is indul a gazdaságban. Egy növénytermelő-, egy állattenyésztő, és egy traktorosképzö-taníolyam. De tervbe van véve egy analfabéta-tanfolyam beindítása is. Ugyancsak ezt a célt fogják szol­gálni a megrendezésre kerülő Szabad Föld Téli Esték és a kultúrcsoport munkája abban a kultúrházbaii, amelyet most avattak fel. Szín­játszó- és énekcsoportja máris jelentős eredmé­nyeket ért el a kultúra kiszélesítéséért folyó íarcban, A gazdaságban a gyapot utőszedésével kap­csolatosan egy újításnak beillő észszerüsítéss -1 : siettek a gyapotszárítás terén az esőtől ázott . gyapottermés megmentésére. Egy padiós szoba- can polcokat helyeztek el. azokra deszkákat 1 fektettek és az arra elhelyezett gyapotot a ke- ' , nencébe begyújtva, annak melegével szárítják. ] \ naponta többször végrehajtott forgatással ( -.ét-három nap alatt megszárítják az ott elhe- , yezett gyapotot. j A mátéházi állami gazdaság új vezetősége Irányt i ,-ett a munka jobb megszervezésével és a ] gazdaság dolgozói létszámának állandósításával i jövőévi jobb munkájának teljesítésére, az idei- j léi is fokozottabb teljesítésének elérésére; A ; libák és hiányosságok teljes felszámolásával t •,rra törekszik, hogy a volt vezetőség hibáin s ikulva, azokat teljes egészében , kiküszöbölje, £ logy így . is erősítse szocialista.. mezö^aädasä- \ [ünk továbbfokozódó eredményeit ■ j I Tengelyig merül a kocsi a mátéházi állami gazdaság felé vezető úton. — így van ez errefelé — mondja a kocsis — koraösztől tavaszig, ösz- szel az esőzés, télen az összefútt hó, koratavasz- szal az olvadás szinte járhatatlanná teszi az utat a gazdaságba. A Baja városi Szeszgyár ké­ménye mutatja az irányt, amelyen a kocsinak haladnia kell, útjában csak a méteres kátyúk és a feltört út járhatatlansága téríti el elég sűrűn. A mátéházi állami gazdaság több mint 3000 hold területen fekszik. A gazdaság dolgozol szeptember 12-re végeztek az árpa és október 2.ára a búza elvetésével. Zöldéinek is már a hatalmas árpa- és búzatáblák. Az őszi eső és a kedvező időjárás magasba szökkentette a csí­rázó mag feltörő zöld hajtásait. Most a mély­szántás munkálatai folynak nagy igyekezettel, hogy a bácsborsodi állami gazdasággal szemben, — mellyel versenyben állanak, -— elnyerjék az elsőbbséget. A 2200 hold mélyszántásra váró terület­ből 1650 holdon már kész a ni unka. A gazdaság erőgépei három műszakban naponta 80 hold mélyszántás elvégzésé­vel azon vannak, hogy a versenyfeltéte­lek kitűzött határnapja előtt a munkát befejezzék. A gazdaság hat erőgépe és két Sztálinyece egyetlen brigádban két munkacsapatra osztva végzi a munkát. A munkacsapatok vezetői, Bodó István és Major Gyula párosversenyében Major Gyula halad az élen, műszakonként 15 hold mély. szántás teljesítésével. Major Gyula, a munka­csapat vezetője azonban nem ül eredményei babérain, hanem munkacsapatának példát mu­tatva, multhetl 150 százalékos egyéni teljesíté­sét ezen a héten 222 százalékra fokozta, hogy mint mondja: — Ezzel is feleljek a háborús gyujtogatóknak, a béke aláaknázőinak, akik azon vannak, hogy boldog jövőnket elrabolják. Versenytársa, Bodó István munkacsapata eddig elért 120 százalékos teljesítéssel áll a második helyen. Munkalendületükkel és a versenyszellem kiszélesítésével igyekeznek azonban feltörni Ma­jor Gyula brigádjának eredménye mellé. A brigádok egymással versenyeznek A mátéházi állami gazdaságban már be­fejezték a gyápöttermés utőszedését. A 230 hol-' dón termelt gyapot holdanként átlagos 280 kg. termést eredményezett. Az időben végzett munka, a dolgozók lelkiismeretes é3 pontos sa. rabolása megmutatkozott a termés minőségi eredményében. Az clsöosztályú termés közel 10 százaléka bizonyult csak másodosztályúnak, harmadosztályú termés egyáltalán nem volt. Most az utószedés holdanként 30 kilő gyapottal növelte áz eredményeket. A gyapotszedésben a dolgozók három brigádban végezték a munkát. A Ságvári-, a Béke- és a Dózsa-brigádok versenyében a Ság- várl-brigád lett a győztes. A brigád napi átla­gos teljesítése elérte a 20 küogrammot is. A brigád tagjai egymásközött folyó versenyében kimagasló eredményeikkel tűntek ki Kácz lllésné napi 2S kg, Tó­szegi Katalin és Yidovity Mária napi 26 kg-os teljesítéseikkel. De követendő példát mutattak Prodanovics Anna és Farkas Erzsébet állandósított 20 kg-os sze- dési teljesítéseikkel. A hat növénytermeltető brigád, — a Ság­vári, — az ifjúság brigádja, -— a Kossuth, a Dózsa, a Petőfi, a Béke és a Vörös Csülag — ugyancsak egymással versenyben végezték a tavaszi növényápolási munkálatokat, az aratást és a cséplést, A versenyben itt is a Ságvári- brigád került az élre. A brigád vezetője, Trauer Katalin lelkesedése hevítette a brigád tagjait újabb és újabb eredmények elérésében, melyek­kel átlagos 123 százalékra fokozták teljesítései­ket. A brigádon belül Vörös György 160 és Prigli Teréz 150 százalékos teljesítéseik annak az ön­tudatos harcnak az eredményei, mellyel a brigád tagjai kiveszik részüket a békéért folyó harc­ból. A Ságvárí-brigád eredményei mögé szorosan felzárkóztak a Kossuth-brigád tagjai is, amikor Dávid Aulai l»ri<jádvezetfível az élen, teljesítéseiket 132.4 százalékra fokozták. A gazdaság szőlőtermelő és állattenyésztő brigádjai is jelentős eredményeket értek el a munkateljesítés fokozásában. A szőlőtermelő Táncsics-brigádban például Grünfelder Regina kimagasló eredményeit annyira fokozta, hogy 20 óránként egymaga 768 kg szőlőt szüretelt. Az állattenyésztési brigád gondozásában ezidöszerint 80 fejőstehén, 63 darab üsző, 1000 ] süldő és 80 hízó áll. Az állatállomány azonban az elkövetkezendő gazdasági évben további 110 • darab fejőstehénnel fog növekedni. A gazdaság , a következő gazdasági évben új és modernül 1 felszerelt, most épülő istállóiban rátér a villany- j fejősre és az állatok itatásának villanygomb-' j nyomásos vízellátására, : A gazdaság dolgozói november 7-re, a ( Magy Októberi Szocialista Forradalom meg- 1 ünneplésére munkafelajánllsokkal készültek, i í Borotán teljesen elkészült az új tanácsház, csaknem két­százezer forintos beruházással. A községi tanács már be is köl­tözött az új helyiségekbe. De a régi, ódon községháza helyett nemcsak az új tanácsház készült el, hanem teljesült a borotai dol­gozók egy másik régi kívánsága is. Rendbehoztak egy, csaknem három kilométer hosszú útsza­kaszt. Az ötéves terv első esztendő­jének még a végére sem értünk és máris sokszázezer forint ju­tott Bordának. De a beruházá­sok tovább folytatódnak. Még az ötéves terv keretében kuta­kat építenek, hogy tesjeafen.meg- sztinjön a- vlZíMcgénysóg. Kultúr­t házat építenek, állami óvodát ca - új sportpályát. A borotaiak akkor becsülik ’ meg legjobban tervünk nagy beruházásait, ha szorgalmasan ; | végzik el az őszi mezőgazdasági • munkálatokkal kapcsolatban fel­adataikat, ha az őszi mélyszán- 1 tást, a termelési szerződései: 1 megkötését, a termények beadá­sát gyorsan befejezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom