Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. november (5. évfolyam, 174-197. szám)

1950-11-01 / 174. szám

A dolgozók akarata, célja. vágya, egy az egész világon: a béke Beszélgetés a Békekongresszus kecskeméti követeivel Megveszd te megtörtént a k‘Il­ii'itt < k meg választ iha a II- Ma­gyar Hékekongresszusra. A lezaj­lott bekegy ülések izzó, lelkes lumf/iilata azt mutatja, ho(ly dol- (,ozú népünk mind szélesebi) ré­tegeit hatja át a béke megvédé­sének szent ügye. Minden dolgozó éérzi, hoqy a békét nem elég '■hajtani, a békéért nap mint nap. harcolni kell. Hem tőlünk távol- áilö, közömbös ügy a béke ügye, hiszen az imperialista gyilkosok keze, amely ma Koreában öl, pusztít, holnap a mi házainkra . vetheti a tüzcsóvút és' teheti tőiddel egyenlő romhalmazzá . míndazl, amit öt esztendő hő­sies, verejtékes munkájával fel­építettünk magunknak és gyer­mekeinknek. A incs olyan dolgozó ebben az országban, aki ne a bé­két óhajtaná, akinek nem szo­rul ökölbe a keze, ha az impe­rialisták terveire gondol. Kincs, akinek ne lenne féltenivalúja, Vé- denivatója. S ez az egyséqes óhaj harcbakovücsolja a dolgozók százezreit a béke védelmére. Ké-\ piink békeakarata tettekben, harcos kiállásban szilárdul nap- ről-nüpra. A küldötteket úgy bocsátja út. nak megyénk dolgozó népe. mint akikről tudja, hogy ezrek és százezrek szavát, békeakaratát tolmácsolják majd a béke hívei­nek második nagy magyarországi seregszemléjén. S a küldöttek a legszebb megbízólevéllel, dolgozó társaik bizalmával, szcretetévei indulnak majd el a kongresszus ra. Átérzik a megtiszteltetés és a felelősség nagyságát. boldog büszkeséggel, a munkahelyen mé nagyobb lelkesedéssel végzett immkáviat készülnek az útra. Kecskemét városának egyik küldötte ' Kapitány Ferencné, a Megyei Békevédelmi Bizottság vezetője. Arra a kérdésre, hogy mit jeleni számára a lsongreez szusra Való jelölés, visszamegy a múltba és régi életéről beszél. — Tizenegyéves koromtól kezd. ve cselédeskedtero a kulákoknál. Kenyérlevesen nőttem fel, de még abból sem kaptam eleget Véresre marta a lábam a késő­őszi, vagy koratavaszi dér, ütött- vágott a gazdám, éheztem, fáz­tam, sírtam, amikor senki sem látott és megátkoztam azt a percet is. amikor a világra szü­lettem. Felnőttem, de a sorsom semmit sem változott. Abban az időben a szegény embernek eay hűséges társa volt csak, de az aztán kitartott vele, sokszor a sírig: a nyomorúság, a szenvedés. Férjhezmentem. ügy reméltük az Unammal, hogy könnyebb a teher, ha kettőnk válla tartja, öt na­pig voltunk együtt, amikor az uramat behívták katonának. TJtánamentem Szegedre és cse­lédnek álltam. Megszületett a fiam, majd a második gyerme­kemmel kerültem teherbe. Mint terhes anyát nem fogadtak fel tovább, hát éheztünk, mostmdr cqg szájjal többen. Aztán egye­dül maradtam 1947-ig, amikor az ur;lm végre hazakerült a fogság­bői. Hát ezért drága nekem a béke ügye és ezért harcolok érte utcflsó lehellclemíg. Mit jelent nekem a kongresszusra való jelölés? Bút azt, hoqij százezer magyar asz- szonnyal együtt ökölbeszorított I,ezzel odakiúlthatain az imperia­listák felé: a mi szabadságunk, a mi gyönyörű új életünk nem el­adó! Hogy szép jövőnk megvédé­séért méq qz életünk sem drága, hogyha választani keli a muH és n halál között, hát akkor in­kább az életünket adjuk. Mert mi nemcsak magunkért harco­lunk, de utánunk jönnek gyer­mekeink'. A fiam, lányom, akik. m-k nem olyan <’l°t't akarok i:, 1:. t ne Mm voll. S tudom, hogy minden magyar és minden kecs­keméti asszony így gondolkozik. Az ő akaratukat viszem a'kon­gresszusra! A Barnevál dolgozói Szalontái Józsefnél jc-löiték. Fiatal, csupa lelkesedés asszonyka. Nőnevelő az MNDSz- ben, szakszervezeti népnevelő, most javasolta az üzemi párt- szervezet tagjelöltnek a Pártba. Mindenütt ott van, ahol dol­gozni, harcolni kell. Barna szeme lelkesülten fa gyog, ahogy csöndes hangon be­szél az üzemről, a munkájáról és ami most mindannyiunk nagy kérdése, « békéről. — Heggel, amikor bejövök az tizembe, mindig valymi furcsa büszke íueghatódottság fog el sokszor a szemein is könnyes lesz. Ez akkor van, amikor lá­tom a sok-sok munkást vidáman érkezni, akik elárasztják itt a termeket. Egész nap zúg, zakatol üz üzem, folyik a munka, utána mindenki siet haza a családjához, békés otthonába. Ilyenkor min dig visszagondolok a felszabadu­lásra és úgy érzem, hogy mi, dől gőzök, Jjö-bcn tanultunk meg szívből mosolyogni. Az imperialis tűk ezt a megelégedett boldogSá got akarják kiölni az életünkből Néhány évvel ezelőtt még én is csak sopánkodtam. De azóta én is megtanultam, hogy veszett ku­tyával szemben nem sírni kell. Sokszor beszélgettünk az asz- szonytársakkal a béke megvédő séröl. Nem egy közülük felve tette, bogy a háborút úgysem mi döntjük el, nem rajtunk áll. Üdéknek megmagyaráztuk, hogy de bizony, egyedül rajiunk áll a béke ügye. Hogy nincs nagyobb erő, mint az összefogási S ma ezek az asszonyok a leglelkesebb harcosaink, mint özvegy Nagy Jánosáé, aztán a lányok közül Zatykó Margit, Kcmodg Mária, vagy Prlno Katalin. A béke védelmében nemcsuk szónokolni, hanem cselekedetek­kel kiállni: ez a cél, ezért küz­dünk mi itt valamennyien a Karneválban. Mérhetetlenül bol­dog vagyok azért, hogy üzembe!; asszonytársaimat én képviselhe­tem a" Magyar' Bókekongresszu- son. Bégen a konyha négy fala volt az egész birodalmam, nna egy egész ország, sőt az egész világ előtt felemelhetem szavam a békére vágyó asszonyok nevé­ben. Ez a kitüntetés több, mint amit szavakkal ki tudnék fe­jezni, De még jobb, még lelke­sebb munkával meg fogom bá­láiul! Bognár Jánosf, a Magasépítő ÁV dolgozóját a7-, utóbbi időben sok kitüntetés ér- j te. Mint sztahanovistát jelölték | tanácstaggá, most pedig mint küldött vesz részt a kongresz- szuson. Szerény, csendes ember, de csak így látszatra. Mert «mi­kor a béke ügye kerül szóba, « hangja elszántan, keményen csendül. Munkatársai szeretik, példaképül állítják maguk elé. — Amíg erő lesz a két kezem­ben, addig én hatom ember he­lyett is dolgozom a békéért. .Tói tudom, mit jelent a háború, « pusztítás. Sóba nem felejtem cl lö-öt. A MÁV-nál dolgoztam ak­kor, egy napon bombatámadást kaptunk. Percek alatt, « széniünk láttára váltak romhalmazzá az H'iiletek, emberek haltak meg körülöttünk ártatlanul. Én ma­iam is légnyomást kaptam. So­káig emlékeztető jel volt az ak- vori borzalmukra. Az imperialis­ták ismét a csonka, béna embe- ~ek százezreit akarják látni- Nem I »lég nekik, hogy Koreában folyik l vér, a 11J' házaink, a mi gyér- ni'keink. a ml életünk is kellc-n lökik... Ha elmegyek a kongresszusra. ahová társaim bizalma küld, én is elmondom a magam szavát. Nem voltam pedig soha a szavak embere, kicsit nehezemre is esik a szónokolás. De elmondom, hogy nekünk béke kell. Mert nekünk terveink, szép, építő terveink vannak, ehhez pedig béke, nyu­galom kell. De ha a szép szót nem akarják megérteni odaát nyugaton, akkor fordítunk a dol­gon. Akkor én is leteszem a va­kolókanalat és fegyvert fogok a kezembe. Minket nem lehet le- teperni, erősek vagyunk. Velünk van minden épeszű, becsületes ember a világon. Nemcsak a Szovjetunió és a népi demokrá­ciák országai, hanem az imperia­lista államok népei is. Az angol, az amerikai anyák sem felejtet­ték el fiaikat, akik elpusztultak •a múlt háborúban. A munkások akarata, célja, vágya, egy az egész világon: Küldött jön Angliából a Magyar Békekongresszusra Az angol békebizottság értessí-. Ang’ia küldőbe; Peter Aftbury, tette a „Megvédjük-a békél--moz-'.fiatal atomfizikus, a manchesteri galom Országos Tanácsát, hogy egyetemi fizikai intézet tagja, a vi- az angot nép küldötte részlvesz allághíríi atomfizikus, Blackett pro- Magyar Bákekongresszuson. Ifesszor közvetlen munkatársa. Több és jobb műn kárai a békéért A Bajai Gyapjúszövetgyár MNDSz-asszonyai szívvel, lélek­kel ott állattak a termelés élvo­nalában. Tudják, mit jelent számukra a béke, mit jelent számukra a boldog otthon, gyermekeik jövője. Tudják, hogy eredményeink növelésé­vel, a termelékenység fokozásá­val szolgál hal ják n béke védel­mét, ezért harcolnak újabb és újabb teljesítések eléréséért. So­rainkból Bcdekovicsné és Cse­resznyévé október 21-re befe­jezték ezévi tervüket, de ígér­jük: november 7-re, a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom tiszteletére bővülnek az 5 éves terv első tervevének sike- keres tervlelj esítöi. . Mi, a Bajai Gyapjúszövetedéit MXDSz-asszonyai, a béke meg­védéséért folyó harcban ott va­gyunk ci Szülői Munkaközösség­ben is. A szállói értekezleteken családi ál oga l ás o'k o n f eóv Hágó­siló imunkánkkai azon vagyunk, hogy a szülök megértsék, — a békével, a béke megvédésével •nyugodt és boldog életünket, függetlenségünket és szabad»«- gunkaá védjük. Vörös Ferenci lé, a Bajai Gyap júszövet cyá r MN DSz-csoporl jánuk tagja. Rákosi elvtárs beszéde hatalmas lökést adott a népnevelő munkának így biztosítják a kunszenímiklósiak, hogy időben elvégzik a mélyszántást­mus építésében — mondják a dől- gozó parasztok. Kunszentmiklós do'gozó paraszt­sága jó munkát végzett a gabc-na­begyűjtésben és jó munkát fog végezne a mélyszántási munka ban is. „Valamennyiünknek ’be kell állnunk a békeharcosok dicső soraiba..." Máté János katolikus plébános levele A katolikus papnak hivatásból eredő kötelessége, hogy szívvel- lélekkel a béke apostola legyen. A papnak ugyanis hivatása sze­rint jó pásztornak kell lennie és mint ilyennek szeretnie, óvnia kell népét és elhárítani lőle min­den veszedelmet. Ezért keli be­kapcsolódnia a papnak az aktív békeküzdelembe, hogy mint jó pásztor, elhárítsa népéről a leg­rosszabbat: a háborút és a há­borús veszedelmet, örömmel lá­tom, hogy megyénkben is egyre több kaitól Sík its pap csatlako­zik a békemozgalomhoz és veszi ki részéi a helyi béke- bizotitsáigok munkájából. De még vannak olyan papok is, akik csak külső szemlélői ennek a íegfontos«bb feladatnak: « béke védelmének. Ezekhez fordu­lok elsősorban, hogy lépjenek ki Passzivitásukból és szivükre, leg­nemesebb emberi érzésű kivi hall­gatva álljanak be ők is magyar népünk ez idő szerint létfontos­ságú küzdelmébe, ;l béke védel­mébe. Ez ma, minden becsülete? embernek kötelessége, minden be- csület'-'s papnak kötelessége. Sz •. műnk előtt folyt le a dolgozók nagyszerű harca a jövőévi' ke­nyérért, dolgozóink versenyszerű munkája a több és .többminőségű termelésért, a népünket egybeko­vácsoló békekölcsönjegyzés sike­re és a tanácsválasztások óriási győzelme! — és mindezt a sok éteket a béke gondolata foglalja ?gybe. mindez a békéért történik. Egy becsületes pap sem néz­heti közömbös téllé őséggel ezt a heroikus küzdelmei. Be kell állnunk valamennyiünk­nek a békét védők, a békéi építők, a békéért harcolók dicső soraiba. A magyarországi békefronton -ódig végzett munkákra a buda­iesti országos békekongresszus: eszi fel a koronát. Ez lesz az •tol só alkalom a II. Béke- ilágkongresszUs előtt, hogy mi. magyarok szinte a fehérizzásig fokozzuk elszánt harcos békeaka tatunkat. Az ország minden dől gozó rétegét képviselni fogják ott a küldöttek, a, .pép legjobb fiai akik ország, világ olőtt killing súlyozzák a Magyar Népköztár saság őszinte, de tettekre is kész békeakaratát, elHéllk az amerikai imperia­listák aljas, pusztító, népeket legyalázó agresszióját cs ki­fejezésre juttatják, liogv r Szovjetunió vezette hatalma.» bckelábor tagjaként minden áldozatra készen megvédjiik békénket és .szocializmust épí­tő országunkat, A békeküldöttek között szép számmal lesznek katolikus papol, is, számszerűit hetvenen. Dolga- ' zóink bizalmából engem is a: i megtiszteltetés ért, hogy béke küldött vagyok. Azzal akarón meghálálni a belém helyezett bi zulmat. hogy az országos kongvesszii son izzó békeszerctc-’.lel kép viselem megyénk dolgozó:!, közlök a béke papjait is. Igyekezni fogok lelkesedéssé hozzájárulni a kongresszus ható rozat.iihoz, hogy « ff. Bél ■ világkongresszuson a magijai küldöttség fortissimo hallathassa hangját Angliában: mi békét aki r unk! Amit eddig hazám és né pem iránti kötelességből tét tem « béke ügyéért, ezentúl lel kosedés-scl akarom azt végezni még nagyobb arányokban. Ez1 kérem pap-társaimtól és mindéi vallásos gondolkodású embertár .»«intól is. A bc'ike a legdrágább kincs, minden fáradságot, áldozatot megérdemel. Tegyünk meg tehát mi, papok is, minden tőlünk telhetőt a buda­pesti országos Békekongresszu» sikere érdekében. Máté János, plébános Hetényegyliáza. Október 22-e, a tanácsválasztás napja után Kunszentmiklós köz­ségben hatalmas lendüiette»* indult meg a népnevelő munka az őszi mélyszántás időben való befejezé­sének érdekében. A községi párt­szervezet, a DÉFOSz, az MNDSz is a DISz-népnevelők a tanácsvá- asztás sikeréért vívott harcban megerősödve láttak munkához. A lapokban megalakult községi ta­nács nyomban elkészítette a ter­vet, mely szerint Kunszenttniklós <özségben 5067 hold mélyszántást kell elvégezni. A mélysz.í.rás be- lejezésének biztosítása érdekében ä gépállomás népnevelői is. harcba •nduliak. így az együttes népne­velő munka eredményeként már íz első napokban megindul! a nunka. — Az őszi mélyszántás időben való elvégzése js harc a békéért, — mondják a DÉFOSz népnevelői. A többi népnevelőnek s hasonló a véleményük, de nem testéinek másként a dolgozó pa- asztok sem. Egyre-másra kötik a zerződést a gépállomással, mert negtanulták már, hogy csakis a »éppel végzett talajmunka bizte- ít ja a jövőévi jobb termést. A mélyszántás befejezésének liztosiltása érdekében a békebizott. ág tagjai is csatasorba álltak és gén komoly felvilágosító munkát égeznek, . — Népnevelőink alaposan átta- lulmányozták Rákosi ejvtárs cik- ét, valamint a rádióban elhangzott eszedét. Rákosi eív*árs beszéde atalmas lökést adott a népnevelő uirtkának és így újabb tapaszta­ltokká!, újabb módszerekkel iát- ík munkához — mondja Holczer Isigmond, a községi pártsz.vve- e< titkárhelyettese. A jó felvilágosító munka ered- lényeként Kunízsnfmildós d.lgo. ő parasztsága már az első napokban íunkához lálott és eddig -!5ö he.’, on végezték el a mélyszántást, unszenlmikiós dolgozó parasztsá- a megértette, hogy az őszi mély- ián tás elvégzésével is a békéért jrcol, hogy ezzel is újabb, halai- ias csapást mér a béke elknsé- eirc. Tudják, hogy ezzel is ka­inkat erősítik, hogy ötéves tér- ^ ink megvalósítását és a izocia- ( :mus építését gyorsítják. , A mélyszántást elvégzett dől- \ gozó kis- és középparasztok ma­guk is csatlakoznak a fél világosi tó munkához, hogy a község jóval a kitűzött határidő előtt teljesíthesse tervét. — Nem akarunk utolsók lenni a béke védelmében, sem a szocializ-

Next

/
Oldalképek
Tartalom