Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. november (5. évfolyam, 174-197. szám)

1950-11-22 / 190. szám

Visinszkij elvtárs a szovjet küldöttség nevében határozattervezetet terjesztett az ENSz közgyűlése elé húszéves békeprogram kidolgozásáról Az ENSz közgyűlésének szom- j bat délelőtti teljes ülésén foly­tatták a ,,Húszéves program ki­dolgozása a béke elérésére az Egyesiül Nemzetek Szervezete útján'' című kérdés megvitatását. A vita alapjául az ENSz főtit­kárának úgynevezett ..program- já‘‘ szolgál, amelyet az általa be­nyújtott „memorandumban“1 adott elő. Ez a memorandum, Mr tartalmas néhány elfogadható tételt, egészében mégis ködös és érthetetlen Írás, amely az ame­rikai álláspontot képviseli. Nem mutat rá a nemzetközi kapcso­latokba^ fennálló feszültség va­lódi okaira, sem pedig arra, hogy ki felelős ezért. Kilenc állam küldöttsége (Haiti. Kanada, Co­lumbia, Libanon. Pakisztán, Fü- löp-szigetelc, Chile. Svédország és Jugoszlávia) a memorandum alapján közös határozatterveze­tet nyújtott be. Tervezetük sem­miféle hatásos cselekedetet nem, javasol a béke érdekében, hanem’ pusztán szép kifejezésekre korlá­tozódik. A Szovjetunió küldöttsége a maga részéről szintén határozat- tervezetet nyújtott be a megvita­tás alatt álló kérdéshez, amely a következőképpen hangzik: 1. Hagyják jóvá a „Húszéves program kidolgozása a béke el- érésére‘‘ című kérdés felvetését. 2, Szükségének tartja a pro­gram további kidolgozása folya­mán a következők előírását. a) a Biztonsági Tanács idő­szakos ülésszakainak megtartása, feltételezve, hogy a Tanács tel­jes és szabályszerű összetételé­ben működjék, a Kínai Népköz- társaság képviselőjének részvéte­lével; b) a Biztonsági Tanács mun­kájában való egyhangúság elvé­nek tántoríthatatlan betartása; c) az atomfegyver és más tö­meggyilkos fegyverek feltétlen betiltása és ellenőrzés létesítése e tilalom betartására; Az ülésen felszólalt Visinszkij elvtárs, a Szovjetunió küldöttsé­gének vezetője. Beszédében rá­mutatott : a Szovjetunió készséggel tá­mogat minden olyan intéz­kedést, mind az Egyesült Nemzetek Szervezetének ke­retein belül, mind pedig azon kívül, amely a nem­zetközi béke és a népek biztonságának megó'rzésére és megszilárdítására irá­nyul. ha ezek az intézkedések valóban ezt a célt szolgálják. Beszélt a Szovjetunió változatlan és követ­kezetes békepolitikájáról, amelyet a szovjet állam létrejöttétől kezdve folytat, s emlékeztetett azokra az alapvető javaslatokra a béke és a biztonság megszilár­dításának kérdésében, amelyeket a szovjet, kormány nyújtott be az ENSz-hez. A jelenlegi ülésszakon — mon­dotta — a szovjet küldöttség deklaráció-tervezetet nyújtott be az új háború veszélyének elhá­rításáról. „Jár a közgyűlés elvetette a szovjet küldöttség javasla­tát, a Szovjetunió tovább harcol céljainak megvalósí­tásáért és minden erőfeszí­tést megtesz, hogy ezeket a célokat a lehető ieggyorsab- ban és legteljesebben elérje. Visinszkij elvtárs a húszéves békeprogramról szólva elmondot­ta. hogy a szovjet kormány min­dig kifejezte és ma is kifejezi készségét az ilyen javaslatok megvizsgálására. Tekintetlel er­re, a szovjet kormány helyesli azt a javaslatot, hogy az ENSz dolgozzon ki húszéves békepro­gramot. A szovjet kormány oszt­ja a memorandumban kifejezett felfogást arról, hogy az ENSz útján sikeresen' lehet intézkedé­seket hozni az úgynevezett hi­degháború megszüntetésére és a liéko megszilárdításának elősegí­tésére. A garni állami gazdaság dolgosói november 7-re tett vállalásaik teljesítésével harcba indultak a mélyszántás november 25-éré való befej eséséért A gazdaság most épttlff modern tehénistállóiban villanyfejésre rendezkedik be Megrakott .kocsik fordulnak he á garai állami gazdaság ta­nyaépületeinek sorába. A kocsik épületanyagokkal vannak meg­rakva. Nagy építkezés folyik a tanyaépületek sorában, hogy jö­vőre, az állattenyésztést kiszéle, sitett keretek között fokozhas­sák és növelhéssék. Most a gazdaság traktorai a mélyszán. táa munkálatait végzik, melyet megfogadtak, november 25-ére ugyancsak teljesítenek. A gazda­ság az í951-es gazdasági évben 350 holdon .rátér a gyapotter­mesztésre is. A tavaszi és nyári munkála­tok, során a négy növénytermel, tető brigád, — a Kossuth, Pe tőfi, Ötéves Terv és a Dózsa — azon voltak, a versenyszellem és a versenylendület fokozásával, hogy eredményeiket növeljék, újabb és újabb eredmények ki karcolásával tegyék sikeressé a gazdaság terméseredményeit. Versenyben a brigádok A brigádok versenyéből az Öt­éves Terv-brigád került ki győz­tesen és a brigád vezetőjét, Vaszkó Istvánt, a munkatelje­sítésben és szervezésben elért kimagasló eredményeiért a dolgozó nép bizalma a lmja járási tanács elnökhe­lyettesévé választotta. Az egyes brigádokban négy­négy munkacsapattal harcoltak az eredmények fokozásáért, de a brigádokon belül la verseny­ben állottak egymással, míg a munkacsoportok tagjai egymás­sal párosversenyben harcoltak eredményeik növeléséért. Az Ötéves Terv-brigád növekvő eredményeit ml sem bizonyítja jobba», minthogy a 29-ik bér­héten átlageredményeik 118 százalékra, a 30-ik bérhéten 134 százalékra és a 31-ik bérhé­ten 140 százalékra emelkedtek. A brigádokon belül a munka­csapatok — a Szabadság, Pe­tőfi, Dózsa és az Előre — ver­senyében a Dézsa-munkacsapat vezetője csapatának minden tag­jával mindenkor alaposan és kö­rültekintően ; .-.megbeszélte az egyes munkameneteket és az eredmények fokozásával az el­ért teljesítések kiharcolásában újabb és újabb lendülettel serkentette csapatát a még ma­gasabb teljesítések ‘ elérésére, így érte el, hogy csapatának tagjai közül Csernik Mária a kézzel folytatott borsónyüvésben 488 százalékot, Faller Júlia pe­dig 458 százalékot értek el. A munka egyéb meneteiben Cser­nik Mária mindenkor 200 szá­zalékon felüli teljesítésével tűnt ki, amiért elismerésben és pénz­jutalomban részesült. A tehenészek harca az elsőbbségért A hövénytermeltető brigádok mellett jelentős és kimagasló eredményt ért el a gazdaságban a Szabadság állattenyésztési, brigád. A gazdaságban ezidösze- rint 304 szarvasmarha van a tehenészet minőségi fokozása és tenyésztése végett. A brigád te­henészei közül Faller József és Bálint Mihály tehenészek mutat­nak kimagasló eredményeket. Jó és eredményes munkájuk fel­keltette a gazdaság vezetőinek figyelmét és kitüntetésükre már meg is tették az előterjesztést. A gondos állatápolás az állatte­nyésztési-brigád munkáján ke. resztül azt eredményezte, hogy amíg a bikaborjúknál az átla­gos választási súly 210 kg, ad­dig a gazdaságban ezt 250—260 kg-ra, de nem egy esetben 305 kg-ra fokozták. Ugyancsak az üszőknél a 180 kg-os átlagos választási súlyt, ártlag03 230— 240 kg-ra növelték. A garai állami gazdaság dol­gozói valamennyien tudják, hogy jól végzett munkájuk nép­gazdaságunk erejét növeli, ezért teljesítették jóval az október 22-re tett vetés-szántási felaján­lásaikat Időn belül és ezért teljesítették november 7-re tett vállalásukat is, a répafelszedést és a gyapottermelés alá kerülő földterület mélyszántásának be­fejezését. Hatalmas építkezések Az állami gazdaság a fejlődés során, most épít egy 80 szarvas- marha befogadására alkalmas módéra istállót, két sílót, egy tejházat, két górét; míg meg­levő istállóit átépíti és moderni­zálja. Most folyik a gazdaság tanyaépületeiben a villanyháló­zat kiépítése. A villanyhálózat kiépítés lehetővé fogja tenni az új, modern istállóban elhe­lyezett 80 tehén villanyfejését és ivóvíz ellátásának gomb­nyomással való megvalósítását. De az új modern istálló lehetővé teszi majd a garai állami gazda­ságban folyó csikónevelés foko­zását is. Az eddig elért ered­mények máris biztatóak. Csi­kói legszebbek voltak a megye összes állami gazdaságában folyó csikótenyésztésnek. A gazdaság-nevelte csikókancák továbbfejlesztésére a hildpusztai állami gazdaság, míg ménéi a bugacpusztal állami gazdaság ló­tenyésztő telepeire kerülnek to­vábbnevelés céljából. Újításokkal jobb eredményekért A gazdaságban Lauchz János újítása jelentett jelentős segít­séget a dolgozóknak a saláta- cséplőgép átszerelésével. Az újí­tás a salátamag eséplését 259 százalékra fokozta és azt már az idei évben a mátételki állami gazdaságban is alkalmazták. Az állami gazdaság földjein váltott műszakban éjjel-nappal folyik a. munka. Az Előre-trak- toros-brigád minden egyes tagja megfogadta, hogy a munka mennyiségi és minőségi teljesí­tésével hozzájárulnak a gazda­ság eredményeinek további fo­kozásához. Tudják, hogy idejé­ben elvégzett jó munkájukkal jelentősen hozzájárulnak a gazdaság jövöévi termésének növeléséhez. Azért igyekeznek egymással versenyben a munka fokozására. Szokoly Mihály traktoros, Sábel Mária segéd­vezetőjével átlagos 140 száza­lékos teljesítményt ért el, de szorosan mögéje zárkóznak Gyűrő Bubrek és Sztipán Pán. csics traktorosok is, hogy vala­mennyiük eredményes munkája gazdagítsa a garai állami gazda, ság jobb termésén keresztül szocialista hazánk • egyre nö­vekvő mezőgazdasági eredmé­nyeit. OK­November 20-án ülést tartott a Megyei Pártválasztmány. Napirendi pontok a következők voltak: 1. A Megyei Párt választmány kiegészítése. 2. A Megyei Bizottság és a megye pártszervezetei munkája értékelése és az előttünk álló feladataink. A Megyei Pártválasztmány — az előbbi párt válasz! mányi ülés óta eltelt idő alatt más területre távozott funkcionáriusok lielyéro — Farkas Mária, Rónai László, Molnár Frigyes, Habas Mihály, Szabó Károly és Pankovics Józselné elvtársakkal egé­szítette ki magát. A pártválasztmány ülésén Németi József elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Bács-Kiskun Megyei Bizott­ságának titkára számolt be a Megyei Bizottság és a Megyei Pártszervezet eddig végzett munkájáról. A Megyei Pártválaszt­mány Rákosi elvtárs október 27-i beszéde alapján megtárgyalta a pártépítés fontos kérdéseit, valamint azokat a feladatokat, amelyek pártszervezeteink előtt állanak. A Megyei Pártválasztmány megállapította, hogy megyénk­ben a mélyszántásban, a begyűjtésben, a szerződéskötésben, — annak ellenére, hogy az utóbbi időkben a munka üteme erőtel­jesen gyorsult, — még műidig komoly lemaradás van. A Me­gyei Pártválasztmány a lemaradás behozására fontos határoza­tokat hozott. A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének felhívása a tanácsválasztások alkalmából mékeket, amelyeket a múltban az imperialista országokból kellett megvásárolni — Románia jügget lensége árán. Az állami gazda­ságban a búzatermés több mint 50 százalékkal haladta meg a múlt évit. a termelőszövetkeze­tekben pedig 33 százalékkal na­gyobb termést értek el, mint az egyénileg dolgozó parasztok. A felhívás hangsúlyozza, hogy a nemzeti jövedelem már a múlt évben 25 százalékkal emelkedett és az idei terv ismét 25 százalék növeke­dést Irányoz elő. A munkások ós technikusok szá­ma évről-évre emelkedik. A felhívás kiemeli a román népi demokrácia külpolitikai si­kereit. Rámutat, hogy a román külpolitika alapja a Szovjetunió­val és a népi demokráciákkal való szoros barátság és szövetség, majd befejezésül felhívja a vá­lasztókat, bogy o küszöbön állá választásokon még szorosabbra fűzzék soraikat a Párt és a Népi Demokratikus Arcvonal körül, szavazzanak a Népi Demokra­tikus Arcvonal jelöltjeire, az új élet, a béke jelöltjeire. A Román Munkáspárt Köz­ponti Vezetősége a december 3-j népi tanácsválasztásokkal kap­csolatban felhívást intézett a vá­lasztókhoz. A Román Munkás­párt — hangoztatja a felhívás — a Népi Demokratikus Arcvona­lat alkotó szakszervezeti szövet­ségekkel, az Ekés-Fronttal, ifjú­sági és nőszervezetekkel, nemze­tiségi szervezetekkel együtt in­dul a választásokon. Ez az are.vonal a dolgozó nép harcos egységét képvi­seli a szocialista jövőért, ' Románia haladásáért, a bé­kéért vívott küzdelemben. A felhívás a továbbiakban rá­mutat a népi demokrácia rend­szerének gazdasági téren elért jelentős eredményeire. Az ipari termelés két esztendő alatt erő­sebben emelkedett, mint a kapi­talizmus idején negyed évszázad alatt. A Szovjetunió nagylelkű testvéri segítségével, a román munkások és technikusok lelkes munkájával Romániában ma el­sőiében állítanak elő olajipari felszerelést, bonyolult szerszám­gépeket, Diesel-motorokat, trak­torokat, kombájnokat, iurboge- ncrátorokat és egyéb olyan tér­Elkészült az első újtipusú magyar villany mozdony Elkészült ötéves tervünk egyik újabb alkotása, az új magyar villanymozdony. Az új mozdony sokban külön­bözik a régi gyártmányú Kandő- villanymozdonyoktól. A régi Kan­dókat egy összpontosított 2500 lóerős motor hajtotta. az új mozdonyt ezzel szemben öt vil­lanymotor hajtja, összesen 3200 lóerővel. Az öt motort a tenge­lyek mellé szerelték fel, így a motor közvetlenül fogaskerék útján hajtja meg a tengelyeket és ezáltal feleslegessé vált a moz­donyok kerekein működő hajtő­kar. Az új gép maximális sebes­sége óránként 125 kilométer, míg a régieké 100 kilométer volt. Az új villanymozdony pénte­ken reggel indult első prőbaút- jára a Kelenföldi pályaudvarról Komáromba. A gépet hat hóna­pon keresztül különböző sebesség­gel és terheléssel próbálják ki s azután állítják forgalomba. A mozdony egy másik érdekessége, hogy eltérően a régi mozdo­nyoktól. személy, gyors és teher- vontatásra egyaránt használható. A gép villamos-berendezését a Ganz Villamossági Gyárban ké­szítették, a kerekeket, karosszé­riát és egyéb gépészeti felszerelé­sét a MÁVAG-ban gyártották. Már építik a következő villanya mozdonyt is. Az ötéves terv so­rán több hasonló mozdonyt ké­szítenek majd. Ezek a villany­mozdonyok az ötéves terv kereté­ben villamosított budapest—i miskolci vonalon fognak közle­kedni. Hollandia kormánya hajlandó Űj-Guineát az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátani Egyesült Államoknak, hogy együttműködve a holland éa ausztráliai kormánnyal, Uj-Gui- neáfc saját hadi támaszpontjává változtassa át. November 20-án Hágában hol­land-indonéz konferencia nyílt meg, amely Uj-Guinea nyugati részének sorsát tárgyalja. Hol­land vezető körök megígérték, hogy rendelkezésére bocsátják az .Egyesült Államoknak Uj-Guinea hadi támaszpontjait abban az esetben, ha az Egyesült Államok kormánya szembe helyezkedik Uj- Guinea nyugati részéDek Indoné­ziához való csatolásával. Mac Arthur Trumannal folytatott leg-, utóbbi tárgyalása során hivatko-! zott Uj-Guinea „stratégiai je­lentőségére“. Ragaszkodott ah­hoz. hogy a szigetet közös bol- . land-ausztrálial ellenőrzés alatt Itartsák. Ez lehetősége« nyújt szí Szigeti József világhírű h egedűm ttvészt kiutasították az Egyesült Államokból ! A Newyork Times közli, hogy Szigeti József világhírű .hegeiül, művészt Ellis-Islandon internál­ták és „ideiglenesen kiútasí kot­ták” az Amerikai Egyesülj .Ál­lamokból, ahol 9 évo élt A Megyei Pártválasztmány ülése

Next

/
Oldalképek
Tartalom