Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. október (5. évfolyam, 148-173. szám)

1950-10-15 / 160. szám

Dolgozók ír ják * y A NÉPFRONTRA, BÉKÉNKRE, BOLDOGSÁGUNKRA S Z A VÁZUNK! Megyénk dolgozói lelkesen készülnek október ttt-re, a tanicsvőlasztásra. A gyárainkban, fal­ijainkban és városainkban nap-nap után arról beszélnek a dolgozók, hogy mivel teszik majd szebbé, ünnepélyesebbé a tanácsválasztás napját. Arról beszélnek és írnak leveleikben, hogy a tanácsok mega1 okulásával végre megvalósul minden dolgozó ember kívánsága, hogy most a népé lesz valóban a közigazgatás, hogy most már végérvényesen maguk a dolgozók veszik a kezükbe sorsuk inté­zését. Erről ír most a munkás, dolgozó paraszt, munkája jobbátételcvel készül a tanácsok válasz A Népfrontra szavazunk Néhány nap választ el bennünket, hogy újra le­adjuk szavazatim,ka-t a Népfrontra a faináesvá'lasz- tásolt alkalmából. Nem lehet ez közömbös szá­munkra, hogy kiket választunk be a tanácsba, mert csakis ők lettek hivatva arra, bogy a m! érdekein­ket képviseljek. T»nácsválaszlásunk azért lesz eredményes, mert magunk, a dolgozók közül vá­lasztjuk meg azokat, akik a munkában, a terme­lésben az élen járnak és magánéletükben is példát mutatnak. A hároméves terv és az ötéves tervben már eddig is sok mindent megvalósító ttunk. Itt kecskémén viszonylatban is, a felszabadulás óta is sok újat taiptunk. Elkészült az OTl-palota, ahol sok dolgozó nyeri vissza egészségéi. Elkészült a víztezelékhá 16zat, gyermekeinknek játszótér ké­szült. És még nagyon sok mindent megvalósítottunk itt, amit mind a dolgozók jobb lé tét szolgálja. Míg a raiiíXban csak a kiváltságosok gyermekei érvé­nyesülhetlek, ma a dolgozók gyermekidből lesz­nek tanárok, orvosok, mérnökök, katonatisztek. Mi, nők is, akik ezelőtt háttérbe voltunk szorítva, most a sorainkból vállalatvezetők, katonatisztek, mérnökök kerülnek ki. És beválasztják őket a tanácstagok sorába. Ezért szavazunk a Népfrontra és ezért támogatjuk minden erőnkkel a tanácsok munkáját, mert tudjuk, hogy a további békés építő munkák eredményeit, a jólétet és a boldog­ságot csak így tudjuk megvalósítani. Takács Margit, Kecskemét, Arany János-utca. A tanácsválasztások napjára jobb munkával készülök Kedves Elvtdrsakl Napról-napra jobban érezzük, hogy alkotmá­nyunk minden pontja híven tükrözi a dolgozó nAp hatalmát. Most, amikor a tanácsvdlasztásokm ké­szülünk, megvalósulni látjuk a dolgozók több év­százados álmát. Ennek a nagy ünnepnek méltó kifejezésére úgy készülök., hogy egyéni verseny- felajánlásomat október 22-re teljesítem. Tudom, hogy mi, dolgozók, több és jobb munkával .tehetünk hitet Pártunk és Rákosi elvtárs mellett. Tudjuk, hogy a Párt mindig a dolgozók érdekeiért harcol és nekünk est sohasem szabad elfeledni. Ezért jegyeztem a Békekölcsönre a fizetésemnek 125 százalékát és ezért szavazok a Képfrontra. A tanácsok a, legjobb nwnkdstdrsainkból alakul­nak és ez a legjobb biztosítéka annak, hogy ügyünk jó kezekben lesz. A mi üzemünkből is vannak ta­nácstag-jelöltek, akiket szeretünk és becsülünk. Tudom, hogy munkájuk nyomén újabb lépésekkel haladhatunk a szocializmus megvalósítása félé. Raposa Irén, Állatni Baromfifeldolgozó Vállalat dolgozója Bízunk a tanácsokban Kedves Elvtársak! A felszabadulás ót* m ország átalakulásának egyik legnagyobb eredménye a tanáosok megala­kítása. A földreform megadta az életlehetőséget a dolgozó parasztnak, a* államosítássa-l döntően megváltozolt a munkás viszonya a munkához és lehetővé vált a termelés növelésével aa életszín­vonal emelkedése. Oolgnzó kisember gyermekei, ha hallatlan küz­delem ás áldoztatok árán, iskolái elvégzésével él is nyerte az állami állásara való képesítést, vezető, irányító pozícióba sóiba nem kerülhetett, csupán kisebb állásba s ott is tökéletesen ki kellett szol­gálni magas gazdái érdekeik Ezzel szemibeu a ta­nácsválasztásinál a dolgozó nép saját soraiból szár­mazó munkás, dolgozó paraszt és értelmiségi leg­jobbjait küldheti a tanácsba, aki a mindennapi kisiparos és szavakban, tettekben egyaránt tusára. legkisebb ügyektől a legmagasabb állami ügyekig intézkedve, a legjobb irányban fogják vezetni a dolgozók országát a szocializmus országa, a szo­cializmus világszerte való megvalósítása felé. Pénzes Károly, Kecskémé!, Lakatos N‘V, gépésztechnikus Büszkéu és bátran —- a békéért Kedves Elviársak! A felszabadulás az egész dolgozó nép számára, cs így nekem is, nagy változást jelentett. Különö­sen nekünk, nőknek, akkor, amikor megadta egyen­jogúságunkat a férfiakkal szemben. Egyforma mun­kánk, egyenlő bérért dolgozunk. És mi, nők iparko­dunk a férfi-munkán is megállni helyünket. Én, mint traktoros lány, örömmel vezetem a traktort és szántom a barázdát, mert tudom azt, hogy az ötéves terv. építésében egyformán kell hogy ki­vegyük a részünket. S ezt a jogunkat fogja ne­künk védeni a tanács. Ez pedig rajtunk, nőkön is áll, a szavazásunkkal és népnevelői munkánkkal szorosan támogassuk a tanácsválasztást. A ta­nácsválasztás meghozza azt, hogy mi, dolgozó nők, még jobban és kardosabban választ tudjunk ad­ni az amerikai imperialisták helyi bérenceinek, amelyek még ma is nagy számban találhatók a közigazgatás terén, melyeknek főféladatuk a bürokrá­ciát mindjobban meghonosítani az újonnan közé­jük kerülő dolgozó fiatalokkal szemben. Tehát a tanácsválasztással örökre elzárjuk g volt tőkésosztály előtt a hatalom gyakorlásában való utat és ezáltal végkép végetvetűnk a büro­kratikus rendszernek. Ezekben bízva, igenis büszkén és bátran szem­beszállók bármely ellenséges megnyilvántiló^nak, mert tudom, hogy helyes út az, amelyet Pártunk és annak bölcs vezére, Rákosi elvtárs mutat. Tajti Irén, traktoros, Kecskeméti Gépállomás. Minden becsületes kisiparos a Népfrontra szavaz Kedves Elv társak! Csak egy pár nap választ el a tanácsok válasz­tásáltól. Csak egy pár nap választ el bennünket útitól az úttól, amelyen haladva, mi, kisiparosok is szilárdan megyünk a szocialista társadalom megvalósulása felé. Amikor összehasonlítjuk a unitiban bent ülő városatyák népnyúzó, szipolyon« műk-ösését a ma beküldött, általiunk megválasztott egyszerű, becsületes emberekből álló tuoácslagje- löltek'kcl, láthatjuk azt a nagy különbséget, amit a dolgozók állaimra napról-napra megvalósít. Láthat­juk azt a különbséget, ami a múlt kizsákmányoló rendszere és a mi népi demokratikus rendszerünk között van. Amiig regen az ország az órák országa volt és a nép nyögött terhel alatt azért, hogy ők jóléiben éljenek, addig ma napról-napra közelebb hozzuk az egyszerű emberekhez az államappará­tust, magunk is részlveszünik abban a munkában, amelyen keresztül dolgozó népünk felemelkedését, minden ember jólétét valósítjuk meg. Addig, míg a múltban a kisembereknek még szavazati jogaik sem voltaik, mia ők lesznek azok, akik irányi;jak az egész magyar dolgozó nép életét és az egész magyar néppel együtt építik szocialista magyar társa diáim unkát. Ma, .amikor a tanács választásra készülünk, tud­juk azt, hogy a dolgozók legjobbjai kerülnek oda és valóban a nép érdekeinek védelmezői tesznek. Ezért fogunk össze most mi is a itanácsrrálaztáeokra egyszerű kisiparosok é.s adjuk le egyöntetűen sza­vazatunkat népünk igazi képviselőire a tauáestag- jclöUckrc, a Népfronton keresztül. Fekete József, cipész, kisiparos. A Magyar-Szovjef Társaság Kiskun­félegyházán Komszomoí kiállítást rendez Egyre sikeresebb megmozdulá­sokat szervez a Magyar-Szovjet Társaság kiskunfélegyházi szer­vezete, Alig muH él o - szovjet pa raszrtküldütts égnek nagysikerű fogadtatásának ünnepsége, — melyen a parasztküldöttek saját­kezű írásukká’, örökítették meg elismerésüket a meleg, baráti ven. d égiá tá sért, dolgozók ezreinek érdeklődéséért, melyet a Párt irányításával az MSzT-aktívák szerveztek meg, újabb akcióra készül a kiskunfélegyházi MSzT- abtívák százas serege. Az MSzT diáktagszerrezésben élenjáró általános gimnázium tornatermében rendezik meg a, hatalmas dokumentációs képek ezreit, bemutató Komszoniol-kióllí- tűst, mely példaképünknek, a Szovjetunió ifjúságának életéi mutatja be. A kiállítás ünnepélyes megnyi­tása 1950 október 15-én délután 3 órakor lesz. A megDyitó beszédet Ágó József tszcs-elnök, a Szovjet­unióban járt parasztküldöttség tagja, az MSzT vezetőségi tagja mondja. A kiállítás anyagát Tú- ray Géza, MSzT szervezőtitkár ismerteti. A kiái;ítás megtekintő-1 A halasi diákok k uliú rtn üsorra l készülnek október 22-re A kiskunhalasi diákifjúság lol- ^ kés rés# vállait a tanácsválasz- j tás előkészítésében. Azonkívül, hogy népDevelötnunikát -végeznek, kultúrműsorral is készülnek ok­tóber 22-re, hogy ez a pap külső­ségeiben is a dolgozó nép nagy ünnepe legyen. A gimnáziumi ta­nulóifjúság 20 tagú kultúrbrigá- dct. szervezett és komoly kultür- programot készített. Aktuális je­leneteket. egyfelvonásos, tanulsá. gos darabokat. • tanulnak be. A csoport már a vasárnapi nagy­gyűlésen is fellép. j A clunavecsei járás versenyfelhívása a bácsalmási járás dolgozóihoz A dumavecsei járás dolgozó pa­rasztsága nevében versenyre hív­juk ki a bácsalmási Járási Bizott­ságon keresztül a bácsalmási já­rás dolgozó parasztságát 1. Az őszi vetéstervünket októ­ber 22-re> a vá asztások napjára 100 százalékban befejezzük. To­vábbá minden föidbekerülő vető­magot rostán, triőrön, szelektoron kitisztítunk és becsávázva vessük el. Biztosítjuk azt, hogy a vetés- területünk 10 százaléka nemesített vetőmagvakkal legyen bevetve. Ezeket a munkákat községek-kö- zötii, gépállomások, állami gazda­ságok, tszcs-k páros versenyével fogjuk biztosítani. 2. Vállaljuk, hogy az ősz: munkákat a tanácsválaszlássa! ügy kapcsoljuk össze, hogy a járásunk területén a dolgozó népünk 100 százalékban leszavazzon. A sza­vazás napjára az összes középüle­teket, ds az összes magánházakat is kidekorá-ljuik, az utcákat felse- perjűlk, felgereblyézzük. A szava­zást úgy gyorsítjuk meg, hogy a szavazókörzetek versenyben állja, nak egymással, a szavazatszedő bi­zottságok irányításával. A ver­senyszempontok körzefenként kör- zet-lisztasági, dekorálási, rövidebb idő és a legjobb százalékos sza­vazatért folyjon. 3. Vállaljuk, hogy mindezeket a munkákat jó politikai felvilágosító munkával, a Párt irányításával, a népnevelők maximáls bevonásá­val, a DÉFOSz-tagság münkakőz- beni agitációjával, az MNDSz. DISz, gépállomások, állami gazda­ságok, földművesszövetkezetek továbbá a mezőőrök és dűlőfeüielő- sök teljes létszámú bevonásával fogjuk biztosítani. A népnevelők kioktatását a Járási Bizottság ak­tívái, AMG vezetőin, a Járási Ta­nács mezőgazdaisági osztályának munkatársain, a DEFOSz, DISz MNDSz járási aktíváin keresztül fogjuk biztosítani. Az ellenőrzést a Járási Bízott­ig tagjai és a Járási Tanács VB tagjai fogják végeznii. Október hó 16-án a dunavecse! járás kiküldötteként Karászi Jó­zsef, a Járási Bizottság szövetke­zeti felelőse, Kovács István a Járási Tanács mezőgazdasági osz­tályának vezetője có C.saplár Jó- zsef, DEFOSz járási titkár ellen, őrző körútra mennek át a bács­almási járásba a verseny állásál megvizsgálni. Ugyanezt kérjük ; bácsalmási járás részéről is. Azonfelül írásbeli jelentést adunk és kérünk 14-én, 17-én és 21-én. Ezzel a párosverseny kihí­vással és lennék, 100 százalékos teljesítésévé! kívánjuk megerősí­teni a szocializmus építését, a a béketábor megerősítését. A járás d'oigozó parasztsága nevében; Radosa Miklós járási titkár. Erősödő ütemben folyik az építkezés a tanyaközpontokban Erős ütemben folyik az építke­zés a tanyaközpontokban. Lakite­lek, Göböljárás tanyaközpontokban a tanácsválasztások napjára elké­szül mintegy 100 lakóház. A mén­tél ekl tanyaközpont házhelykiosz­táson dolgozó mérnökök október 12-re fejezték be a munkát, hogy Itt is minél előbb megkezdhessék az építkezéseket, illetve azoknak az előkészítését. Más tanyaköz­pontokban is folyik az építkezés, így a Kecskemét városhoz tartozó Külsőballószögben is megindul a kislakások építése. A tanyaköz­pontokban nemcsak lakóházak épülnek, hanem Göböljárás és Fehértó tanyaközpontokban a községháza építkezései is megkez­dődtek. Helvécia tanyaiközpoutbau mélyfuratú kutat létesítenek. 44.000 pár cipő készül az évi terven felül a Kecskeméti Cipőgyárban A -nagyí-er-emben, ahol a gépek | erős zúgásától még a szomszéd hangját is nehezein hallani, széles •kévékben ömUiík be a nap. A -dol­gozók rn'áír megszokták ezt a <ra- giyogásit, hiszen jón-éhány eszten­deje, hogy új ikü-’isö*t kapott az üzem. 1945 óta fokozatosam váll az újszellemű munka derű« szín­helyévé. Ezek között a falak kö­zölt győriek -már a dolgozók több versenyben és teljesítették tail a ■terveket. Október 7-én új győzelmi öröm Aljúto td a meg egy pi Tanatril a, gé­peke!. A gyár e-zem a napon fe­jezte be 19.50-es tervét. Rákosi elvtárs kiszabadulásá­nak l(M'k évfordulójára vál­lalták. de a megindult mun- k&len-diilet nem törődött a kiszabott baláridővel. A győz,elmet úgy iinne- pelíéka Cipőgyárban, hogy még fokozottabb munkába kezdtek. Megtanulták, hogy a termelésben ormos fel-só határ és a harcban megállni aíkár e-gy percre is, márt veszteséget jetlent. A győzelem! örömében megszületett az új ha­tározat: a terven feni ebben az évben még 44.000 pár cipőt ké­szíttettek el. Az új vállalás teljesí lésének is lendítő je a közelgő nagy dátum, október 22-e, a tan ács választás napja. A dolgozók az ü zenien belül felfokozol'! munkává-', az üzemen kívüli' a felvilágosító nép. nev-elömunkáv3j dolgoznak ennek a nagy napnak «Ikeréért. Tudják hogy minden p‘ár cipő az orszá­got erősíti, a dolgozó népet, mély 22-én új, döntő je-létttös-égü hon- f-og-laJSst bajt régre, azzal, hogy szélesre tárni tömegei elóW az áOliamAga zg afás kapuja. A fűződében a heti ered­ményeiket mutató táblán Kuszior Ica neve ált legtfőlül. Ez a fiatal lány 159 százalé­kos teljesítményével bizonyít­ja be, hogy akit dolgozó tár­sainak bizalma tanácstagnak jelöli, annak elsőnek keli lennie a termelő munkában. De a p-éldta ónra való, hogy kö­vessék ís. Kiss Józse-fné eredmé­nye 133 százaiéi. Deli Etelka azért Ihiarool, hogy utolérje, sőt tú-Jszárnyalja ökiet. M-ost 121 száz-alaknál tart, de a.z ő ered­ményét is naponta javítaná keW a kvótával. Mindig magas-abb-a. A bélésvägöharo ki más teliot-ne az -első, mint Szepesi elvtárs, az , üezrni pártszervezet iitikára? 216 j százaléka diadalmasan hagyja ■maga alatt a többiek eredmé­nyét. Beregszászi László bőr- vágó jár 'legjobban a nyomában 156 százalékával. A gépteremben Kanyá József iifj ám umk.ás viszi ®z elsőbbséget, 164 -százaléknál lanti. Hegedűs Menyhért«« nemcsak jó ku'-túrfelelös. de ahhoz is ért, h agyam kö.l a normát 156 ezá.za- Sékira tel-j-es-tí-e-ni. Sc.hvr3.rr, Gi­zella -elégedetlen 148 -százaléká­val , néhány -számmal -még ezen a hátéin fel akarja emeinii. A ti. ké‘rit5be-n Antal M-á-ri-a iiffümiin. kas 145, Urban Bénáié IÁI szá­zalékkal járnak elől. Sorakoznak a fényes cipőpá- roky telnek a dobozok- Folytik s bare a vállalás t-e-je-sítés-éért, a la né-ctsvá&as zfá-s győzelméért).

Next

/
Oldalképek
Tartalom