Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. október (5. évfolyam, 148-173. szám)
1950-10-06 / 152. szám
all.‘‘ Jánoshalmán Barna Imre középparaszt 1000 forintot jegyzett. Élenjáró népnevelők Népnevelőink hatalmas lelkesedéssel végzik 8 munkájukat. Igen fontos azonban, hogy politikai ni unkájukba fontos kérdésként kapcsolják bele az őszi munkálatok elvégzését. Kiskun majs&n Fonalas János népnevelő maga 600 forintot jegyzett és ugyanakkor 4300 forintot jegyeztetett 430 forintos átlaggal. Juhász B. Sándor 3800 forintot ért e!. Fonalas János vállalta, bogy jegyzési műnk fiába®, ugyanúgy, mint Bajkó Bálint sol't- vadkerti népnevelő, el fogja érni a 2ö.0í’«0 forintot. A majsai építkezésen dolgozók vállalták, hogy az üzemi 283 forintos átlagot 35Ö-ire fogják felemelni. Molnár Luca, n félegyházi Magasépítési N V nagyszerű népnevelője, eddig 25.4)00 forintot jegyeztetett. Baján Kelen Gvilla elvtárs népnevelő 4000 forintot jegyzett. Doszka Jakab és Füzesi Lászlók 22.700 forintot jegyeztettek. Jánoshalmán a feisőterézhalmai brigád 15.000 forintot jegyeztetett. A kiskunfélegyházi járásban meg kell akadályozni a népnevelő munka lanyhulását. Hajóson a lanyavílágban: Érsekhalmon, Dobánylelepen, Szentgyörgypuszlán meg igen kevesen jegyeztek. A népnevelőket ide kell összpontosítani. A bácsalmási járás Mátételke községében lévő Törekvés 'termelőszövetkezeti csoport tagjai közül is még igen kevesen jegyeztek. A vezetőség inem jár elől jó példával. A hajósi Petőfi tszcs-ben még egyáltalán nem 'történt jegyzés. Gál István ussódi református lelkész nyilatkozata „Nagy dolgokat csak egy nép áldozatkészségével lehet megvalósítani. Amelyik nép önmagáért nem tud áldozatot hozni, az elvesz, amelyik kész az áldozatra: az él. A magyar nép a békekölcsönje“}’zéssel élniük avasát juttatja kifejezésre. Minden jegyzett forint népünk boldogulását segíti és a viliágbéke nagy építményét erősíti.“ A békekölcsön]egy zés kiváló harcosai Népnevelőink fáradhatatlanul tovább folytatják hatalmas arányú felvilágosító munkájukat. Szavuk mindenhová, eljut. Az üzemek dolgozóihoz, a hivatalokban az Íróasztalokhoz, a falvakban, a földeken a, tanyákban, a dűlőkben, a termelőszövetkezeti csoportok parasztjaihoz. A szívós, harcos érvekkel dolgozó népnevelő munkának az eredményei nem is maradnak el. Kiváló, példamutató jegyzések Szüleinek, ami azt bizonyítja, hogy népünk harcol, küzd a békéért, as imperializmus és a belső bitangok ellen. Kiskunmajsán Fonalas János népnevelő maga 600 forintot jegyzett és 4300 forintot jegyeztetett 430 forintos átlaggal. Megfogadta, hogy munkájában utol fogja érni Bajkó Bálint soltvadkerti népnevelőt, aki 20.000 forimos eredményt ért el. Tasson Rózsa Sándor és Faragó Sándor népnevelők ketten 6S00 forintot jegyeztettek. Sikerük alapja az, hogy harcos ér- vekkkel meggyőzlek a dolgozókat arról, hogy a békekölcsönjegyzés, a békéért vívott harc fegyvere A jó népnevelő munka felsorakoztatta a dolgozókat a jegyzés mögé. A példamutató jegyzések ezrei születtek meg. A jó kölcsön jegyzőket, ezeket a kinti,lé békeharcosokat, a pártszervezeteink munkára hívják a népnevelő csoportokba, hogy a maguk példáján keresztül a dolgozó tömegekkel még világosabban láttassák meg a békekölcsönjegyzés nagy jelentőségét. Kövessük az élenjárókat A kiskunmajsal építkezésen a dolgozók elhatározták, hogy az üzem 283 forintos átlagát felemelik 350 forintos átlagra. Kiskunhalason a Lakásépítő NV dolgozói közül Simon Erzsébet és Sipos Lajosné 1000—1000 forintot jegyeztek, Mélyküton özv. Mikó Jénosné középparasztasszony 500 forintot jegyzett. Baján dr. Kelen Gyula orvos 4000 forintot jegyzet*. Jánoshalmán Barna Inire középparaszt úgy mutálod jó példái, hogy 1000 forintot jegyzett. Kecskemét Wéber-telcpen a Rózsa Ferenc-termelőszövetkezeti csoportban Oláh Isiván 1300 forintot jegyzett. Azt mondotta; ,,Nekem mindent megér a béke." Ugyanott Farkas József termelőszövetkezeti paraszt 1000 forintot jegyzett. ,,A dolgozó parasztság mindent a népi demokráciánknak köszönhet.” Példáját kövessék a többi termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó kis- és középparasztok. A koreai népi hadsereg* október t-i hadijelentése A Koreai Népi Deimofcratikus Közt árvaság népi hadseregének főparancsnoksága október 4-én ««te közölte: A néphadsereg egységei Szőni térségéiben folytatják a kemény harcot az amerikai csapatokkal. A» amerikaiak, abban az igyekezetükben, hogy áttörjék a néphadsereg Szöultól északra lévő állásait, hevesen támadtak, a néphadsereg egységei azonban tartják fontos állásaikat. A Szöul térségéiben vívott harcokban a néphadsereg Iáim adásainak eredményéként az ellenség egyre súlyosabb veszteségeket szenved. Más arcvom® lakon a néphadsereg egységei kemény harcokat vívnak a támadó amerikai csapatokkal. Nagy veszteségekét okoznak az ciianségncU. A Szovjetunió, Ukrajna, Bjelorusszia, I^en$*yelorszűg és Csehszlovákia javaslata a koreai hadműveletek azonnali megszüntetésére és az egységes, független, demokratikus Morea megteremtéséért A Szovjetunió, az Ukrán Szovjet Szociális', a Közi ár sa,ság, a iBjélorussz Szovjet Szocialista Köztársaság, Lengyel ország és Csehszlovákia küldöttséged október 2-án Korea függéllenségének kérdésében közös 'határozati javaslatot Seirj'esz'te'tlek az ENSz politikai bizottsága elé. A javaslat szövege a kővetkező: „Figyelembe véve, hogy a koreai népnek egységes, független, demokratikus koreai állam megteremtésére irányuló jogos törekvése mindeddig nem valósult meg; kiindulva abból, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezettének alapvető feladata, hogy a nemzetközi jog és igazságosság elveinek megfelelően, békés eszközökkel oldja meg a vitás kérdéseket, amelyek az egyetemes béke megbomlására vezethetnek; követve a koreai kérdés békés rendezésének, valamint a távol- keleti béke és biztonság helyre- állításának céljait, a közgyűlés javasolja: 1. A küzdő felek Koreában haladéktalanul szüntessék be hadműveleteiket. 2. Az Amerikai Egyesült Álla-1 mok kormánya és más államok kormányai haladéktalanul von-! ják ki Koreából csapataikat és ezzel teremtsék meg azokat a feltételekéi, «melyek a koreai nép számára biztosítják, hogy megvalósíthassa elídege n í tihete Ilcn szuverén jogát, hogy szabadon dönthessen belső államtigyei- ben, 3. A külföldi csapatok kivonása után az egységes, független koreai állam kormánya roegála- kitásának céljával legrövidebb időn belül összkoreai választásokat tartsanak a nemzetgyűlésbe, egész Korea lakosságának szabad akaratnyilvánítása alapján. 4. A szabad összkoreai nemzetgyűlési választások megszervezése és végrehajtása céljából a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelső Nemzet- gyűlése és a délikoreai nemzet- gyűlés tagjainak közös gyűlésén paritásos bizottságot válasszanak Észak- és Dél-Kprea képviselőiből. A közös bizottság választja meg egyben az ideiglenes ttssz- koreai bizottságot az államigazgatási funkciók teljesítésére. Ez a bizottság az összkoreai nemzetgyűlés megválasztásáig és az áll andó összkoreai kenn árn y megalakításáig működik. 5. A szabad összkoreai nemzetgyűlési választások lefolytatásának megfigyelésére létesüljön olya® EINISz-bizotlság, amelyben feltétlenül részt kell venniük « Koreával határos államok képviselőinek. 6. Az ENSz Gazdaság] és Társadalmi Tanácsa Korea háborútól szétnvedett népgazdasága helyre ál másának érdekében Korea képviselőinek részvételével sürgősem dolgozzon ki terveket, hogy az Egyesült Nemzetei Szervezetén keresztül a koreai nép megkapja a szükséges gazdasági és technikai segélyt 7. Az összkoreai kormány .megalakítása után a Biztonsági Tanács vizsgálja meg Korea fél- vételének kérdését az Egyesült Nemzetek Szervezetébe.“ A kínai néphadsereg feladata most, hogy helytálljon az amerikai imperialistákkal szemben — mondotta Csu-Te A pekingi kiállítást, amely a felszabadító néphadsereg háborús teljesítményeit mutatja be, Csu Te főparancsnok nyitotta meg- — A kínai felszabadító néphadsereg eltökélten védi hazáját és a világ békéjét — mondotta. — A néphadsereg küzdelmét rokon. szenvvel kísérték a Szovjetunió, a népi demokráciák és az egész világ munkássága. A néphadsereg fel adata most, hogy helytálljon a kínai nép legveszélyesebb ellenségé, vei, az amerikai imperialistákkal szemben, A kínai nép soha'sem fogja megengedni, hogy hazájába betörjenek. —- mondotta. — A kínai ítílszaba. díló néphadsereg Mao Oa *Tung elnöknek és a Központi Népi Kormánynak vezetése alatt az első- v őrt a Iban küzd a világ békéjének megvédéséért. A vietnami szabadság• harcosok Hoang- Suphi-ból is kivertek a francia megszállókat Az indokínai francia megszálló hadsereg szóvivője bejelentette a Hoang-Suphi harckörök kiürítését is — írja a Ce-Soir. A szóvivő elismerte, hogy a vietnami hadsereg egy év óta emberileg megerősödött és az elmúlt időkben utakat is épített. A helyi szovjetek választása a szovjet társadalom szilárd egysegének újabb lúegnyilatkozása lesz Szovjet lapok a választásokról Közzétették az Oroszországi Szövetséges Szocialista Szovjet Köztársaság helyi szovjetjei december 17-én tartandó választásáról szóló rendeletet. A szovjet lapok vezércikkben méltatják a választási rendeletet. A szovjet választási rendszer teljes szabadságot ad a szovjet embereknek — írja a Pravda —, hogy azokat válasszák meg, akikel akarnak. Az alatt a rövid idő a!att> amely a helyi szovjetek legutóbbi megválasztása óta eltelt, a szovjet nép kiemelkedő eredményeket ért el a kommunizmus építésének minden frontján. Újabb tehetsége« szervezők és vezetők nevelődtek ki városban és falun egyaránt, akik a szocialista haza Lenin és Sztálin pártjának határtalanul odaadó hívei, ilyen emberek milliószámra vannak. Kétség- leien, hogy a legjobbakat fogják közülük jelölni képviselSkü! a helyi szovjetekbe, A Pravda hangsúlyozza, hogy a helyi szovjetek megválasztásának előkészületei a dcf.gozó tömegek hatalmas lelkesedés« közepette in- dúlnak meg. Nem lehet koncentrációs táborba zárni azt a nemes és nagy eszmét, amelyért a nép harcol Az emberiség legjobbjai népükkel e^y sorban tevékenyen harcolnak a világ békéjének nagy és igaz ügyéért A szovjet értelmiség az egész. mozgalmától. De néppel együtt tevékenyen részt- J nem lehet koncentrációs tivesz a II. Összszövetségi Bóke- | konferencia küldötteinek választásában. A háború szörnyű veszedelmet jelent a kultúra és annak művelői számára. Az amerikai imperialisták hajszát rendeznek a szabad és független tudományos gondolat ellen. A reakciós kormány terrorral igyekszik eltéríteni az értűlmiséget a béke híveinek Vadállati kegyetlenséggel gyilkolják az amerikai banditák a koreai népet ,Az amerikai gyilkosok és dél- koireai bérencei vadál’-aiU kegyetlenséggel vetették magúikat Dél- Korea békés lakosságára. Hecsju városba® és környékén több , mint 5000 hazafi! gyilkoltak , Egyedül Heesju városban a 11- szinmarústa katonák, amerikai fiiszletk vezetése alatt 1112 emberi ültek meg, Kunszan városban pedig 760 ember!. Ilcesjuban az 'amerikai gyilkosok a város fér- 1 $ égébe® összegyűjtött koreai haz af jak at a temel «be kísérték, ahol kényszerítették őket, hogy maguk ássák meg sírjukat. Amikor eszel elkészültek, leöntöttek őket benzinnel és meggy uj'.ottá'k, majd gépfegyverrel tüzeltek rájuk. A kunsziani táboriban fogva tartott kétszáz hazafit azzal az ürügygye], h-ogy másik laborba viszik tike!, a hegyek közé vezették is ott sortűzze] nvesavillkoliák. borba zárni azt a nemes és nagy eszmét, amelyért a nép harcol, A tudomány összes haladó szemé* iyiíégei, az emberiség legjobbjai népükké! egy sorban tevékenyen harcolnak a virág békéjének nagy és igaz ügyéért. A Béke Híveinek Norvégiái Országos Bizottsága Oslóban határo. zatot fogadott el, hogy a II. Béke Világkongresszusra 150.000 aláírást fognak gyűjteni. Mexiko City-ben egy nap alatt 60 ezer békealáírás gyűlt ősszé. Az aláírásgyűjtésben résztvettek a Mexikói Kommunista I’ftrt vezetői, az Országos Békebizottság vezető tagjai, valamint igen sok társadalmi személyiség. Japánban, a hatóságok tilalma ellenére, megindították □ Béka Híveinek Konferenciáját. A bon. ferencia résztvevői határozatot fogadtak el a békealáírásgyűjtési mozgalom fokozásáról. A határo. zat követeli az atomfegyver be tiltását, valamint azt, hogy az öt nagyhatalom, köztük a Kínai Népköztár. saság a Biztonsági Tanáéiban vitassa mec a koreai kérdés beké- rendezőiéi