Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. október (5. évfolyam, 148-173. szám)

1950-10-31 / 173. szám

csüJetes ba]oldiali tömegeik lökték volna őket félre. Végrehajtották az, ttthomnaradt [kivártak is a rájuk bízott feladatot: megszervezték a sok bérest,lást és norma- lazítást, amelyet a nyár folyamán tapasztaltunk és amely gazdasági életünknek nem csekély károkat okozott.

Mi jelentékeny részben lelepleztük ezekefia jobb- és úgynevezett „baloldali11 szociáldemokrata árulókat és a kizárt és változatlanul a népi demokrácia ellen áskálódó jobboldali szociáldemokrata szervezeteket is. Megállapíthattuk, hogy

az, ami Magyarországon történt, nem valami elszigetelt jelenség, hogy lényegében más országokban is hasonló a helyzet. Különösen ilyen a helyzet Angliában, amelynek burzsoáziája a legrégibb ta- p a szí állatokkal rendelkezik a in ti nikáisiuozgaiom komi ni pá lása és aláásásia terén.

Megállapíthattuk, hogy az olyan fiatal Labour Party-poliükusok, mint Hikily vagy Morgan Phillips ia Munkáspárt titkárai, az angol titkosszolgálat képviselői a munkásmozgalmon belül. (,,Többek között“ — szól közbe líévai elvtárs.) Igen, többek között. Pályafutásukat nagy gonddal készítette elő és egyengette az angol titkosszolgáiat. Angliában erre kész sablouok alakultak ki. Az árulók nem egyszer mint „balol- daliak‘‘ kezdik, hogy jobban fedezzék őket és nagyobb legyen a befolyásuk. Előfordul, hogy kizá- natják őket, mint „baloldaliakat“ a Munkáspártból, „rádikálizmu- suk‘‘ miatt megbuknak a választáson stb. és miután így bizalmat keltenek masukkal szemben, gokkal értékesebb szolgálatot tudnak teljesíteni megbízóiknak.

A szociáldemokrata árulók elmondták például, hogy amikor 1915-ben Angliában jártak, Shiri- 'vell, a mostani hadügyminiszter, politikai beszélgetés közben váratlanul

megköszönte nékik a kém szolgálatot, amelyet a háború alatt teljesítenék.

Ebből rögtön megértették, hogy Shinwell is csak úgy, mint ők, az angol Imperialisták kéme a munkásosztályon belül. Általában elmondották, hogy gyakran zavarban voltak, mert a Labour Party embereivel való tárgyalásaik közben nehéz volt megállapítani, hogy hol végződik a munkáspárti politikus és hol kezdődik az angol kémszervezet ügynöke.

Ilyen ügynök például Zilliacus, az ismert „baloldali“ angol szocialista, aki a múlt év szeptemberében, néhány héttel a Rajk-per előtt, váratlanul Jugoszláviában bukkant fel. Mi már a tények ismeretében előre tudtuk, hogy

Ziliiacns azért ment ki Jugoszláviába, hogy megpróbálja Ti töt, akiinek múltját és szerepét az angol litkosszcr- vez«t jól ismer te, tisztára mosni.

És valóban Zilliacus nagy kampányba kezdett és azóta is egyre- mási'a állítja ki az erkölcsi bizonyítványt Titónak és bandájának. Azóta azt is megtudtuk, hogy ő volt az, aki 1947-ben csehszlovákiai útja alkalmával, az odautazott magyar szociáldemokrata kémeket és árulókat instruálta. Többek között átadta annak- a Labour Partinak az utasításait, amelyből hivatalosan ki volt eárva.

Nekünk tanulnunk kell ezekből az eseményekből, fokoznunk kell nz éberséget. De vigyáznunk kell arra is, hogy a becsületes volt szociáldemokrata munkások és funkcionáriusok tízezrei, akiknek vezetőik aljasságáról éj árulásáról természetesen sejtelmük sem volt, nyugodtan építhessék velünk vállvetve a szocializmust. Az elvtársak az egyesülés óta tapasztalhatták, hogy Pártunk ebben a szellemben dolgozott és ugyanolyan bátran léptette elő a tehetséges volt szociáldemokratákat, mint a kommunistákat.

Meg akarok emlékezni a katolikus egyházzal való megegyezésről is. Ez a megegyezés kétségkívül a .népi demokrácia helyes, tii. rclmos politikájának jó eredménye. Az imperialista háborús uszítok egyik legfontosabb csatlósa a vatikáni papi reakció. Az imperialisták nem kímélték a fáradságot, hogy a magyar katolikus egyházat ennek megfelelően maguk mellett sorakoztassák fel. A béke megvédésének gondolata azonban népünkben és ezen belül a katolikus hívőkben is olyan erős, hogy nálunk nem sikerült ez a szándék. Ellenkezőleg. A néppel összeforrott katolikus papok szá%l léplek fel a béke megvédésének Ugye mellett. Ez a fellépés csak egy mutatója volt annak, hogy a magyar katolikusok zöme átallott a népi demokrácia és a béke megvédésének oldalára.

Ezeknek a népi demokráciámikmt támogató hívőknek a követelése hírin rá a katolikus egyházfőket arra, hogy végül megegyezzenek a népi llc- mokrátcíával.

A vatikáni reakció világosan kimutatta elégedetlenségét ezzel a megegyezéssel. Az amerikai imperialista sajtó pedig egyszerűen fegyverletételről beszélt.

Természetesen nem erről van szó. A népi demokrácia, mint a többi egyházzal, a római katolikus egyházzal is a kölcsönös engedékenység és megértés szellemében kötötte meg az egyezményt. Meg lebet állapítani, hogy a hívők nagy többsége örömmel és helyesléssel fogadta ezt a megegyezést. Ennek a tanácsválasztásokon rengeteg megnyilvánulását láttuk nemcsak .abban, hogy a tanácstagok közé megválasztott katolikus papok népszerűsége

rendkívül megnőtt, hanem abban js, hogy nagyon sok helyen a választásra a katolikus papok maguk vezették híveiket.

Ez nem azt jelenti, hogy a magyar katolikus egyház vezetői most már kivétel nélkül, szívvel Klekkel a népi demokrácia mellé állottak. A megegyezés végrehajtása közben lépten-nyomon tapasztaltuk, hogy sokan a megegyezést inkább fegyverszünetnek tekintik, ami módot ad nekik arra üogy „átvósizelják a nehéz idő- ket‘‘. Mi ezt is számontartjuk és nem fogunk aludni. A megegyezés szellemét és betűjét betartjuk, de okulva a tapasztaltakon, résen leszünk. Nem engedjük, bogy a megegyezés elaltassa éberségünket és hogy iaz egyház palástja mögül a reakció egy szép napon újra támadásba mehessen át.

Újra előtérbe kell állítani a tagfelvételt, Pártunk növekedésének kérdését

Áttérek most Pártunk, » Magyar Dolgozók Pártja problémái- na. Ez év február 10-én Központi Vezetőségünk elhatározta, hogy újjáválasztja a helyi vezetőségeket. E választások kapcsán gondoskodik róla, hogy teljes érvényt szerezzen a pártdemokrú- ciának, eltávolítsa a vezetőségekből azokat, akik a demokrácia szellemét megsértve bíráskodtak, kiskirálykod bak, bürokratákká

váltak és ezzel gátolták Pártunk fejlődését, ártottak népszerűségének és elszigetelték a dolgozó tömegektől. A vezetőségválasztást arra is fel kívántuk használni, hogy megjavítsuk Pártunk vezető rétegének szociális összetételét, valamint véfíetvessünk annak a káros fluktuációnak, ami sokbau akadályozta kádereink fejlődését.

A vezotőségválasztások tapasztalatai azt mutatják, hogy in i ml ezt'1!, eo a hibáikon jelenlek fin mértékben javító.inuk. Az új vezetőségekben több Jc bt az Ipari munkás cs kevesebb a kis polgár. A liagság a legtöbb helyein örömmel éli a part demokrácia adta lehetőségekkel, a bírálat jogával és ez megjavította az új vezetőség minőségét.

Csökkent a fluktuáció is, De hiba volua azt gondolni, hogy minden reuübejótt e téren. Meg mindig nagyon sok a Panasz a bürokráciával kapcsolatban. Hogy mi fordulhat eio még ezeu a téren, arra egyetlen esetet említek: Most, október közepén, a volt szombathelyi járási titkár szekrényében llM darab tagkönyv és tagjemliigaz'oi- vány feküdt, jórésze már egy év óta elintézetlenül. Még mindig akad .elég basáskodó is, akivel szemben Pártunk kénytelen, keményen fellépni. Ennek dacára a február lü-i határozatok kétségkívül komolyan megerősítették Pártunkat.

Megerősödtek az év folyamán a megyei pártbizottságok is, és végre nagyban és egészben mái jói ellátják megyéjük ügyeit. Az idén

a megyei pártbizottságok megerősödése után rátértünk járási bizobságauinlk ni ege rutáié sőre is.

Erre többek között az a tapasztalat is rúkényszorilctt bennünket, bogy a megyebizpttságok sok is'-TUOn nem tudták a Part utasításait a falvakba az ialapszer- vezetekliez eljuttatni cs hogy szék az utasítások legtöbbször a járási pártbizottságokban megakadtak.

A járási pártbizottságok meg- srősítését puranosolóan megkövetelte a járási tanácsok megnövekedett hatásköre is. A járási pártbizottságokat számbelileg is megerősítettük és gondoskodunk róla. bogy járási titkáraink valóban a járás vezetői lehessenek. Megyei titkárainkat, jó munkájuk jredméuyeképen a köztudat már ilfogaüjia. mint a megyék vezetőit. Most ugyanezt kell dériünk a járási titkároknál is. Gon- iosUodni kell róla, hogy jó mun- iájuk következtében meglegyen a ekiutélyük. Reméljük, hogy járási bizottságaink ezentúl műt jiztosítani tudják, hogy Pártunk

politikája a legkisebb falusi szervezetbe is gyorsan eljut és végrehajtódik.

Pártszervezeteink mego rős Résének következő foutos lépése «jz lesz. hogy járási bizottságaink megszilárdítása melleit az alap- szervi titkárok politikai színvonalúnak és munkájának megjavítását tűzzük ki célul.

Hogy Pártuuk mennyire megerősödött, azt jól láthattuk éppen most. a tapácstfilaszlásokkai kapcsolatban, amikor ezt a nehéz és bonyolult munkát hasonlíthatatlanul könnyebben, simábban s eredményesebben végeztük el, mint például a tavalyi országgyűlési választásokat. Hozzá kell tennem, hogy ebben a 100.000 főnyi lelkes pártonkívtili aktiva is nagy segítségünkre volt. Viszont az, hogy ilyen aktiva állt rendelkezésünkre, mutatója annak, hogy uienpyire szoros Pártunk és a tömegek kapcsolata.

Amikor ezeket megállapítom, rá kell mutatnom arra, hogy ugyanakkor komoly hibák Is vaunak. Legfőbb biba most szervezeteink beállítottsága az új tiagok felvételével szemben. Az elvtársak tudják, hogy tavaly júniusban a tagzárlat megszüntetésekor azt tűztük ki célúi, hogy 1949 végéig

70.000 új tagot és tagjelöltet veszünk fel a Pártba. Ezt a 70 ezres számot csak az idén júliusban értük el. Szövői majdnem 7 hőnapos késéssel.

Mik ennek a jelenségnek az okai? Az alapoika kétségkívül egy bizonyos önelégültség és önteltség. Sok elvtársnak az az érzése, hogy mi most már elég erősek vagyunk így Is, nem kell törni magunkat azért, hogy Pártunkat tovább erősítsük.

Az utolsó két esztendőben egész új generációik jelentkeztek a Párt kapujánál. A termelésben kitűnt munkások, ifjak, politikai öntudatra ébredt nők, a demokrácia felé forduló érlelniiségicik, technikusok és nem utolsósorban annak a több mint százezer építőmunkárnak a java, aki az utolsó két eszlendöben került a faluból, vagy a családiból az ipari munkások közé.

A ml pártszervezeteink, amelyekben tavaly nyárig tagzárlat volt, «belyett, hogy igyekeztek volna címek a sok új erőuek Pártunkba való bevonására, nem tar- tutták fontosnak a tagfelvételt és inkább gátolták, mint elősegítették Pártunknak az új tagokkal való felfrissítését, különösen falun.

Ha az okokat vizsgáljuk, ezek részben tárgyiak: a falusi párttagok egyrésze elvándorolt, ipari munkássá vált, otthagyta a falut. A termelőszövetkezetekbe rendszerint a falu legaktívabb kommunistái léptek be és ez legtöbbször iazt eredményezte, hogy a falu összproblémái helyett munkájukat és figyelmüket a termelőcsoportra irányították. Emiatt a falu pártszervezete meggyöngült. Lényegében hasonló

folyamat játszódott le azoknál a kommunistáknál, okik gépállomásokra, vagy állami birtokokra, menték dolgozni

Ezen okok mellett azonban voltak egyebek is. Tapasztaltuk, hogy helyemként, például Somogy megyében a soraink közé befurakodott ellenség tudatosan zárta ki ezrével a Pártból a parasztokat, hogy így mieggyengítse befolyásunkat a falun. De

a legnagyobb kárt az okozta, hogy a falu szocialista építésének kérd ésével kapcsol altban, falusi, sőt járási és megyei szervezeteink figyelme is elsősorban a szocialista szektorra, szövetkeze lekre, gépállomásokra, állalmi birtokokra összpontosuli és emiatt kezdték az egyénileg dolgozó parasztokat elhanyagolni.

A ml vidéki szervezeteink lassanként rátértek ia«la> hogy az egyénileg dolgozó parasztot, különösen a iközépparasztot figyelmen kívül hagyták. Pedig

a középiparaszitiság ma is dolgozó parasztságunk zöme. lia ezt az óriási tömeget figyelmen kívül hagyjuk, ez Pártuuk befolyását feltétlenül csökkenti.

Különösen érezhetővé vált »z, hogy kevés Pártunkban a középpanaszt, a termelőszövetkezeti mozgalom őszi fejlesztésénél. Rengeteg helyről érkezett az a megállapítás, hogy ahol a faluban a középpanaszt kommunista párttag lépett fel a szövetkezet mellett, ott enmek meg is volt az eredménye. De ahol nem földműves, hanem a kisiparos, vagy a községi írnok párttag agitált a szövetkezés mellett, ott gyakran elmaradt az eredmény. Már pedig ránk is áll az a megállapítás, amit Sztálin elvtárs a Szovjetunióban a mezőgazdaság kollektivizálásának a kezdetén mondott, hogy lehetetlen úgy építeni a szocializmust, hogy gazdaságunk egyik lába. az ipar, szocialista talajon áll, a másik, a mezőgazdaság, paraszti magángazdálkodásra támaszkodik.

Ismétlem, nekünk tehát

előtérbe kell újra állítani * tagfelvételt, Pártunk növelésének kérdését. Változtatnunk kell elsősorban a falun, ahol — miiot mond ottani —, a közép pnnms ztok legjobbjainak a Pártba való felvételére is irányit kell venni.

Az utolsó két övben ezrével íUn- tek fel az olyan középparasztok, akik bebizonyították, hogy hü tá mogultól inépi demokráciánknak: élenjárjak a termésbeadásban, a kölcsünjegyzésben, a szerződések betartásában, a tanócsválasztli- sokuál s akiket iá falu szeret és megbecsül. Ezekre is irányt kell venni annál inkább, mert ők fe irányt vesznek Pártunkra. Ez természetesen no jelentse azt, bogy a termelőcsoportok, a gépállomások, állami birtokok legjobb dolgozóit visszaszorítsuk, de jelentse azt, hogy kijavítjuk azokat a hibákat, amelyeket az elmúlt két esztendő folyamán a középparasztsággal szemben ezen a téren elkövettünk.

Ezen túlmenően végre kell hajtanunk a február 10-i központi vezetőségi határozatoknak azokat a részeit, amelyek felada- *

tunkká teszik, hogy a teKiu'les- bon kitűntek, az ifjak, a nők, a technikai értelmiség és az épPő- munkások legjobbjait bevonjuk Pártunkba.

Ezt n feladatot megkönnyíti az. hogy a termelésben, a kölcsön- jogyzés és a tanácsválasztások idején, valamint a begyűjtésnél

soktízezer ifjú, nő, szlieliáno- vista, közé ['paraszt tűnt ki iö munkájával, úgyhogy nem lesz nehéz a válogatás.

Bizonyos, hogyha ezeket a kitűn- teket nem engedjük újra visszacsúszni, eltűnni, hanem száuiba- vesszük őket és segítünk nekik megtalálni az utat Pártunk soraiba, akkor Pártunk növekedése újabb, egészséges lendületet vesz, Most, hogy megalakult a Kom- szornol mintájúra az egységes ifjúsági szervezet, külön ki kell dolgoznunk a DtSz-ből jelentkező utánpótlás nevelését.

Párt munkánknak másik hibája, hogy elsorvadt benne az agitáció. Amíg a bare a hatalomért el nem <úőlt és amíg nem ültünk biztosan a nyeregben, addig rá voltunk kényszerítve, hogy propagandánk mellett szakadatlanul agitáljunk is. Eimck az agitációnak volt nem utolsósorban köszönhető, hogy meg tudtuk győzni a dolgozó tömegeket Pártunk ügyének Igazáról. Miók) azonban illataimon vagyunk, gyakran

akadintalk olyanok, akik nem látjuk szükségesnek, bogy a nap nap után felmerülő új kérdéseket minden oldalról megvilágítva, népszerűén és közérthetően, a helyi viszonyokra alkalmazva magyarázzák meg a tömegeiknek.

Kezd kialakulni a pártmunkásoknak olyan típusa, amely mindent szervezéssel akar megoldani, amely lebecsüli az agitáció jelentőségét. Lebecsüli azért, mert már nem tartja fontosnak a tömegek meggyőzését — és ami ezzel elválaszthatatlanul összefügg — a dolgozó tömegekkel való szoros kapcsolatot. Az világos, hogy a legjobb agitációt is meg kell szervezni, hogy a szervezés és az agitáció elválaszthatatlan kölcsönhatásban állniak egymással. Éppen ezért

■ szervezés soha nem helyettesítheti az agitációt.

ÉS az a körülmény, hogy erősen ülünk a nyeregben, egyáltalán nem csökkenti az agitáció jelentőségét, annak szükségességét, hogy minden újonnan felmerült kérdést egyszerűen, közérthetően, meggyőzően, a helyi viszonyokra alkalmazott érveléssel világosítsunk meg és fogadtassunk el a tömegekkel.

A szociálist* építés folyamán és különösen a tanácsvááaszítások- kal kapcsolatoson az új agitátorok egész sora tiint fel.

Nem utolsósorban eveknek ■

lelkesein, (alpiraeseiiten agitáló népnevelőknek és pártmunkásoknak volt köszönbeJtó ■ ttan ácsválasz tán á tiltó sikere.

Most ez a feladat, hogy ne engedjük az agitáció munkáját to*"“ vább háttérbe szorítani.

Szólni atfl;,rok rövidon még tömegs Tervezeteinkről. Szakszervezeteinknél gyakran kénytelenek voltunk szővátenni, hogy sok még bennük a szociáldemokrata maradvány. Ez a miarad vány abból az időből származik, amikor a Szociáldemokrata Párt alapját és anyagi bázisát elsősorban a szakszervezet alkotta. E hagyománynak hatása alatt mind o mai napig érezhető, hogy a szakszervezet néhol az üzemeken belül a pártszervezettel egyenra.ngúnak tekinti magát, vagy éppenséggel nagyobb fontosságot tulajdonítanak neki, mint a Pártnak. U^yan- akkor

lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a szakszervezet alsó funkcionáriusai, különösen az Üzemi titkárok, távolról sem végzik cl azt a feladatot, aim a szocializmus építéséiben rájuk hárul és a Párt kényle’en a szakszerveze'ek felaákaiiiit Is elvégezni.

Még mindig gyakori ,iz az e-« . amikor a szakszervezeti funcio