Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. szeptember (5. évfolyam, 122-147. szám)

1950-09-14 / 133. szám

Csátalján a népnevelőmunha fokozásával igyekeznek behozni a kukorieaszállítási szerződésekben mutatkozó lemaradást < Csátalján a Budai Nagy Antal termelőszövetkezet irodájában a csoport tagjai gyülekeznek. Az elnök aszta án kimutatások, jegy­zeteik kiterítve, melyekből most készülnek a pontos számadatok: a tagtoborzás mennyivel bőví­tette a csoportot. 37 új tag erősítette a termelő­szövetkezetet, akik összesen 155 hold földet hoztak ma­gukkal. Az újonnan belépet­tek közül 24 agrár-proletár, 12 a kisparaszt, 12 a közép- paraszt. lAlaidics Sándor, aki most lépett be a csoportba, fel is tárja elha­tározásának indítöokait: — Mind­addig, amíg Németi elvtárs Szov­jetunióban nyert tapasztalatait nem hallottam, egészen őszintén megmondom, nem voltam tisztá­ban igazi céljával á termelőszö­vetkezeti csoportoknak. Németi eLvtárs beszámolója azonban megvilágította előttem a célt. Nem is gondolkodtam tovább egy percet sem. Beléptem a csoport­ba. A termelőcsoportok eredményei meggyőztek i Ugyanígy gondolkodott Blazsa- mek József 10 holdas kiözéppa- raszt is. — Saját magamnak .et­tem volna ellensége, ha a fejlődés útja elől továbbra is elzárkóztam volna. Meggyőződtem saját ta­pasztalataim alapján, hogy az egyéni gazdálkodásban hiába tö­ri magát az ember, a termelöcso- portok eredményeit el nem érjük soha. Aki ezt nem akarja látni, a maga kárán fog tanulni. Azt fogja észrevenni, hogy egyhely­ben topog. Német Ferenc 11 hol­das köz épipar ászt az elsők kö­zött volt, aki felvételre jelentke­zett a csoportba. — Csak a fél­évi elszámolást kell megnézni a 'csoportban és mindenki számot vethet magában, hol a helye. Itt van Gál Endre, aki negyedmagá­val 5600 forintot kapott kéz­hez a félévi előzetes elszámolás so­rán. Míg én, aki egész csalá­dommal a sajátomon dolgozom, kora reggeltől' késő estig — örü­ltök majd, ba egész évi jövedel­miem ennyit el fog érni. Adó, 16- , tartós, egyéb kiadás, jut is, de maradni alig fog. Teljesültek a vágyak (Büszkék is a Budai Nagyi Antal csoport tagjai elért eredményeik­re, Itt van mindjárt Eke Lajos, Tusa Antal, Hajdú József, akik­nek a pénzből rádióra is tellett. Ifj. Szarka Miklós régi vágya ment teljesedésbe. Kerékpár röpí­ti. Idb. Hajdú József negyedma- gával van a csoportban. 11 gyer­meke van. A múltban pásztorem­ber volt. — Azelőtt bármennyit is dol­goztam, nem tellett semmire. Most ruha, cipő, bakancs, min­denre telük. Köszönöm is a Pártnak és a mi nagy tanító­mesterünknek, Rákosi elvtárs­nak. Csak azit sajnálom, hogy miár öregszem. Hej, pedig de sze­retnék még vagy harminc esztendőt dolgozni, hogv meg. mutathatnám, minit hálálom meg ezt a boldogságot. De így sem fogok szégyent val­lani... Mondom is mindenkinek, gyertek közénk. Itt van a helyie minden dolgozónak a soraink­ban. i A csoportban lelkesen folyik a munka. Lendületiéi cséplik a napraforgót. A csoport másik része elkezdte a krumpli szedé­sét. Az igáik hordják a trágyát, mert megkezdődött, sőt pár na­pon beliül befejezést is nyernek a talajelökészítő munkálatok az őszi vetéshez. A csoport szőlős brigádjai már előkészítették a szürethez a kádakat, hordókat. Döcög a felvilágosító munka Csátalján a kukorieaszállítási szerződések kötése még alig in­dult meg. Nagy a lemaradás a felvilágosító munkában. A nép­nevelők lazán és másodrunigú feladatinak te­kintik a szerződések megkötésének kér­dését. A helyi pártszervezet sem vitte ki a dolgozók legszélesebb körébe tudatosító munkáját. Nem mutatott rá dolgozó népünk kö­telességére, hálájának lerovására az őrlési kedvezmény kapcsán. Az elbizakodottság, hogy „fog ez majd magától is menni“ úrrá lett a népnevelő munkában. A kommunisták élenjáró munkája megtorpant, a lendítő erő nem tudta eljuttatni a dolgozók sorai­ba a felvilágosítás fegyverével a szállítási szerződések megkötésé­nek soronkövetkező fontosságát, döntő lépését. A helyi pártszer­vezet felismerte azonban hibáját és most fokozottabb erővel igyek­szik a Párt népnevelőinek sorait az MiN'DSz és a termelőszövetke­zet népnevelőivel megerősítve a kukoricaszállitási szerződések megkötésében mutatkozó lemara­dást behozni. Csalnak a kulákok A kulákok soraiban a csalások napirenden vannak, de a dolgo­zók ébersége sorban lerántja ró­luk a 'leplet. Mintahogyan lelep­lezték Poda Géza cséplögéptulaj­donos tolók mesterkedését is, aki ocstús, szemetes búzát akart becsempészni a földlművesszövet- keze! raktárába. Vagy Staller Gyö érné 40 holdas kulák, aki földbe rejtett és ott nyirkos, do­hos es büdössé vált búzát akart belopni a raktárba. Mikor lelep­lezték, mem merte hazavinni a búzát, a csátaljai gépállomás mellett az egyik színbe, helyezte el. Talán még most is ott van. A terményibegyüjtés eredmé­nye kell, hogy Csátalja dolgozóit soronkövetkező feladataik teljesí­tésében újabb sikerek elérésére serkentse. A kukorieaszállítási szerződések megkötése, a takar­mánygabona begyűjtése, a bur- gonyabeszolgáltatás mind azok a harci és teljesítéseiben győzelmi feladatok, amelyek ötéves ter­vünk mielőbbi megvalósítását cé­lozzák, hogy szocializmust éipitő munkánk a város és falu közötti mesterséglesen épített válaszfal végleges ledöntésével vigye győ­zelemre falun is a szocializmus építését. A killái ok gazságait dolgozó né-1 pünk ébersége sorba leleplezi. A basaparasztok kizsákmányolásukat tovább folytatják, hogy megtömve zsebeiket és kamráikat, folytathas-1 sák ténfergő és semmittevő életü­ket. A basaparasztok sorába tartozik Dávodon Dévényi István kulák, l akinek földje Püspökpusztán van és 1945 óta ide hajszolja kora haj- ■ naltól, késő éjszakáig munkára I gazdasági alkalmazottját, az 51 éves Kuflkó Lajost. 1945-ben az-l zal édesgette Kurkó Lajost szol­gálatába, hogy mindennel ellátja és öregségére is gondoskodni fog róla, A basaparasztok kedvelt nótáját fújta: — Úgy tekintünk, mintha családtag lennél, semmiben sem lesz hiányod. . Kurkó Lajosnak hamar alkalma volt meggyőződni, milyen aljasok a ikulákok. Az első évben mindjárt levetett rongyokat kapott ruha helyett. Enni meg odalökték eléje a maradékokat. Munkájáért, amiért pedig keményen megdolgozott semmi fizetést sem kapott. Mikot követelni kezdte a bérét, azzal ál fatta a kulák: — Hiszen családtag vagy. — Kurkó Lajos az öt év alatt egészségileg teljesen lerom­lott az agyonhajszolt munkától. Nem bírta már. A kulák azonban tovább zavarta, hajtotla a munkát. Ha nem ment szép szóval, hát megverte és ösz- szerugdosta. Az éberség leleplezte a basapa­raszt kegyetlen kizsákmányolását. De még azt’ is, hogy a kuláik : munkavállalóját az OTl-ba sem je­lentette be. Dévényi Is-tván basaparaszt ellen az eljárás megindult. A magyar pavillon nagy sikere a bari vásáron Az olaszországi Bariban ren­dezett nemzetközi vásáron nagy sikert aratott a magyar pávillon. A látogatőlc hosszú időt töltenek a kiállított iparcikkeknél. A meg­nyitás alkalmából sajtófogadást rendeztek a magyar pavillonban, amelyen felszólalt Tridenti pro­fesszor, a vásár elnöke is. Elis­meréssel szólt a magyar ipar ha­talmas eredményeiről és hangsú­lyozta a Kelet és Nyugat közötti kereskedelmi kapcsolatok fontos­ságát. „Boldog vagyok, hogy Pártom kitüntetett azzal, hogy szakérettséqizo tanfolyamra jöhettem“ Kedves Elvtársak! A vonat elindul a Nyugati-pályaudvar külső vágányáról, de ugyanakkor felcsendül a magyar ifjúság szabad éneke, az egyik kocsi fülkéjében. „Egy a jelszónk: a, béke, Harcba boldog jövőért megyünk!—” Sietve lépkedünk a vidám társaság felé és csakhamar rájövünk arra, hogy ők is Kecskemétre igyekvő szakérettségis tanulók. Boldo­gan szorítjuk meg egymást kezét, és ráismerünk Ferencik élvtársra, aki eddig a rákospalotai Gépgyárban dolgozott és a Párt küldötte szakérettségire. Elmondja, hogy a múlt rendszerben, mennyire sze­retett volna tanulni, de erre nem volt lehetősége, mivel a múlt rend­szer arisztokratái nem engedték meg, hogy munkásfiatalok tanulni tudjanak. Most már azonban a népi demokrácia lehetőséget nyújt arra, hogy minden becsületes dolgozó és tanulnivágyó fiatal tovább tudja magát képezni. A többi növendék is mind fiatal elvtárs, aki­ket a Párt, vagy DISz-szervezetek azért küldöttek szakérettségire, hogy Rákosi elvtdrs ama felhívását, hogy a dolgozó fiatalok három főfeladata: Dolgozni! Tanulnil Tanítani! — teljesítsék. Itt van pél­dául Trnngel László elvtárs, aki a hortobágyi állami gazdaság kül­dötte és eddig a traktor mellett építette a szocializmust, most pe dig tudásával fog harcolni azért, hogy a szocialista társadalomnak, mint fiatal tanára, jólképzett kádereket neveljen. Bártfaí Pál elv­társ, aki eddig Csepelen, a Rákosi Mátyás-müvekben volt tűzoltó, a következőket mondja: „Boldog vagyok, hogy Pártom kitünteteti az­zal, hogy szakérettségiző tanfolyamra jöhettem. Igyekszem tudásom­mal, és jó tanulásommal meghálálni ezt a nagy ajándékot. A vonat elindul, és magunk mögött hagyjuk a gyárakat, az üze­meket, a traktorállomásokat, amely eddig második otthonunk Volt- Szeretettel gondolunk azokra a dolgozó fiatalokra, akik figyelik ta­nulásunkat, eredményes munkánkat és ideológiai fejlődésünket. ígér­jük, hogy tudásunkkal fiatal munkás- és paraszt-kádereket fogunk nevelni, a népi demokrácia számára. Bártfai Pál elvtárs Vörös-Csepelröl beszél az ifiknek és a fiatal sztahánovisták eredményeit méltatja. Pártunk mondja és mi megfogadjuk! „Ti, fiatalok vagytok a jövő reménysége, A vérrel-vörösre festett lobogónk zászlóhordoiója!“ Mindenben követjük a hős lenini Komszomolt! Szabadság! Gots János szakérettségis tanuló (alapszervezcli DISz-titkár) A Baja-Süni ári Gépállomás versenyre hívta ki a Borotai Gépállomást Az őszi munkálatokat 15 nappal korábban való teljesítésére és az üres járatok csökkentésére Gépállomásunk dolgozói a nyári aratás-cséplési, valamint a tarló­buktatás munkálatait befejezve, szeptember 6-ra gépeiket gondosan rendbehoztálk és kijavították, hogy időben megkezdhessék az őszi szántási munkálatokat. Gépeik munkaterületének biztosítását a — a Járási Pártbizottság iránymuta­tását szem előtt tartva, — gépál­lomásunk pártszervezetének leg­jobb népnevelői és a községi párt- szervezetek, tömegszervezetak népnevelőivel együttesen végezték a felvilágosító munkát dolgozó pa­rasztságunk körében. A mai napig 415 dolgozó paraszt kölö'-t gépál­lomásunkkal szerződést a talaj­munkálatok elvégzésére Összesen 1300 kát. hold földterületre. A termelőszövetkezet fejlesztése terén is kivették részüket gépállo­másunk népnevelői. Nagy igyeke­zettel és munkakedvvel érttették meg a meggyőzés és *dvilágosí- tás eszközeivel dolgozó parasztsá­gunk soraiban a nagyüzemi gaz- ] dálkodás előnyeit, az rgymástól elszigetelt, egyéni parcelfa-gazdál- kcdásokkal szemben. Az eredmény, amit népnevelőink elértek, nem le­becsülendő, de nem szabad elbi- zakodottnak sem lennünk. Mun­kánkat fokozva, tovább kell széle­síteni eredményeinket, hogy minél több dolgozó paraszt lépjen boldo­gulásának útjára. Gépállomásunk az őszi szántási­vetési munkálatok elvégzésére ösz- szesen 6000 Lat. hold megmunká­lását biztosította. Az eredményt Pártunk irányításának, útmutatá­sának köszönhetjük. A 6000 hold megmunkálásában gépeink ott lesznek az őszi középszántás, ve­tés, hengerelés és a mélyszántás munkálatainak elvégzésében. Gépállomásunk dolgozói, tag­gyűlésünk határozata értelmében a munkaterület biztosítására minden brigád számára szeptember 30-ig 120 százalékban biztosít ja saját munkaterületét. De elhatározta azt is, hogy valamennyi gépünkhöz egy-egy népnevelőt is beoszt, aki felelőse lesz a dolgozó parasztság körében végzendő népnevelő mun­káért. Brigádjainkhoz és egyénileg dolgozó gépeinkhez versenyfelelő söket jelölt ki a gépállomás, akik ellenőrizni fogják az étiért ered­ményeket. Gépállomásunk valamennyi dol­gozója vállalta, hogy őszi munka­tervüket december elseje előtt 15 nappal, november 15-ére, 130 szá­zalékban teljesítik. Az üresjárato­kat pedig a termelőszövetkezet földjein 60, az egyénileg dolgozó parasztok földjein pedig J50 mé­terrel csökkentik. Ezen vállalásuk teljesítésére versenyre hívták ki a borotai gépállomás dolgozóit. őszi munkatervünk sikeres be­fejezésénél nekünk, a gépállomás dolgozóinak, nem szabad megfe­ledkeznünk arról, hogy munkánk, eredményeink túlteljesítésével fe. leljünk az imperialista háborús gyujtogatóknak és hazai hűséges kiszolgálóiknak. Mi, a Baja—su- mári gépát'omás dolgozói, a Jó mi­nőségi munkával, a több termelés­sel, a felvilágosító munka fokozá. sával, a termelőszövetkezeteik fej­lesztésével, gazdasági és politikai megerősítésével] adunk feleletet eb lenségeinknek. Tudjuk, hogy Pár-, tünk azon az útón Vezet bennün­ket, amely népi demokráciánkon keresztül — a szocializmushoz ve­zet. Ezt az utat követve igyeke­zünk magunk is annak épí'ői, meg­valósítói lenni. Szabaii János • • --- ----------- .. . .......... Ü tlegeléssel, rúgásokkal kényszerítette munkára Dévényi István dávodi basaparaszt 51 éves ni unkavállalói át

Next

/
Oldalképek
Tartalom