Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. augusztus (5. évfolyam, 95-121. szám)

1950-08-25 / 116. szám

Leleplezték a kiskunhalasi kulákok szervezett bandáját, akik agyonveréssel fenjegették a csoportba tömegesen jelentkező dolgozó parasztokat Országszerte egyre nagyobb eredményekkel folyik a termelo- csoportok őszi fejlesztése. Egyé­nileg dolgozó parasztságunk az alig egy, 'agy két esztendeje mű­ködő termelőcsoportok kézzel­fogható sikeres eredményei láttán tömegesen jelentkezik a megl vo csoportokba, vagy újakat szervez. Fokezer levél és nyilatkozat^ ta­núskodik arról, hogy dolgozopa­rasztságunk felismerte a lan által mutatott helyes út4 i.a„ belátással maga győződött meg arról, hogy a j< 5?ó útja a nagyüzemi gazdálkodás. vön ez Kiskunhalason is> ahol az utóbbi hetekben hatal­mas lendületlel Indult meg a dolgozó parasztság áramlása a tennelőesoporlok felé. Azonkívül, bogy a meglévő cso­portok valamennyien közei százalékos bővülésről számolnak, be, a pusztarészeken sorra ala­kulnak az új csoportok. A füzesi Vörös Zászló'1 csoport már a működési engedélyt is megkapta, rajta kívül Fehértón falóján Sóstón is új csoport alakult. Eresztő pusztán 14 család jelent­kezett csoportalakltásra. Felsőszállás pusztán ; u'ük0'1'li „ legkorábban alakult és azóta legtöbb eredményt elért c o jmrt, a „Vörös Szikra“. A széPen fejlődő csoport arra az elhatározásra Indítot­ta a feksőszállási, jórészt kis­bériénél, vagy juttatott föl­del rendelkező kisparasztokat, hogy Új csoportot szervezze­nek. Vagy 10—15 jelentkező kérésére fié-FOSz halasi szervezete a S w. « »0 lést szervezett. Szervezkedtek a kulákok Az ellenség, amely «W|jj fogcsikorgatva nézte, hogy !zík iába alól a talaj és a do gezó parasztság hátat «J» ‘ "JJ nUk, Halason is az új élet u.jara léP. szervezett rohamra indult Felsószálláaon. Amint tudomást 8zerez‘ek .a. e7?j lésről, azonnal megkezdték a aknamunkát. így törtónt-* . 14-1 gyűlés, ahol vagy 200—2-U résztvevő jelent meg elltnsége» hangulatban folyt le. A kuákoü maguk, vagy becsempészett m g- blzottaik útján megzavarták a gyűlést és köt b<■ kiabálásokkal, nyill uszító kijeleotézekkel izgattak a c-so- portalakitás ellen, — Sem kell nekünk kolhoz! Megélünk mi anélkül isi je enő beszéljenek, hanem ártól, hogy hol a cukor, meg a ruháit ilyen kijelentések hangzottak é . A fő hangadó ezen a gyűlésén Vas István kulák volt. Vas apja 40 holdas kulák, neki magának is 31 hold birtoka volt, amit kupéé- kedéssel, spekulálással elbitorolt. Ma 6 holdon gazdálkodik, de fo kereseti forrása még ma Is a «­peckedés. Vas nyolcszor volt bün­tetve csalások és egyéb vissza­élések miatt, amit mint minden hájjal megkent kupéé » dolgozók bőrére követett el. Gazságai miatt közismert a környéken. Uszít » demokrácia ellen • kulák A kukkok által megzavart és ellenséges hangulatban lefolyt gvü'As után a DËFOSz k* ör útján 15 meghívói ku-dőtt ki azoknak a kis- és középparasz- tokhoz, akik bejelentetlek már belépési szándékukat. A gyü.ést 21-ére tervezték, csak a meghívot­tak számára. Az e'éenség mégis tudomást szerzett róla Király Ba­lázs 8« holdas, volt bornagykeres­kedő útján. Királyt ugyancsak jói ismerik Halason, mint a dolgozók legádázabb ellenségét, akinek vérében van a klzsák- ” mányolás és aki a felszabadu­lás óla egyebet sem tesz, mint népi demokráciánk ellen uszit. Az utóbbi időben nyíltan uszított a termelöcsoportok eilen és a kö­ze.gő háborúról beszélt. Benedek László szomszédjának állandóan a rendszerváitozásró. beszélt. — Ki kell tartani, nem sokáig tart már ez az állapot — mondotta többek között. Kocka Mibá ynak és a többi kisparasztnaik arról beszélt, hogy a termelőcsoport nem a kisemberek kedvéért van, mert ott Is béresek lesznek. — Össze kell fogná — mondogat­ta —• akkor nem lesz itt csoport- Király Balázsnak volt oka így beszé ni. A legádázabb kizsákmá­nyolok közé tartozott a múltban is és habzó gyűlölettel emlegetett mindent, ami őt regi jogaitól megfosztotta. Szomszédainak azokról a „szép időkről" beszéli!, amikor,gyerme­ket még kü.földön nyarattatha.- la. Nem is átallt megragadta, minden alkalmat a szabotá ásra. Egy hónappal előbb indítottak rendőri eljárási ellene, mert bú­záját a disznóival etette. Rémhíreket terjesztettek Király mézes-mázo-s, aljas fon­dorlataival Igyekezett megtévesz­teni és elhitet ni a környékbe!, e- ket. Úgy tüntette fel magát, mint a kisparasztok jóakaróját és agi- tációjának fő iránya az volt, hogy a kisparasztokat eltántorítsa a termelőcsoporttól. Háborús han­gulatot akart szítani az aljas ki­zsákmányoló. A gvű ésen Vas Ist­vánnal együtt kiabálták, hogy „mindent a kutákokra fognak, hogy azok vásárolják össze a hol­mit. Hol van már ku ái? Nincs Itt senkinek ,e-»mijet“ Azt persze nem tudhatták a környékbeliek, hogy Király a lakásán való. ságos élelmi.zerraktáral tart. Vagy 200 kg füstölihúst, lisz­tet, és 30 kg-ra való cukrot találtak nála elrejtve, ami( az utóbbi időben vásárolt fel. is lehetett megtartani. Amikor az eívtársak a tömeg megnyugtatá­sára közöl ék, hogy csak dülőfe- le.ős-újravá asztás lesz, a sz.tkok egész tömege hangzott el „nem kel] nekünk sem dűlőfelelős, sem mezőőr. Hagyjanak bennünket békén, mert mindenkit agyonve­rünk!'4 Az ellenségnek átmenetileg si­kerüld eltántorítani, megfélemlí­teni a jelenlévőiket, akik a gyűlés után vallották be, hogy személy szerint megfe­nyegettek őket, aki belép a csoportba, azt agyonverik. (nyújtogat a kulák A kulákság fekeveszelt gyűlöle­te nem eégedeft meg azzal, hogy a feksőszá.ás; gyűlést szétrobban­totta. Ugyanebben az időben Ercszlön Ternyik T. Imre új csoporttag szalmáját felgyújtották és a fára névkezdőbeiűkkel aláírt cédulát helyezlek; „azért gyúj­tottuk fel, mert beléptél a csoportba’*. A kulákok határtalan aljassá gára jellemző, hogy amíg elége­detlenséget szítnak és áruh íny­ről panaszkodnak, addig az éieluii- cikkek tömegét tárolják a lakásu­kon. Azt igyekszenek elhitetni a halasi dolgozókkal, hogy az állam ártatlanul fogja rájuk, hogy az áruhiányért ők a hibásak és nem egyszer sikerrel, mert a kevésbé öntudatos dolgozók felülnek a félrevezetésnek. De 1‘app János 100 holdas kulák, volt adóügyi tisztviselő lakásán tartott ház­kutatás és az ott látottak meg­győz.ék a halasi dolgozókat. Pipp lakásán 3 éléskamra volt berendezve, ahol töméntelen mennyiségű íelha.mozott élel­miszert találtak. Ott is vagy 30 kg cukrot, a lukás miudeu zugában apró csomagok­ba rejtve, kb. 9 mázsa lisztet, sonkát, szoba, hosszúságú rudat elfoglaló szalonnát, babot, tarhonyát, kilószámra a szemeskávét, a borsot, és 10 máz-ára való morzsolfkukoricát. Király Balázs gondosfkodolt ar­ról is, hogy a zártkörűnek szer­vezett gyűlésen vagy 300-an meg­jelentek. Hegyi Antal mezőőr idé­zőt vitt Kirá'ynak, aki azonnal érdeklődni kezdett hogy „no, hogy áll a csoportszcrveíés?“ — Maya Uuict elővette jótanáosait „Mind bolond, aki belép a terme lócsoportba. Remélem, magának les* esze és nem hagyja magát tönkretenni.“ Ilegvi ugyanis nem tiükolta, hogv fogla lkozik a belé­pés gondolatával. Az aljas kulik rágalomnak felült a mezőőr, meg­ingott. Elbeszélte Királynak, hogy újabb gyű'és készül, majd a Ki­rálytól hallott dolgokat tovább- vitte és hireszlelte. Fenyegetnek a kulákok így történt azután, hogy a 21-i gyűlésem még szervezettebb for­mában jelent meg az ellenség. Vagy 300-an gyűltek össze nem­csak FelsftszáMásról, hanem g tá­volabbi pusztarészekröl is. Kocsikon, botokkal felfegy­verkezve jöttek a kulákok Ereszlőről, Zsanáról, Harká. ról, akiket a Király kezében összefutó hírszolgálat már ér­tesített jó előre. Az altjas, háttérben megbúvó ku- ' álkok azután bérenceik útján már a gyűlés kezdete előli olyan izzó hangulatot teremtettek, hogy nem Aki nem ellensége önmagának, belép a csoportba — mondja Kubatov Ferenc délszláv dolgoz im oaraszt Bácsszentgyörgyön boldogan uj-1 ságoljúk a dolgozók: — megala­kult a Ságvári Endre termelőszö­vetkezeti csoport. Nincs még két hete sem, hogy a csoport kimon­dotta megalakulását. Délszláv és1 magyar anyanyelvű dolgozói, a falunak nagy lelkesedéssel vet­ték ki részüket a megalakításban! és egy nap alatt 24 család jelent- ! kezeit a csoportba való felvétel- ! re. Kubatov Ferenc délszláv anyanyelvű dolgozó kisparagzt is tagja már a csoportnak.-=■ Boldogan vettük a hírt a termelőszövetkezeti csoport meg­alakulásáról. Meggyőződtünk mi valamennyien, hogy a társas- gazdálkodás a mi érdekeinket szolgálja. Életszínvonalunk emel- kedését biztosítja. Saját magunk­nak lettük volna ellenségei, ha ' nem léptünk volna felemeikedé- j sütik útjára.. Nem csak Kubatov Ferenc ! tudja és érzi így, hanem a falu dolgozó parasztjainak széles tö­megei. Ezt bizonyítja, hogy köz­vetlenül a megalakulás után újabb 24 család jelentkezett fej-1 vételre. Soraikban ott vannak a ! falu középparas/tjai is. A meg-1 alakult új csoportnak máris 300 hold földje van, de ez még növe­kedni fog a további jelentkezők felvételével. v Petrovác Gyula, aki szintén a I csoport tagja, elsőnek je]entke- ! zett felvételre a szervező bizott­ságnál. — Az egyéni gazdálkodás­A csoportlátogatás megerősítette bennem az elhatározást A vaskúti tszcs-láíogalás so­rán láttam először egy termelő- csoport gazdaságát. Az erős, szépen gondozott lóállomány után a sertéseket néztük meg. űiszta, új ólban vannak, amit most építettek, pedig még csak az első évben vannak, 49-ben alakult a csoport, 611 csirkéjük és szép tejiéntörzsük van, 40 darab. A tehenészetben olyan gépük is van, amely az állatok­nak összevágja a takarmányt. A földeken is sokáig eigyö- nyörködtünk. Dinnye, dohány és gyapotvetésük kifogástalan, ! széip tábla ricinust is láttunk. Közben beszé!'»'',,önk a tagok­kal. Az egyiik elvtájsnő boldogan beszélt nekem arról, hogy mi­lyen megelégedett, amiért itt dolgozhat a családjával. El­mondta, hogy a félévi részesedés során hétezer forint jutott hár­mukra. A csoportlátogatás megerősí­tette hennem is azt az elhatáro­zást, hogy belépek, mert látom, hogy csak ilyen módon érdemes dolgozni. Ce rí Bari-Va Állami gazdaságaink dolgozói munkafelajánlásaik teljesítésével ünnepelték augusztus 20-at, alkotmányunk ünnepét Ilyen azoknak a házatája, akik a dolgozók megtévesztésére sze­génységről panaszkodnak. S míg ők maguk bőségben é,nek, aljas rágalmakkal gyalázzák azt » rendszert, amely n dolgozó néi boldogulását munkálja. Neu. riadnak vissza semmlré.e gaztet­től, hogy viszarángassák az Idu kerekét és kétségbeesve próbálják gátját szegni a dolgozó paraszt­ság felemelkedésének, amely mái meglátta a szebb élet útját n ter­melőcsoportokban. Azért is lesz csoport — mondják a dolgozó parasztok A kiskunhalasi példa arra fi­gyelmeztet bennünket, hogy meg­sokszorozott éberséggel és könyör­telen erélyesscggel tartsuk szem zlött a kukkokat, akik új roham-1 ra indultak a dolgozók ellen. De sikertelenül. Mert ha egyidőre sl-) kerül is aljas tervük, a Párt szava és a józan ész erősebb, mint j az ő aknamunkájuk. A felsőszál- ! lási dolgozó parasztok mostmár világosan látva a kulákság Igazi arcát, még nagyobb elhatározással fognak hozzá a csoportszervezés- hez. — Mostmár csak azért is meg­mutatjuk, hogy lesz csoport Pel­őszálláson! — mondják az ottani dolgozó parasztok. Al'amj Gazdaságaink dolgozói alkotmányunk ünnepére ktilönbö. 7.6 munkafelajánlásokkal készü ­lék, hogy mállók éppen ünnepeljék meg ez! a napol és munkafelaján- lása-kkal mondjanak köszönetét Papiunknak és népünk vezérének, Rákosi elvtársiak, amiért az új alkotmány létrehozásával b;zta* sílja népünk felemelkedését. A balotai állami gazdaság do'gozói vállal­ták, hogy a szüretelő edények megjavítását augusztus 20-ra be­fejezik. A vállalt munkát a kitű­zött határidő előtt egy nappal, 19-re befejezték. Az állami gaz­daság dolgozói ugyancsak augusz­tus 20-ra vállalták a romos épü­letek megjavítását Is, melyet ha­láridőre teljesítettek. A romos épü’etek megjavítása Így 10.000 forintba (került és ezzel 15.000 forintot takarítottak meg. Hasonlóképpen készültek alkot mányunk ünnepér* az ágasegyházai állami gazdaság do'gozói is, akik szintén a szüretelő edények meg­javítását vállalták. Muntkafenujtm lásukat 5 nappal a kitörött határ­idő előtt teljesítették cs munká­jukkal 6700 forintos költségmeg­takarítást értek el. A bugacpusztai álllami gazdaság növényápoló br:- gádja vállalta, hogy a szína be- hordását augusz'us 25 helyett 20-ra befejezi. Az állami gazda­ság növénytermelő brigádja fel­ajánlását a vállalt határidő előtt egy nappal, már 19-én befejezte és 2778 forintos költségmegtaka­rítást éri el. A kisfái-i állami gazdaság do'gozói a szőlő- kapálás augusztus 20-ra va'-ó el­végzését vállalták, A munkát augusztus 20 helyett 16-ra befejez­ték és 4500 forintos költségmegia- karíitást értek el. így ünnepelték állami gazdasá­gaink dolgozói a lkotmányunk ün­nepét és a munkaversenv további fokozásával sevfiik elő ötéves tervünk sikeres befejezését. ú pártépítés munkáiénak nélkiiidzliaietlen fegyver A Pártmunkás OLVASD! I* RJEséO /­4 ban. bárhogyan is igyekezzen az ember, még csak megközelíteni sem lehet a társasgazdálkodás eredményeit. Hogyan is lehetne gépekkel jól megmunkálót egy kis parcellát, hogyan is lehetne azon, — a csoportok összefüggő te-ü.'etewei szemben,—? szocialista mezőgazdaságot épltepi, fejlesz­teni. Gondolkodjon csak mindenki egy kicsit és rájön az igazságra. Milyen gépesítést lehet alkalmaz­ni 5—6, vagy 10—15 holdas par­cellákon? Hát aki nem ellensége önmagának, annak sorainkban van a helge. Így beszélnek a falu délszláv és magyar anyanyelvű dolgozói úl csoportjukról. —- Meg fogjuk mutatói, —- fogadják, begy ered ményelnkke), munkánkkal min­dig ott leszünk az élen. N'eip fog csalatkozni bennünket a Párt és Rákosi elv-társ, akik megmutatták upkiink felemelkedésünk útját. A falu dolgozói augusztus 20-ára, alkotmányunk elsőéves év- fordulójára gabona begyűjtési Sér­vük J14 százalékos teljesítésével, október 31-1 ütemtervüket telje­sítették. Egymással versenyben siettet győzelemre vinni a mi­nisztertanács határozatát. Kirüig János 3 holdas dolgozó paraszt 307, Varga Pál 380 és Antuir Dévity 180 százalékos gabonabe- gyűjtési túlteljesítésükkel feleltek a háborús gyújtogató imperialis­táknak és a határon túj leselkedő bérenceknek, tátóista kémeknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom