Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. augusztus (5. évfolyam, 95-121. szám)

1950-08-25 / 116. szám

PART és PARTKPÍXES A ííag'gysslések feladatairól A megyében a Túrt minden aiap- szervezetében aug. 24—26. között taggyűlések lesznek. Ezeknek a taggyűléseknek igen nagy munkát kell elvégezniük és éppen ezért fontos döntő azok előkészítése, • szempontjainak meghatározása, a beszámolóra való jó, körültekintő felkészülés, a feladatok megjelö­lése és ezeknek megvalósítására az egész párttagságunk mozgósí­tása. ügy az üzemi, mint a falusi tszcs, gépállomás és egyéb párt- szervezetek nagy feladatokat kapnak. A munka sikere termé­szetesen azon múlik, hogy a kö­vetkező hónapban a taggyűlésen megkapott szempontokat a kom­munisták hogyan valósítják meg, l.ogvan sorakoztatják fel a tö­megeket Ihatunk politikájának, célkitűzéseinknek megvalósításá­ra. Éppen ezért a helyes előké­szítés már önmagában véve félsi- kert jelent, amit azután egésszé tesz a titkári referátum és az ahhoz tapadó, azt kiegészítő hoz­zászólások. Melyek azok a kérdések, ame­lyeket az üzemi pártszervezetek taggyűlésének különös figyelem­mel kell megtárgyalni? A legfon­tosabb : a minisztertanács határo­zatával kapcsolatos feladatok el- végzése, az ellenség nyílt, vagy álcázott munkájával szembeni ki­nt élet len harc, a helyenként je­lentkező opportunizmus felszámo­lása és a népnevelő, agitációs munkának a felfrissítése, nagyobb mozgása. A normarendezés feladatai A Koreai Héten a dolgozók jó eredményeket értek el. Az, hogy a felajánlásokban a dolgozók 03 százaléka vett részt, az, hogy mint az EKK-ban, a Platter- gyárban, a Barneválban 100 szá­zalékon felül teljesítették az új normát, azt jelenti, hogy pártszer­vezeteink törődtek, foglalkoztak ezzel a kérdéssel. A siker nem magától jött. A Félegyházi Gép­gyár eredményei is a jó népne­velő munkának köszönhetők. A Kecskeméti Gépgyárban, mikor az új norma megállapítását befejez­ték, összeült a Párt és a tömeg- sze*vezeti aktivá és a párttitkár elvtárs ismertette azt, hogy az új normákkal mennyit lehet keresni és azt, hogy mennyivel kell túl­teljesíteni, hogy a ^gi kereset maradjon. Mindazt, amit Itt meg­tárgyaltak, a bizalmiak és a nép­nevelők elvitték a dolgozók közé. Azokban az üzemekben, ahol már bevezették az új normákat, ott a pártszervezeteknek, a kommu­nistáknak, támaszkodva a tömeg­szervezetek aktivistáira, az a fel­adatuk, bogy serkentsék jobb eredményekre a termelésben le- maradottakat, népszerűsítsék az élenjárók munkamódszereit, ébe­ren ügyeljenek a bérfizetésekre, nehogy as ellenség agitdciója. megtévesztő demagógiája az ön­tudatlan dolgozók között talajra találjon. Irtsuk ki az ellenség ak­namunkájának lehetőségét. Azokban az üzemekben, ahová « napokban, vagy a közeljövőben fogják bevezetni az új normákat, ott támaszkodnunk kell elsősor­ban a Koreai Hét nagy ered­ményeire, teljesítményeire. Első­sorban ezekkel a példákkal kell meggyőzni a dolgozókat és tuda­tosítani azt, hogy az új normák ki« észszerfisítéssel, figyelmes munkával túlteljesíthetők. Az új normák teljesítéséhez igénybe kell vennünk a gyakorlatban már jól bevált agitatív eszközöket, mint a faliújságot, a Villámot, az eredménytáblát, a hangos hír­adót Kíméletlen harc az ellenséggel szemben À feladatok között említettük az ellenséggel szembeni kímélet­len harc szükségességét. Elmond­ható, hogy egyes üzemi pártszer­vezeteinknél és az üzem dolgozói­nál megengedhetetlen megalku­vás, nz ellenség tevékenységének liberális kezelése tapasztalható. de különösen vonatkozik az építőipari pártszervezeteinkre. A jó munkához természetesen az is szükséges, hogy ezek a párt- szervezetek segítséget kapjanak az illetékes városi pártbizottság- tól. Jellemző, hogy a normaren­dezéssel kapcsolatos feladatokat a bajai, halasi és kecskeméti pártbizottságok „elfelejtették*1 napirendre tűzni. Építőiparunkban az alapbéreme­lés és normarendezés feladatát megoldani csak a jól szervezett, vagy átszervezett népnevelő munka segítheti sikerre. Feladatok a falun A falusi tszcs, gépállomás és a többi mezőgazdasággal kapcsola­tos pártszervezeteinknek fel­adata a mezőgazdaság őszi fej­lesztésének, a termelőszövetkezeti mozgalom erősítésének megtár­gyalása, a tagosítás azokban a községekben, ahová vonatkozik, a begyűjtés különös tekintettel a takarmánygabonák beadásának kérdésére. Gerő elvtárs a Szovjetunióból hazatért parasztküldöltck érte­kezletén azt mondotta : „Egy hetünk, tiz napunk van erre, hogy most teljes erővel lássunk a munkához.“ Ez alól a mi munkánk sem lehet kivétel. Nekünk is a megyében a pártszervezeteink irányításával, vezetésével minden erőnkkel azan kell legyünk, hogy a termelő­szövetkezeti mozgalom nagy­arányú erősítésének munkáját, a munka dandárját egy hét alatt, de a hónap végéig elvégezzük. A vasárnapi napon újabb nagy tag- gyűjtő agitáció lesz, ami nagy mértékben kell, hogy erősítse a szövetkezeti mozgalmat. A főfel­adat az, hogy általában az agi­tációs munkában, de a vasárnapi napon különösen legjobb népne velők vezetésével, * a tönjegszervezeteik aktivistái­nak nagyszámú bekapcsolásá­val biztosi lsük a széleskörű meggyőző felvilágo­sítást. A tömegszervezetek jobb aktivizálása, felelősségteljes be­vonása, sarkköve a jó munkának. Éppen ezért a DÉFOSz, ez MNDSz és a DISZ szervezetei teljes erejükkel, felelősen vegye­nek részt ebben a munkában. Párt-szervezeteinknek az üze­mekben számtalan okuk len­ne arra, hogy éberebben, fi­gyelmesebben nézzenek körül, kutassák, fürkésszék az ellenséf kezét, szabotázsát. A jobboldal: szociáldemokraták elleni karc csak általánosságban folyt. Csak beszéltek róla, de nem harcoltak kellő eréliyel ellenük. így le­leplezésük késik, ami természete- sen a további ellenséges munká­juk számára akarva-nem akarva le-hetőségeket biztosít. Az ellen­ség munkáját nem egy esetben a puszta „véletlennel’1 indokolták az elvtársak. Előfordul azonban hogy leleplezik az ellenséget, de ezt nem használják fel a politikai fevllágosító munka vonalán, nem viszik befejezésiig az ügyet, ha­nem megelégednek a csendes el­távolítással. Ezjtörtént a Bajai Magasépítő NV-nál is, ahol Palié József, a zirci papok neveltje, olyan kijelentéseket tett, hogy „egyetlen fillért sem a koreaiak­nak, nem kell nekünk muukaver- seny, tönkremennek, lebetegednek a dolgozók az egyonhajszolt mun­kától.“ A Magasépítő NV-nál az elvíársak megelégedtek ennek a fasiszta szemétnek a „csak“ eltá­volításával. Semmi egyebet nem tettek. A Kecskémén Magasépítő NV szemének egészen megszokott lett mar az, hogy a téglák tekin­télyes százalékát összetörik a szál­lításnál. A Bajai Posztógyárban a többórás gépállás, kazánrobba­nás és az, hogy a Koreai Hét után az emelkedés helyett csök­kent a termelékenység, „hidegen* hagyja az elvtársainkat, a párt- szervezetet és a vállalat vezetősé­gét. Megengedhetetlen, káros ez az elnézés az ellenség akciói felett. Fel kell számolni a jobboldali szociáldemokraták és mindenné mü söpredék elleni harcban az eddig nem halványan, hanem erő­sen megmutatkozó opportuniz­must. * Ezekkel • kártevőkkel szem­ben egy álláspont lehetséges, a kérlelhetetlen harc állás­pontja. Leplezzük le az ellenséget és a dolgozók gyűlölete, megvetése közösítse ki ezeket aa elemeket az üzemből. Ennek avégzése, a harcban élenjárás a‘pártszervezet, a kommunisták feladata és éppen- ezért ez egyik lényeges pontja a taggyűléseinknek. Fel kell lendíteni a népnevelő munkát A politikai felvilágosító munka torén feladataink az előbbiekkel 'annak szoros összefüggésben. Meg kell állapítanunk, hogy a felvilágosító agitációs munka nem felel meg a követelmények- : nek, az állandóságából igen sok ; helyen kihagy, szervezetlen és kumpányszerü. Az építőiparunkra különösen vonatkozik ez a meg­állapítás. Annál is inkább, mert a minisztertanács határozatának végrehajtása náluk is napokon belül napirendre kerül. Az agitá­ciós munka itt teljesen zilált, szervezetlen. Népnevelés alkalom- szerű és politikai irányításukról beszélni alig lehet A népnevelő munka az építkezéseken lebecsült pártmunkának számít. A Bajai Magasépítő NV-nál a népnevelők nem járnak el az értekezletekre azért, hogy ne kelljen népnevelő munkát végezni. A Bajai Posztó­gyárban egyesek letagadják nép­nevelő voltukat, mert népszerűt­len feladatnak tekintik az agitá- ciős munkát. A népnevelő munka fogyatékosságának a következ­ménye az is, hogy a kiskőrösi építkezésen egy héten keresztül sző sem esett az alapbéremelés és a normarendezés kérdéséről. Nem egy építkezésen este félórával a munkaidő előtt leállnak a dolgo­zók. Reggel a munkaszerszámok kiosztásánál ugyanilyen mértékű az időveszteség. A népnevelő munka hibáinak felszámolása minden üzemi párt- szervezetünkre vonatkozik Kommunista példamutatás Pártunk tagjai, a kommunisták járjanak elől a szövetkezeti moz­galom erősítésében egyrészt azzal, hogy jó-felvilágosító munkát vé­geznek, másrészt úgy — hogy szavukkal ellentétbe ne kerülje­nek — maguk és családjuk lép­jen be a termelőszövetkezeti cso­portba. Különös tekintettel le­gyünk az egyénileg gazdálkodók­ra, akiknek kérdéséről a velük szemben tapasztalt helytelen ál­lásfoglalással Gerő elvtárs rész­letesen beszélt. Ne felejtsük el, hogy az egyénileg dolgozó pa­rasztok, a holnap szövetkezeti pa rasztjalnak a lebecsülése egyet zilált,1 jelent lényegében a termelőszö- ‘ vetkezeti mozgalom lebecsülésé­vel. A begyűjtés kérdése sem ke­rülhet le a napirendről. Helyenként elbizakodottság ta­pasztalható. Azt a tévhitet táp­lálják, hogy augusztus 20-ával a terménybegyüjtés befejeződött, holott a valóságban arról van szó, hogy erre a napra általáno­san dolgozó parasztságunk vál­lalta a beadást, de ezt mindenütt nem teljesítették. Éppen ezért a begyűjtés fokozásának, gyors be­fejezésének kérdését továbbra is éberen kell tartani. A Párt építése A feladatok, úgy az ipar, mint a mezőgazdaság vonalán, igen na­gyok. Párttagságunknak ehhez mérten kell felkészülnie és a taggyűlésnek mindenütt meg kell adnia a jó munkához a kiindulási a’apot. Mindezeknek a feladatok­Sztálin elvtárs üdvözlő távirata Groza román miniszterelnökhöz A román nemzeti ünnep alkal­mából Sztálin elvtárs a követke­ző táviratot intézte Grozáihoz, a Román Népköztársaság minisz­terelnökéhez: „A szovjet kormány és a ma­gam nevében bérem, miniszterei* nők úr, fogadja, a Román Nép­köztársaság kormányával együtt szerencsekívá na iáimat Románia felszabadulásának hatodik évfor­dulója alkalmából s baráti kíván­ságaimat a román nép további sikereihez.“ Csak az amerikai csapatok kivonásával lehet elérni Koreában a békés rendesést Malik elvtárs felszólalása a Biztonsági Tanács augusztus 22-i ülésén Az ENSz Biztonsági Tanácsá­nak augusztus 22-1 ülésén először Maiik elvtárs, mint a Szovjetunió küldölle, válaszolt Austin ameri­kai delegátusnak a koreai kérdés vitája során telt kijelentéseire. A koreai kérdés vitája — mon­dotta Malik elvlárs — világosan megmutatta, hogy az amerikai tömb képviselői nem akarják a koreai kérdés békés rendezését. A Szovjetunió javaslatokat tett a koreai helyzet békés rendezésére és arra, hogy a koreai nép kép­viselőit hívják meg a kérdés meg­vitatására. Az amerikai tömb képviselői azonban csupán a Li Szín Man-féle rezsim megbízottait hajlandóik meghívni, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselőit nem. Az amerikai tömb képviselői nem beszélnek a külföldi csapa­tok kivonásáról Koreából, nem említették az amerikai repülőgé­pek barbár bombatámadásait, sem a Koreában okozott hatalmas rombolásokat és fugyetmen kívül hagyták a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságnak a bombázá­sok miatt benyújtott tiltakozását, holott a Biztonsági Tanácsnak hala­déktalanul rendeznie kell eze­ket az égető kérdéseket. Malik elvtárs a továbbiakban az imperiiaizmus által elnyomott ázsiai népek helyzetét szembeál­lította Üzbegisztán és Türkménia népeinek helyzetével a Szovjet­unióban, rámutatott, hogy milyen I hatalmas eredményeket értek el J a gazdasági élet, a művelődés és a kultúra terén Szovjet-Ázsia népei. A japán fegyverletétel ulán — folytatta Makk elvtárs — Koreá­ban felkelt a szabadság napja.1 Északi részén végrehajtották a földreformot, hatalmasan fel-vi­rágzott a művelődés, a tudomány és a kultúra, nagyot fej.ödött az ipar. Teljesen ellentétes kép ala­kúit ki Dél-Koreában, ahol Lé Szán Man az amerikai szu­ronyok védelme alatt az USA gyarmatává kezdte változtat­ni az országot, elnyomta a népet és börtönbe zárta a ha­zafiak ezreit. Az amerikaiak visszafej lesz tették az ipart, hogy Dél-Koreát az ame­rikai áruk felvevő piacává tegyék. A parasztok 80 százalékának nem volt földje. A munkanélküliség és az Írástudatlanság növekedett, « gazdag koreai kultúra pusztult. Az USA nép ellenes politikája azt eredményezte, hogy Dél-Korea népe rosszabb helyzetbe került, mint a japánok uralma alatt volt. Európa népei — mondotta be­fejezésül Makk elvtárs — elítélik az USA koreai agresszióját. Az ENSz bcz napról-napra ez­rével érkeznek a táviratok, amelyek kifejezik a világ né­peinek Igazi véleményét, Koreában csak az amerikai csa­patok kivonásával lehet elérni békés rendezésű Szovjet, csehszlovák, bolgár és lengyel kormányküldöttség érkezett Bukarestbe SzokoloTSzkij marsall vezeti a Szovjetunió küldöttségét Románia felszabadításának ha­todik évfordulójára a baráté or­szágok kormányküld'öttiségei ke­resték fel a Romén Népköztársa­ságot. A Szovjetunió kormány­küldöttségét Szokolovsztij elvtárs, a Szovjetunió marsallja vezeti. A küldöttség tagjai: Lavrentyev elv- társ, kül ügy miniszterhelyettes és Kaftaradze edvtárs, a Szovjetunió romániai nagykövete. Szokoiov- szkij marsall és Lavrentyev kül- ügyminiszterhelyettes fogadására megjelentek a Román Munkás­párt Központi Bizottságának tag­jai, élükön Gheorghiu Dej elvtárs­sal, a kormány tagjai, Groza mi­niszterelnök vezetésével, valamint a szovjet nagykövetség tagjai. A bukaresti dogozók lelkes ünnep­lésben részesítették az érkező szovjet vendégeket, A csehszlovák kormányküldött­séget Fier linger elvtárs, miniszter» efinökhelyettes vezeti, tagjai: J. Gireth, a közlekedési miniszté­rium megbízottja és Bedrioh Red» cin tábornok, a nemzetvédelmi miniszter helyettese.“ A Bolgár Népköztársaság kor­mányküldöttségének vezetője Dá- mitar Ganev külkereskedelmi mi­niszter, tagjai: Metodi Ebirilov Krisztov tábornok, Delohie Cbio- lancev, a szófiai pártbizottság tát» kára. Marija Kiniiova Vldendova, a Szakszervezeti Tanács Központi Bizottságának titkára és Srtojan Toncsev, « Nagy Nemzetgyűlés tagja. A lengyel kormányküldöttség vezetője Cheltíhowskii miniszter- elnökhelyettes, tagjai pedig Skrze- szewski külügy miniszterhelyettes és Jarosiewlcz, a nemzetvédelmi miniszter helyettese* Üjabb fasiszta merénylet a Belga KP egyik vezetője ellen Amikor a belga dolgozót utol­só útjára kísérték a fasiszta me­rénylők által orvul meggyilkolt Lahaut elvtársat —■ újabb me­rényletet követtek el: Raskin elv­társ, a Belga Kommunsita Párt egyik vezető funkcionáriusa al­ien. Raskin elvtáirsa* g oly évad megsebesítették a karján. Al is­meretlen tettesnek sikerüli elme­nekülnie. nak az elvégzése természetesen csak féleredmény akkor, ha nem gondoskodunk a Pártunk további erősítéséről, építéséről. A norma­rendezés, az új normák túlteljesí­tésének kiváló dolgozókkal, a ter­melőszövetkezeteket nagy oda­adással erősítő népnevelőkkel, új tagjelöltekkel kell szilárdítani pártszervezeteinket A pormaren- dezés, az ellenséggel szembeni kí­méletlen harc, a szövetkezeti mozgalom erősítése adjon új har­cosokat Pártunknak, ^kik kom munista tulajdonságokkal felsze reive egész dolgozó népünk élén győzelemre viszik a szocializmus ügyét..

Next

/
Oldalképek
Tartalom