Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. június (5. évfolyam, 46-68. szám)
1950-06-11 / 52. szám
S !E» O ]R. 1' Vasárnapi műsor 11 ícfck Re Kecskeméten délelőtt 9 órakor Indulnak az MHK-próbázások. A MINSz megnyitója után az ünnepi héten próbázó, mintegy 150C kecskeméti dolgozó első csoportjának: a Tankerületi Főigazgatóság, Állami Áruház, Tüzép NV, Gazdasági Malom, Terményforgal- ml NV és a Cipészszövetkezet dolgozói teszik le első időszaki próbájukat Az egyes csoportok félóránként, a KSzTE-pályán és a vasúti parkban próbáznak. Ugyancsak a KSzTE pályán kerül sor délután 3 órai kezdettel a Gépgyár—Szegedi Honvéd mérkőzésre, fél 0 órakor pedig a KSzTE—Kist ext labdarugótalál, kozóra. Valószínű, hogy a KSzTE általában alkalmazni fogja a mái annyiszor bevált „győztes csapaton ne változtass“ elvet. A Esteit csapatában szerepelni fog Kerekes Is, aki nem is olyan régen kecskeméti labdarugó volt. Az NB 111.-ban az utolsó forduló legfeljebb némi eltolódást okozhat a sorrendben, egyébként a bajnok és a kiesők megvannak, mintán a« őszi Szőreg—Szentesi VSK 2:0-ás eredményt Igazolták Szőreg javára, így a Szentesi VSK lett a második kieső. A Jánoshalma—Bajai SzAK, mint „bácskai rangadó" bír jelentőség, gél, bár a SzAK 8. helyezése szempontjából érdekes a mérkőzés. Bácsalmás—Bzőreg mérkőzés a 0., 7. hely kérdését dönti el, valószínű, hogy Bácsalmás javára. Kiskun]éleyyházi BzTK—Édosz Móra Szegeden: hazai győzelem várható, bár a KSzTK már több. szőr nem hagyta érvényesülni az úgynevezett „papírformát“. Az l. osztályban Is az utolsó fordulókat játsszák már. A forduló mérkőzései a bajnokság és a kiesés szempontjából nem bírnak jelentőséggel, mert Kalocsa biztos bajnok és Kiskuumajsa, Kaiy. már biztos kieső. Legérdekesebb a bajai sportprogram, mert a SzAK II.—Bács bököd és a Posztógyár—Katymái mérkőzésen a 2., 3. hely kérdése dől el. Itt kétségtelen Bököd helyzete a nehezebb, de a jóformában levő csapatnak nem lesz akadálya a SzAK II. sem. Soltvadkert—Kunbaja biztos hazai győzelmet jelent de hazai győzelem várható a Mélykút— Tompa, Kalocsa—Majsa, K. ÉDOSz—Kelebia, Izsák—Mada. ras mérkőzéseken is. A II. osztályú csoportbajnokok körmérkőzésén az erőviszonyokat alig lehetett megállapítani. A hazai pálya nem mindig jelentett előnyt. Ha az eddigi eredményekből következtetni lehet, akkor a Jánoshalma II.—Kiskunhalasi VSK II., Bugacmonostor—Kalocsa II. és Dávod—Szabadszállás mérkőzéseken hazai győzelmek lesznek. Sz. Lokomotív—KVSK 6:3 (2:1) A Bárt — Turcsik, Várhegyi, Oszldnyi — Malomházi, Jósvai — Voss, Tichmayer, BiliczJci, Bund- zsák, Nagy összeállítású Kiskunhalasi VSK megérdemelt vereséget szenvedett Szolnokon. A széltől támogatott Lokomotív már az első percekben kezébe vette a játék Iráavítását. Az első negyedóra ostroma gólt Is eredményezett: Horváth, a szolnokiak középcsatára, szép akció után megszerezte a veaatést Egészen a 83. percig eredménytelen szol nokl támadásokat lehetett látni, halasit csak egészen ritkán. A 35. percben azután a halszélről Jött beadást Varga Jobbösszekötő belőtte a kiskunhalasi kapuba. Két perccel az első félidő befejezése előtt Vass beadását Biliczki mint. egy három lépésről értékesítette. 2:1. Szünet után a Lokomotív két újabb gólt szerzett, amire a KVSK csak a 25. percben tudott válaszolni, Bundzsák révén. Rá hét percre Fass 4:3-ra javított. Szép gól volt. A feljövő KVSK egyenlíthetett volna, de mielőtt erre sor kerülhetett volna, a hazai csapat ismét döntő fölényt harcolt ki és a végeredményt — újabb két gől révén — 6:8 ra állította. Sári kitünően védett, régen volt ilyen Jő formája. Neki kö szönhető főleg, hogy nem lett kétszámjegyű eredmény. Bundzsák kissé szürkén mozgott, a csatársor legjobbja Tichmayer volt. Oszlányi, Jósvai — ez a halasi játékosok további rangsorolása. A Szolnoki Lokomotívből Bozőki balhátvéd, Tasi középhátvéd és Deme Jobbfedezet tűnt kb csatársoruk legjobbja Czlgony bal- összekötő volt Megindul a nyári élet KSzTE kosárlabdázóknál Az április végén lejátszott utol. só bajnoki mérkőzés után látszólag elcsendesült a kecskeméti kosárlabdázók világa, ami Indokoltnak is tekinthető, mert a férfiaknál az elmúlt év huszonnyolc mérkőzése sok utazással, sportmunká. val és izgalommal járt. Ezeknek kipihenése közben azonban mégsem maradt el az elmúlt év tapasztalatainak kiértékelése, valamint a további munkához való tervek elkészítése és kivitelezése. Az első nagy feladat megoldása néhány napon belül teljesen be fejezetté válik : ez pedig egy kor szerű, nagyméretű, szabadtéri ho- sárlahdapdlya megépítése volt. A KSzTE kosárlabdázói példátmu- tatő, csaknem teljesen sajátkezű munkájukkal az egyesület klubháza mögött végre saját otthonukban egy komoly szabadtéri pá. lyát létesítettek. A nagyméretű versenypálya mellett egy hasonló edzőpálya Is rendelkezésre áll. Tlven körülmények között elérhető az, hogy a nyárt Időkben nemcsak a versenyesapatok jutnak nagypálya, edzésekhez, hanem mód és tehetőség nyílik arra is, hogy megfelelő utánpótlás neve. lődjék a kecskeméti kosárlabda sport részére: Így nem fog elma. rndnt a flata'ok toborzása, akik között bizonnyal sok tehetség Is akad. Még testetlenül és palánkoV nélkttl nyúlnak a magasba a hatalmas knsártartó állványok s még csikorog a nehéz vashenger a frissen locsolt piros salakon, dt a szomszédos edzőpályán már jókedvvel folyik hol a lányok, hol a fiúk játéka, amit csak az edző sípja állít meg egy-egy pillanat ra ,hogy utána folytátódjon az ed. zés. A napfényben, jó levegőn tartott kiadós edzés után pedig öröm mel veszik birtokukba a játéko sok a klubház modern fürdőjét — s a kihallatszó kedélyes lárma bizonyítja, hogy az edzés után Igazán jól esik a fürdés. így készülnek a kosarasok mái jőelőne a következő bajnoki évre és nagyon várják azt a napot, melyen majd bemutatják új pályá jukat egy avató mérkőzés keretében és ezzel megkezdjék a közkedvelt nyári szabadtéri pálya mérkőzések sorozatait. Perecz Vendel edző — Az ÉDOSz-Platter alábbi játékosait kérik, hogy holnap, június 11-én délelőtt 9 órára jelen jenek meg a Platter-gyárban, meri onnan Indulnak a Mezőhegyes! Birtok elleni mérkőzésre : Kőrös, Szabó, Mag, Jäger, Pintér, Somogyi, Iván, Garassi, Hekmann, Horváth, Budai és Dobó. II. OSZTÁLY 1. Dávod 2 6:5 £ 2. Szabadszállás 1 5:3 o 3. Bugacmonostor 1 2:1 2 4. Kiskun. VSK 2 4:3 5. Jánoshalma IL 2 6:8 3 6. Kalocsa II. 2 3:6 — 13. BeSf I, Ke8: 11 Ve2i, KO. 15. Fe7f, Ke8 16. Fd8fl, Kci8: 17. Hgő, sötét feladta. RÖVID HÍREK A SAKKVILAGBól. A budapesti verseny játszmái nak gyűjteménye rövidesen megjelenik értékes történeti és elméleti tanulmányokkal. A játszmá kát Barcza Gedeon elemzi. A kolhozok versenyének győztese az ukrán Mezenev, aki IC játszmából 14.5 egységet ért el. Második Zsuravlev, harmadik Tijt. Leningrdd bajnokságát Taima nov nyerte Zsuehovszkij és Fur mann előtt. Bajai röplabda mérkőzés A bajai városháza dolgozóinak röplabda csapata bajnoki mérkö zésen látta vendégül a Rendőr egyesület röplabda csapatát. A mérkőzést a városháza csapata nyerte 3:0 arányban. A városháza csapata tartalékkal állt ki és így az eredmény annál kima- gaslóbb. A városháza csapatából kitűntek: Major, Tinusz, Gellei, Pendász, míg a Rendőregyesületből Csákvári, Vida. KIKAPOTT AZ ÉDOSz KISKUNHALASON Közel 500 néző előtt a sok fia tallal szereplő ÉDOSz 11:5 arányú vereséget szenvedett Kiskun- halason. Eredmények (elől a halasiak) : Péter győz Keresztes, Halász I. Palla, Takács pedig Barta el ten. Vörös kikap Harsányból, Ki rály—Halász döntetlen, Halász III. győz Molnár elten. K. Szabi veszt Hollós ellen, Tenzln feladja Gyöngyös ellen. A mérkőzéseké Nagy Lajos tárgyilagosan vezette — VASÁRNAP délelőtt 10 órakor alakul meg a Bácskis- kunmegyei Asztalitenisz Sző vétség, a Kecskeméti Kereske delmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének helyiségé ben. Csattanó« játszmák E. Book jeles finn mester a na iiokban 120 érdekes játszmát adót. közre. A befejezés valamennyi játszmában meglepő kombináció eredményeként rendkívül tanulsá gos és csinos. A haladó* sakkozó e játszmák tanulmányozásával olyan gondolatokat ismer meg, amelyeket a gyakorlati játékban, főként könnyebb játszmákban maga Is értékesíthet íme három csattanős játszma: Jefomon Bronstein 1. e5, e5 2. f4, ef : 3. Hf3, Hft, 1 eő, Hli5 5. Hc-3, d6 6. Fc4, de. 7. He5: (Ff7:!), Vh4í 8. Kfl. Fe6! ö. Fe6: Hg3f 10. Kgl, Fcőj 11. d4, Fd4 :íl 12. Vd4:, He2f! 13. Hé2 Vei matt. Kérész Petroí L e4, e5 2. f4, d5 3. ed:, ed 4. d3, Hf6 5. Hbd2, ed: 6. Fd3:, Vd5: 7. Hf3, Fc5 8. Ve2í, Vet. 9. He5, 0 —0 10. He4, He4 : 11. Ve4 :, g6 12. b4l, Fe7 13. FI//, Ff6 14. 0-0-0, Hc6 15. h4, h.16. g4!, Fe5: 17. fe:, Vg4: 18, Ve3 !, Hb4: 19. e6l, Hd5 20. ef:f, Bf7 : 21. Fc4! !, c6 22. Bd5 :, Vc-l. 23. Ve8t, sötét feladta. Uossolimo Romanenko 1. e4, c5 2. Hf3, Hc6 3. Fb5, gb 4. 0-0, Fg7 5. Bel, HÍO 6. Hc3, Ud4 7. e5, Hg8 & d3, Hbő: 9. Hb5: a6 10. Hd0t!, ed: 11. Fg5t !, Va5 12. ed:í, Kf8 Tánctehetségkutatás Kecskeméten Júuius 12-ént hétfőn délelőtt 10 órakor a Népművelési Minisztérium illetékes osztá lya Kecskeméten, a Katona József gimnázium nagytermében megyei tehetségkutatást rendez. Résztvehetnek: leányok 10 éves, fiúk pedig 12 éves korig. A táncokat D.ukai Antalné elvtárs, a Népművelési Minisztérium művészeti osztályának táncelőadója bírálja és az arra érdemeseket Állami Balett Intézetnél fogja felvételre javasolni. Ugyanakkor a felnőttek szá mára is lesz tánctehetségku tatás. Korhatár: 17 évtől felfelé. Résztvehetnek táncosok és színészek egyaránt. Közülük a Filmművészeti Főiskola táncrendezői és szinészfakul- tására keresnek új tehetsége két. Jelentkezni a helyszínen lehet, vagy előzőleg a Bács Kiskunmegyei Népművelési Központban (Kecskemét, Nagykő rösi utca 35.). Nevezési díj niucs, azok akik nem helybeliek, útiköltségükről maguk gondoskodjanak. Apróhirdetések KETTŐ SZÁZAS BMW motorkerékpár eladó. Hugyi Benedeknél, Jánoshalmán. 63 ELADÓ gyönyörű dióháló, kora- bináUszekrény, rekandé, sezlon, konyhakredeuc. — Kecskemét, ííákóczi-út 38. sz. Ugyanolt bálotokat, szőnyegeket veszek. 164C ilASAS tehén eladó. — Kecskemét, Talfája puszta, Hajual-la- nya. 1654 ELADÓ jó állapotban levő, fehér, mély gyermekkocsi. — Kecske mét, Csongrádl-u. 32. sz. 1602 TRICIKLI új gumikkal eladó. — Kecskemét, Bem-utca 10. sz. Major Istvánnál. I05C OSIPKE, menyasszonyi ruha, cipő, fátyol, koszorú kölcsön vehető. Érdeklődni : Kecskemét, Széchenyl-tér 25. sz. 105C Figyelem! bokrolnlvaló príma trágya olcsón kapható a Szervestrágya gyűjtő NV telepén. Iroda: Kecskemét, Lestár-tér 1. sz. 57 BERTA papír és töltőtolljavílú üzletét Kecskemét, Arany János- utca 8. sz. alá helyezte át. 1034 ELADÓ 10 drb új Nagyboconád- vándor fekvőkaplár zsaluzott horganytetővel. — Cím: Hovány asz. talos, Jánoshalma. 6t BEJÁRÓNŐNEK elmennék, fiatal félárva. — Címeket a kecskeméti tejpiaci újságoshoz kérek. 1657 100-AS Sachs berugós motor eladó. — Berente I'éter, Jakab- szállás. 1681 NÖVÉNYTERMELŐ NV kecskeméti kirendeltsége páncélszekrényt, továbbá összeadó, vagy szorzógépet keres megvételre. — Ajánlatokat részletes leírással : Növénytermelő NV, Kecskemét, Nagykőrösi-utca 14. számra kérjük______________________iws BÚTO ROK megbízásból eladók. Ügyvédi Iroda, Kecskemét, Mátyási utca 9. sz. Értekezni : délután 5—6-ig. 1603 BÚTOROZOTT szoba azonnalra kiadó. — Kecskemét, Fehér-utca 9. sz. 1674 EI.CSERÉLNÉM szoha, konyha, speiz és kamrából álló lakásomat hasonlóért. — Kecskemét, Kasznp- utca 7. sz. 1672 Szervezőket fe.vesz a kiadóhivatal KÜLTELKI családi házat^agy belterületen szoba, konyha és kam. rából álló lakást cserélnék hasonló kétszobásért. — Értekezés: Kecskeméten, a Textil NV portásánál, Rákóczi-út. 1669 SZOBA, konyhás lakást keresek, esetleg cserélek. — Kecskemét, Battyhány-u. 40. sz. Sütő Vilmos fűszerüzlet. 1070 FŐKÖNYVELŐKET keiüTazon- nali belépésre július elsejével önálló Nemzeti Vállalatokká alakuló megyeszékhelyeken levő kirendeltségei részére a Növénytermeltető NV. Ajánlatokat július 20 ig: Növénytermeltető NV kecskeméti kirendeltsége, Nagykőrösi-u. 14. sz. alá kérjük- 1677 HASZNÁLT telepes rádiót meg 'ételre keresek. — Címet a kiadó ba kérek. i(J7í NY'AltALóSZOBA tiszaparton kiadó, Szikrában, — Benyátsné nál. __________•_________ 1651 I ngatlanirodámat áthelyeztem Kecskemét, Vacsi begy 228. szám alá, Benedek-te. leppel szemben, Szabó virágker lészetbe. Ajánlok részben beköl tözhotö házak eladását. Kérem az érdeklődők szíves pártfogását Szabó ingatlaniroda. 1667 BEKÖLTÖZHETŐ, négyszőbás központi ház összkomfortos, el adó. Értekezés : dr. Szecskay ügyvéd, Rákóczi-út 4. sz. 1681 VARRÓGÉP jó állapotban eladó. Kecskemét, Csongrádi u. 37. 168C ÜGYES, megbízható bejárónőt keresek n délelőtti órákra. Kecs kémét, Erdősi Imre-u. 4. sz. 1G7<: ELADÓ egy bélelt vaságy. — Kecskemét, Munkácsy-utca 45. szám. 1675 KÉTSZOBÁS családi házat vennék, készpénzfizetéssel. — Cím: Baja, Cserkész u. 37. "jz. 3713 ELADÓ szép, mély gyermekkocsi. Kecskemét, Hosszú-utca 38. sz- Juhász. 1693 ELADÓK új horogfák, egy gerenda. — Kecskemét, Horog-u. 8. sz. Tarnóczi. 1083 OLCSÓ hálószobabútor eladd. — Kecskemét, Budal-u. 22. sz. 1687 LóARVERÉS. Egy darab heréit ló árverése lesz június 13 án dél. előtt 11 órakor Kecskemét város gazdasági udvarában. 1694 TANULÓ zongora eladó. Kecskemét, Szegedl-út 11. sz. 1690 FORGALMAS útvonalou üzletim, lyiség, költségmegtérítés ellenében átadó. — Cím: a kiadóban. 1684 MÉLY kocsi és sportkocsi eladó. Kecskemét, III., Kodály Zoltán- tér 4. sz. 1688 24 ÉVES árvalány elmenne háztartásba, bol családtagnak tekintenék. — Kecskemét, Csongrádl-u. 37. sz. 1691 CSÉPLŐGÉPHEZ, vagy autóhoz alkalmas vízifecskendő eladd. — Kecskemét, Kiafaludy-u. 41. sa alatt 168C FOZNITUDó mindeneslányt, — vagy asszonyt soktagű családho» keresek. — Cím: a kiadóban______________________1686 KÖZÉP KORÚ, gyermebszieratő, szegény nőt keresek kis háztartás vezetésére. — Kecskemét, Nagyállomás, IBUSZ. 1688 Bácsblsknnmegyet NÉPÚJSÁG politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: NÉMETI JÓZSEF Szerkesztőség: Kecskemét Két- templom köz 7. — Telefon : 26-1S 's 25 22. Kiskunfélegyháza: Pázmány u. 8 Baja: Bartók B. n. 8 Telefon: 143. Főkindóhlvaral : Kecskemét, Szabadság-tér 1-a. Telefon: 22 03 Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Államosított üzem Felelős vez. : IfJ, Dávid Jőzsel