Délpestmegyei Népújság, 1949. május (3. évfolyam, 18-22. szám)
1949-05-22 / 21. szám
ÉLJEN A PÁRT! Átvette a mandátumot Pestmegye 43 képviseltje Olcsóbb lesz a villany ár am Félegyházi diákbúcsú • a»MA6VAR*D0L60ZÓK«PÁRTJ4NAK*P0LíTIKAI»H etilapoa* III. évfolyam 21. szám Ara: 60 fillér 1949 május 22, vasárnap Ünnepli az egész ország a Népfront óriás győzelmét Májas tizenötödiké nagy diadalün- ntpe volt a magyar dolgozó népink. Mindem elsöprő győzelmet aratott a belső reakciós erők fölött és megnu- tatla erejét és egységét az imperialisták felé. Csaknem lialodfél millió ember szavazóit a Népfrontra, lialodfél millió. 1947-ben a liz párt együtt félmillióval kevesebb szavazatot kapót!. Azóta azonban sokat fejlődött az ország és a nép. Kecskemét választott Énekszóra ébredi a város. Ifjúsági csoportok járlák az utcákat mozgalmi indulókkal és magyar nótákkal. A kereskedelmi lányiskola tréfás választási dalaival jókedvre derítette az ébredő dolgozókat és a piacra siető asszonyokat. 1 Hal órakor már megélénkültek a szavazóhelyiségek. Megjelentek a sza- vazalszedő bizottságok tagjai, lepecsételték az urnái, megszámlálták a szavazólapokat, a borítékokat és felvették a jegyzőkönyvet. Hét órakor jöttek már az első választópolgárok. A 13-as szavazókörben húsz asszon;/ szavazott le elsőnek. A legelső az urnán hajtotta össze a szavazólapot, betelte a borítékba és bedobta az urnába. A többi sem ment be a fülkébe. Csakhamar megindult az áradat. Jókedvűen mosolyogva jöttek a férfiak, az asszonyok piaci kosárral Igyekeztek elegei 'tenni állampolgári kötelesség üknek, még mielőtt, az ünnepi ebéd főzéséhez látnak. — Megyek szavazni lelkem, — mondja egy máriavárosi néniké a másiknak. — A pap mondta, hogy el kell menni (?>' a Népfrontra szavazzunk. — Nagy nap ez fiam, — magyarázza' egy apa gyermekének, — írtért a jö- vönkre szavazunk. De, nini, a sok vidám siető között feltűnik egy bús képű asszonyság. At- hatatosan az eget kémleli: — Talán az esői tetszik várni — szólítom meg illendően. — Dehogy is, — feleli bosszúsan az má- voll, a repülőgépet lesem. — Milyen repülőt? — csodálkozom. — Hát amelyik az álomport hozza lelkem. Mintha csak végszóra érkezne, egy tekintélyes domború atú nagygazda kiA lanyavi'ágban lassabban indul meg a mozgás. Reggel el kell látni a jószágot, az asszonyok főznek. A gyerekeket sem lehel magukra hagyni, igy házőrzőt hagyva indultak el a választ!;. A 38-as körzet a szépen feldíszített Ga'ainbósi-úli iskolában van. Fél 9-ig még csak 38-an szavaztak le, de délig több mint kétszázan. A Monostori úti iskola eltilt 10 órakor fiatal tanítónők fogadnak, sok mosolygó gyerek közölt. Most kezdődik a kultúrműsor. Szükséges is, mert kb. 40-cn várakoznak a szavazóhelyiség előtt, őket szórakoz’at- ni keil. Itt egyébként a választók ötödrésze már leszavazott. Helvécián még jobban siettek, 11 óráig a szavazók egy harmad része megjeleni az urna előtt. Ballószögön délutánra maradt a szavazók nagyrésze, igy voll ez Kohári- szentlőrinc külső részein is. Szentkirályon, Szikrában már fürgébbek a választók, a kora délutáni órákig 80 százalékban leszavazlak és A 20. körzetben három apáca a reggeli miséről sielelt a szavazókörbe és nyíltan szavazott le a Népfrontra. Vasú’nap reggel negyed kilenckor alig lehet mozogni a 8. körzet szavazó- helyi égének folyosóján. Talán százan is vannak, akik azt várják, hogy az urna elé kerülhessenek. Ott áll két gyermekét kézenfogva az a munkásasszony, aki tegnap még azt mondta, nem tud elmenni szavazni, mert a gyerekeit nem úrija kire hagyni. Most mégis eljött. Így o'.dotía meg a kérdést: a két kicsi is együtt ünnepel a város népével. f Tíz óra körül egy vak embert kiser az urnához a szomszédja. Körültapo- l/alja az urnát, biztos akar lenni abban, jiojy jó helyre jött. Kísérőjét leéri meg, hogy átvegye szavazólapját és boritáw- w, aztán ő maga hajtja össze és helyezi el az urnában. Molyolyog hozzá, Ünnep ez neki is. Déltájban kocsi áll meg a szavazó- helyiség előtt. Reszkető öregasszony száll le róla: ketten támogatják. Sokan megelőzik, míg a bizottság asztalához c g fiatalabbak, fürgébbek, de öntudatban nem tesz túl rajta senki. Mikor a szavazólapot elhelyezi a borítékban, mintha egy percre megszűnt volna a keze remegése. -»Nyolcvannégyéves vagyok — mondja —> de most először szavazok úgy, hogy tudom, mire szárazok.« nézésű alvafi lép hozzánk. Megértve a néni keservét, felsóhajt: — Sajnos megoldódott a zsák szája, amiben az álompor voll. A pilókí el- hiu.it tőle é; lezuhant u gépével. Ott hagyom a két elszoinorodolt lelket és látom, hogy lassan elindulnak — a szavazókor felé. A ku'hírcsoportok lelkesen járták a szavazókörökel, hogy dallal, lánccal, szavalattal szórakoztassák a válaszlókat. — Így már vígan szavazunk — mondja va'aki a kullúrcsoport szórakoztató mű o:á: a célozva. Szól a zene, száki a dal, igy folyt a szavazás egész délelőtt. Miéjía rendőr is mosolygott az őrhelyén. még mindig csoportosan igyekeznek a szavazóhelyiségek felé. Laki leieken mindenki mosolyog, mind a három szavazókörbeu jó a hangulat. Alig megy valaki a fülkébe, összehajtják a szavazólapot, már dobják is a borítékot az urnába, nehogy sokáig kelljen várakozniok az utánuk jövőknek. így megy ez Bugacmonosloron is: az új községben meg a régiekben: Kerekegyházán, Jakabszálláson és Orgo- ványban. Az eredményen is megmutatkozott az ünnepi hangulat: mindenütt elsöprő Népfront győzelem 1 Délután négy óra. Párnázott gépkocsin két beleg érkezik. Szavazni akarnak. Egy idős férfi és egy fiatal nő. Sohsem látták egymást azelőtt, de boldogan mosolyognak egymásra, mint régi ismerősök. Valóban ismerősök, sőt rokonok: a lelkes, boldog nagy családnak, a maijijar dolgozó népnek gyermekei. . 1 Nézzünk végig a bizottságon. A 47-es választásokon a bizottság tagjai kettesévé’-liá"masával tagolódtak. Árgusszemekkel figyellek a szomszédjukat, jisid ok jöttek, mglak, távozlak. Zugban irt é-t zugban küldött jelentések kergették egymást küönböző párthelyiségek felé. Most pedig hat álságos arccal in- vi'áiják a szavazókat. Közös ügy ez, mindnyájunk közös ügye. Ha cgy-egy éneklő, lelkes csoport elvonul az ablak ii'alt, vagy meijtill a ház előtt, egyazon; lelkesedés ül ki az arcokra. Akkor — ellenjelek találkozása a csatamezön, most pedig — a közös feladatoki a györkötök nagy seregszemléje a választás. Este 7 órakor ellanyhul a munka, csak néha-néha bukkan fel egy-egy el- ké.elt szavazó. A választópolgárok csekély kivétellel mind leszavazlak. A 2(1. körzetben, a Czoliner-léri iskolában figyeltük a zárást. Már félóra óla egyetlen szhvazó sem jött, nem is jöhet, mert a bizottság megállapította, jiogy a hiányzók nem\ is laknak már itt.1 Kiskunfélegyházán talán még lelkesebb volf a hangulat. Igazi népünnepély volt ez a választás. Az eddigi munka és harc diadalmas 'záróünnepe. Fiatal és ö^eg, nő és férfi egyaránt kivette belő.e a részéi. A nagy nap izgalmas kész ülőd esne a ía.áia a félegyházi sportolókat. Jóval a lei űzöd idő e ott kezdtek gyülekezni az öltözőben, hogy mezbe öltözve nótaszóval vonuljanak állampolgári kötelességüknek elegei tenni. De mennyivel többnek érezte ezt mindegyJL'4 a kót'éles- ségtételnél. Mennyire érezte minden sportoló, hogy szavazatával csak töredékrészé! törleszti annak, amit népi demokrácián.hói eddig sportvon a'.on tta- poll. Végigdalolva a várost kísérték egymást a szavazókörzetekbe: Kiskunfélegyháza város 20.781 polgára szavazol!; le. Ezek közül 96 száza'ék. azaz 19.754-en szavaztak a Népfront listájára, míg ellene csak 880-an Az érvénytelen szavazatok száma 1-17. Majdnem ilyen jó eredményt mutatott fel a íéiegyházi járás is. 33.611 választópolgár közül 31.822-en a Népfrontra adták szavazatukat. Ellene csak 1732-en szavaztak, érvénytelen volt 57 . za\uzóiap. A győzelem után. valósággal csodálkozva gondolunk vissza arra, hogy a választást előkészítő hatalmas munka összesen pár hélig tartóit csak. Emberek milliói ismerkedtek meg ezalatt a rövid idő alatt az eddig elért eredményeinkkel, az öléves (érv minden emberi érintő részleteivel és a béke kérdésével. A nagy munkából kivették a részüket a kiskunfélegyházi MNDSz asszonyok is. Fáradtságot nem ismerve dolgoztak, járták a tanyákat', a házakat és vidék el mindenhová az asszonyok jelszavát »Együtt a Népfrontul, a háborús uszítok ellen, a békéért!« Hetipiacon, kisgyű'ésen, estédként és reggelenként az utcákon, minden alkalmai megragadva vitték szét meggyőződésüket. Taniloflak, felvilágosítottak. Hegedűs- kének sok esetben a férje főzött, KáKö vetkezik a leszavazol talk és a megmaradt szavazólapok összeszámlálása. Egyezik. Ezulán felnyitják az urnát. A borítékok száma megfelel a listán feltüntetett mennyiségnek, felnyitják a borítékokat. Népfront, Népfront, Népfront. Többszázat megszámoltak már amikor megtalálják az első áthúzott szavazólapot. Azután még kettőt. Egy íves bori!ék is ajcad: érvénytelen szavazat. Végeredmény: S03 a Népfrontra, 3 ellene, 1 érvénytelen. Gyorsan elkészül a jegyzőkönyv. Rendberakják az iratokat és küldik a lá'asztási bizottságnak a Városházára. Később az urna is elindul a bizalmiak és egy rendőr kiséiiaiébea a jegyzőkönyv után. A kerüleli váasztási bizottság szobájában lázas munka kezdődik este 9 órakor. Az egész választókerületből ide futnak be a jegyzőkönyvek. Nyugtával veszi át Jenői Jenő elvtárs, a bizottság c’nöke. Tüzetesen átnéz mindent, majd továbbadja munkatársainak. így megy ez hétfő délig. Kecskemét város 84 szavazókörének összesiiett végeredménye: leszavazott 48.641 választópolgár, ezek közül a Népfrontra 43.739, ellene 4481-en, érvénytelen 454. Több mint 90 százalékos győzelem 1 »Repülj golyó, repülj gerely és szállj messze el, szaladj, ugorj ember, hogy ha kell. Munkára harcra kész és merész minden jó dolgozó sportoló« — szárnyall egy optimista város derűs ifjúságának ajkáról a dal. Mindege ik érezte, hogy ezen. a válasz^ táson győz a magyar sporl is, mely a felszabadít ás uiáni felemelkedés nyomán a Népfront győzelmének kövelkez- niénycképen kapja meg a lehetőséget tömegsportunk beláthatatlan fejlődéséhez. Amint kivették a részükflt a választás e'őhi felvilágosító munkából, a választás napján úgy meneteltek egy emberkén! városunk dolgozóival az u hák elé és leltek részesei egy olyan győzelemnek, mely a sportolók részére is egy lépés elkövetkezendő diadalaink felé. , , dá né 3 hete ágyát sem igen vetette be, Bosnyák Franci néni pedig mint lyúkanyó a csibéivel, ügy vonult az asszonyokkal ide-oda, okosítani a népet. Nem dicsé.etért dolgoznak a MNDSz asszonyok, hanem a meggyőződésük serkenti őket. Mégis dicséretet érdemel- ■nek jó munkájukért. , Diadalünnep Félegyháza dolgozó népe is megmutatta, hogyan értékeli a 3 éves terv eredményeit. A választás íéiegyházi eredményei fényes bizonyítéka annak, hogy ebben a városban is megszűnt az álkos széthúzás. A Népfront összefogta az alkotó erőkét, a reakció befolyása nem ludolt többé érvényesülni. A nép bízik vezetőiben, tudja, hogy az eléri eredményeket kiknek köszönheti. Bizik a Magyar Dolgozók Pártjában. Ez a bizalom és elismerés megnyilvánult abban a lelkes hangulatú ünneplésben is, melyet keddien este a város fialak ágának kezdeménye zéséi e minden megrendezés nélkül, több ezrekre menő lelkes tömeg részvételével folyt le a városháza előtt. A lampionokkal és zászlókkal felvonuló tömeg hallani kívánta a Népfront elnökét és a város polgármesterét. Vígan szavazott a város és a falu Erősödött a munkás-paraszt szövetség Velünk az ifjúság és az asszonyok 96°|o-os győzelem Kiskunfélegyházán