Délpestmegyei Népújság, 1949. április (3. évfolyam, 14-17. szám)

1949-04-10 / 15. szám

1949. április 1®. DélpesiMegyei IVöpiijsSg fcfl*s^^g<*grare«aa&sfc- aa— mm 8 Munkásnői neveztek ki pénzügyigazgatónak Nevezetes napja lesz hétfőn Kecske­mét dolgozóinak. Ekkor iktatják be hi­vatalába Hoch Arhirné sz. Szakács Eleit, áld pénzügyigazgató lesz, az első nő Magyarországon ilyen fontos beosz­tásban. Még hozzá munkásnő. ünnepe lesz minden magyar nőnek és. minden munkásnak. Megint előbbre jutottunk egy lépéssel. A beiktatásra Kecskemétre érkezik Antos István elvtárs, pénzügyi államtitkár. Az első magyar pénzügyigazgatőnő munkáscsaládból származik. Édesapja c'pész, édesanyja vasalónő volt. Hat éves korában ismerkedett meg a kom­munista mozgalommal, amikor a Ma­gyar Tanácsköztársaság idején édes­anyja beszédeit hallgatta Rákosszent- mihályon. Anyja tagja volt a munkás- tanácsnak, elnöke a nőmunkások szer­vezetének. Később börtönbe vetették majd Zalaegerszegen internálták. Ki­szabadulása után rendőri felügyelet alá helyezték. A kis Szakács Etelt emiatt már az iskolában üldözni kezdték. Kölő- íanonc lett, majd munkásnő egij falusi kötőüzemben. 15 évig dolgozott ott, többször megszervezte munkáslársait egy egy kis bérharcra. A felszabadulás után szüleivel együtt megalakította a Magyár Kommunista Párt helyi szervezetét. 1945 tavaszán már a Bács-Bodrog-megyei pártbizott­ság adminisztrációját intézte. 1946-ban kéthónapos központi- pártiskolát végzett és a Délpestmegyei Pártbizottság tagja lett. Jelenleg a kecskeméti szervezet oktatási felelőse. Most pénzügyigazgató lesz. Kétség­telen, hogy új állásában is a leégi hévvel folytatja az osztály harcot. Hamarosan be fogja hajtatni a kulákok, kupecek és inás élősdiek adótartozását. Szövetkezeti tagtoborzó A földmivesszövetkezetek átszervezé­sének eredménye az lett, hogy a veze­tés valóban a dolgozó parasztság kezébe került és sikerült parasztasszonyokat is bekapcsolni. Április hónapban min­denütt tagtoborzót kezdenek azzal a jelszóval: »Dolgozó parasztok, paraszt- ksszonyok és ifjak lépjelek be a föld- mi vesszövet kezet be!« Senkilsem kényszerűének, hanem megmagyarázzák, milyen előnyöket nyújt a dolgozó parasztnak a szövet­kezet. Ennek érdekében mozgósítják az egész tagságot és hangsúlyozzák, hogy a belépés nem jelent anyagi megterhe­lést. Mindenütt taggyűléseket tartanak és mig az egyik kapun kitessékelik a kiz.sákmányolókat, a másikat szélesre tárják a dolgozó parasztok előtt. A me­gyében legjobb eredményi elérő szö­vetkezetét vándorzászlóval tüntetik ki. Ezeket a gondolatokat fejtette ki Csíki János szervező a Nagykőrösön megtartott járási értekezleten. Rózsa Já­nos, kecskeméti ügyvezető Ígéretet lett. hogy nevelő munkával 'legalább száz új tagot szerveznek be. Csernák Imre, a helvéciai és Lajtai István, a kláber- ie'epi szövetkezetek is megígérték, hogy a belső viszálykodást megszüntetik és felvilágosító munkába fognak. Vasárnap, április 10-én Helvécián, Ágasegyházán és Lakiteleken, jövő va­sárnap, 24-én pedig Kecskeméten, Szik­rán, Klábertelepen és Jakabszálláson tartanak szövetkezeti taggyűlést a tag­toborzó beindítására. Mi újság a nagyvilágban Mozgalmas külpolitikai hetünk volt. A jegyzékek hetének nevezhetnénk iofigal. Úgy kezdedőlt, hogy a Szovjetunió kormánya emlékiratot nyújtóit át az Amerikai Egyesült Államok, Nagybrilannia, Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg és Kanada kormányainak. Ebben a jegyzékben ismét leleplezte az Atlanti Szerződés támadó jellegét és megállapította, hogy az At­lanti Szerződés ellentétben van az Egyesült Nemzetek Szervezetének (UNO) alapokmányával és minden szerződéssíel, amelyet eddig a Szovjetunióval kö­tőitek. Az Atlanti Szerződést a hét kormány mégis aláírta április Á-én. A szovjet jegyzékek hatása azonban nem maradt el. Az aláíró külügy­miniszterek dadogtak valamit békés szándékaikról, de ezt senkisem hitte el nekik. Április i-én a Szovjetunió az olipsz, a norvég, a dán és az izlandi kor­mányhoz is eljuttatta, hogy idejekorán megóvja őket az Atlanti Szerződéshez való csatlakozástól. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének newiporki közgyűlése igen merev hangulatban kezdődött és csak akkor enyhült meg, amikor Acheson, amerikai külügyminiszter feltűnően szívélyes kézszoritással üdvözölte Gromiko, szov­jet kiküldöttet. A jegyzékekből nekünk is jutóit. Az elsőt Rajk László külügyminiszter juttatta el az UNO-hoz és óvást emelt tzz elten, hogy a Mindszenty ügyet tár­gyalják, mert ez beavatkozás lenne Magyarország belügyeibe. Mi is kaptunk két jegyzéket csaknem azonos szöveggel Angliától és az Amerikai Egyesült Államoktól. Azzal vádolnak, hogy megszegtük a békeszer­ződésnek az emberi jogok biztosítására vonatkozó szakaszát. A magyar kor­I 'máng válaszában kifejti, hogy a békeszerződések köteleznek bennünket n fasiszta szervezetek feloszlatására és a népellenes összeesküvők elítélésére, te­hát ne tanítsanak az emberi jogok védelmére azok, akik lábbal tiporják, a sza­badságot. Közben egyre több szervezet jelentkezik a párisi béke-világkongrcsz- | szusra és az olasz niég a francia munkások sztrájkokkal tüntetnek kormá- I nyaik háborús politikája elten. Javaslat új választásokra A Magyar Függetlenségi Népfront elnöksége szerda délben ülést tartott, amelyen az elnökség valamennyi tagja megjelent. Az elnökség egyhangúlag el- haiáiozia, hogy a kormányt felkéri: javasolja a köztársasági elnöknek az országgyűlés feloszlatását és új választások kiírását. A választójogi törvény értelmében a minisztertanács tesz előterjesztést a magyar köztársaság elnökének az országgyűlés feloszlatására és az új or­szággyűlés összehívására. A köztársasági elnök oszlatja jel az országgyűlést és hívja össze az újonnan megválasztottat. Az elnöki kéziratot az országgyű­lés ejőít- a miniszterelnök olvassa fel és ezzel a Ház be is fejezi ténykedéséi. .1 választójogi törvény értelmiben az új választásokat az országgyűlés fel­oszlatásától számított 60 napon betűt kell megtartani. Mmm iloHH>ztfit|dl ...$ i ngQOkbffli j áratják a kalákák a védtelen lelenceket Napról-napra több lmlák-bün kerül nyilvánosságra. A kizsákmányoltak és elnyomottak most kezdik csak érezni, hogy a munkásosztály és az államhata­lom velük van, segít rajtuk és megsza­badítja őket siralmas helyzetükből. Las- mn nyílik fel az emberek szeme, de felnyílik. Amit évtizedeken keresztül vál­tana tannak és változtathatatlannak hit­tek: a kulák uralmát és korlátlan ki­zsákmányoló hatalmát, most kezdik va­lójában felismerni és segítséget keres­nek megdöntésére. A segítséget a ma­gyar népi demokrácia meg is adja. Aljas basáskodás, könyörtelen kap­zsiság, szörnyű szipolyozás jellemzi a kulákot, de ezt álszenteskedéssel, mé- zes-mázos beszéddel és panaszáradattal takargatja. Felháborítók azok az ese­tek, amelyeket elvtársaink lelepleztek. Félegyházán történt, hogy Szcnt- péleri Horváth László 140 holdas zsi- rosparaszt a béreseit az istállóban la- latla, még étkezni sem engedte be őket a konyhára sem. Banos János nevű béresét háromévi szolgálat után lélviz idején kilakoltatta. Réczi Józsc/né (Hunyadi-u. 13.) baromíikereskedő ku­péé két lakójától egy földes szobáért évi 1800 forint értékű munkát köve­telt és hajtott be három éven át. Fekete Antal 48 holdas kuták kaszával elvágta cselédjének, Süveges Sándornak a lá­bát. Nem gyógykezellelte, amiért sze­gény Süveges nyomorék lett. Juhász József gátéri volt biró, amikor László Mihály nevű cselédjét katonának hívták be, három gyermekét és öreg édesap­ját kidobta lakásukból. A DÉFOSz meg­kezdte a panaszok kivizsgálását. Még szörnyűbbek azok a bűnön, amelyeket a gyermekmenhelyről kikért védtelen lelencek ellen köveitek és kö­vetnek el a kulákok. özvegy Gábor Mi- hájjyné, ágasegyházi 40 holdas birto­kos két gyerrnekjet vett ki a mcnhely- ről. Láláslól-vakulásig dolgoztatta, ron­gyokban járatta őket. Istállóban laktak a 'szerencsétlenek, iskolai feladatukat is óit kellett elkészíteniük. Ha pimaszra nyitották szájukat, a kegyetlen asszony utötte-verte, ahol érte mind a kettőt. Langó István külsőballószegi kulák sem különb. Egy elhagyott gyermek sorsát vállalta magára, azzal is vissza­élt. A hideg télen az itatóvályú jeges vizében fürdette, ruhát sohasem vett neki, de dolgoztatta szüntelen. Általá­nos szokás volt ez Ballószögön, a többi kulák is igy csinált. Nagy Elek, Nagy Antal, Nagy László és Szőke György nevű zsirosparaszlokat leplezték le, mert kényük-kedvük szerint bánlak a rájukbizott gyermekekkel. A lelencgyennekekért járó havi 45 forintos larlásdijat felvették, de a leg- ki: ebb ellenszolgáltatási sem adták érte. A gyermekek közül többen megbete­gedtek, mások egész életükre nyomo­rékká váltak. Mulasztás terheli a Gyér- melunenhelyt is, mert nem ellenőrizte a •gyermektartó kulákokat. Most lecsap rájuk a halóságok keze, mert a Ma­gyar Dolgozók Pártja nem tűri az em­bertelenséget. Homoki Józsefet eltávolította a Kisgazdapárt A Független Kisgazdapárt vezetősége vizsgálatot folytatott Homoki József, a »Kecskeméti Lapok« felelős szerkesztője ellen. Megállapították, hogy az a szel­lem, amelyet Homoki gz újságban ér­vényesít, egyáltalán nem felel meg a Népfront politikájának és ellenkezik a Független Kisgazdapárt irányvonalával, sőt összeütközésbe kerül a magyar népi demokrácia érdekeivel. Homoki Józse­fet ezért eltávolították a »Kecskeméti Lapok« szerkesztőségéből és felelős szerkesztőnek Sándor Bélát nevezték ki A szerkesztőség további átszervezése fo­lyamatban van. Elkobozták egy kupec kétszáz sertését Veszedelmes kupecet leplezett le a kecskeméti gazdasági rendőrség. Már hetek óta figyelték Molnár Istvánt, aki valósággal uralkodott a piacon, diktálta az árakat, néha fel, néha lefelé, ahogy üzleti érdeke megkívánta. Annyira biz­tosnak érezte magát, hogy kedden a rendőrséget akarta igénybevenni. Pa­naszt lett az őrszemnek, hogy egyik paraszt vonakodik visszafizetni fogla­lóját. Természetesen a parasztnak volt igaza, Molnár István azonban a rend­őrségre került. Kiderült, hogy semmi­féle iparűzésre engedélye nincs, viszont a legnagyobb állatkereskedő. Amikor őrizetbe vélték 220 sertés, 97 juh, 7 szarvasmarha és 5 ló volt a birtoká­ban. Ezekkel spekulált és üzérkedett A városi egyesbíró a sertések elkob­zását rendelte el, ezenkívül Molnári 20 ezer forint pénzbírság megfizetésére kö '«'ezle. Egyéb szabálytalanságok miatt 8 napi elzárásra Ítélték. Jellemző, hogy két cselédet tartott, azoknak semmilsem jizetett, csak kosztat és ócska ruhákat adott nekik. — Bodolin bőrt puhit, feketit és impregnál. Mindenütt kapható. 1021 A ® • « ám k £ Kecskemét legolcsóbb és 0?VIIfi legkellemesebb mzórakozó helye! —Tipusmsnö 3 forint 30 fillér Uj vezetés, szolid árak, jó konyha! A SZABAD NÉP HARCOL ÉRTED - ÁLDOZZ TE IS A SZABAD NÉPÉRT

Next

/
Oldalképek
Tartalom