Kecskemét, 1949. március (3. évfolyam, 10-13. szám)

1949-03-06 / 10. szám

III. évi. tO. sz, 1949 március 6 vasárnap Ara:60 fillér Megmozdult Kecskemét dolgozó népe a Munkásmoz­galmi Intézet kiállítására. Lassan, ne he zen indul neki ez. az alföldi nép mindennek, de ha hozzákezd valami­hez, . hatalmas erővel nyilatkozik, meg Több mint nyolcezer Látogató olyan helyen, ahol a munkásmozgalomnak ke­vés hagyománya van. bámulatot kelt még a rendezőségben is Czagány Ferenc elvtárs tartotta az ünnepélyes megnyitót. Visszatekintett a múltakra, szembeállította a Kommunis­ták Magyarországi Pártjának megalku­vás nélkiui harcai Ppyerék osztályáru­lásával. Rámutatott mai eredményeink gyökereire, a mártírok és hősök példá­jára, az újjáépítés nehézségeire. A Ma­gyar Dolgozók Pártja Rákosi Mátyás bölcs irányításúval szebb jövő felé ve­zeti a magyar népet Marx, Engels, Le­nin és Sztálin útmutatásai szerint. Lelkes liinlelés és taps mutatta, hogy jó -visszhangot kellettek ezek a szavak. bárvári Miklós elvtárs, a Munkásmoz- f^dmi Intézel kiküldöttje magyarázta Ineg a [kiállítás jelentőségét, majd Lakos Gáspár hangsúlyozta a nemzetközi ösz- szefogás fokozáisál. A közönség a táblák elé lódult és alig akarl helyei adni a később érke­zőknek. Szombaton délben az iskolák ifjúsága tekintette meg a kiállítást. A fiatalok képzeletére erősen hatottak a képek és feliratok. Percenként jelent­keztek, hjjgy véleményüket szeretnék nyilvánítani. Molnár Elemár, a nyolca­dik általánosból azt a tanulságot vonta le. hogy többet kell tanulnia ezután. Kéri Ilona kereskedeimista most látja csak világosan az utóbbi évtizedek tör­ténelmét. Kustár Ft a és Pető Mária ta- nilóképzősök még többet szerettek volna látni, de hálásan köszöníék azért a rendkívüli élményt. Terescsényi Ágos­ton gimnázistáaak a fasiszta hazugsá­gok jutottak eszébe a nyilvánvaló té­nyek láttára. Szombaton délután és vasárnap jöt­tek a dolgozó parasztok meg a mun­kások nagy tömegei. Sokszor le Kellett zárni az ajtókai, mert nem fértek be többen. A zsúfolt folyosón százak vá­rakoztak türelmesen. Bánlaki László, a bőripari termelő j szövetkezet tagja azt állapitolta meg, j hogy a kommunisták harcának köszön-1 hetik mai viszonylag jó helyzetüket aj szövetkezeti dolgozók. Sándor Gyula j a Schiffer-gyárból háláját fejezte ki aj Vörös Hadseregnek, amiért véget ve- j tett a fasiszta elnyomásnak. A látogatók egyre szaporodtak és vasárnap este sem csökkent a- számún, úgyhogy a zárórát ki kellett tolni Kecskemét népe sokat tanult ezen a két napon. Megtanulta, hogy a mun­kásosztály sok áldozattal érdemelte ki vezető szerepét a magyar népi demo­kráciában. Ma is elől jár a termelés­ben, jó példát mutat a munkaverseny­ben. A Magyar Dolgozók Pártja sike­resen viszi keresztül a reakció 'elleni harcot és a hároméves terv befejezését Országos vásár Kecskeméten Az 1949. évi I. országos vásárt már­cius 7-én és 8-án tartják meg Kecske­méten. Hétfőn állatvásár és kirakodó, kedden csak kirakodóvásár lesz. Vész- mentes helyről mindenféle állal fel­hajtható, de még az igavonókat is mar­halevéllel kell ellátni, úgyszintén a ju­hokat és sertéseket is. A polgármester felhívja a kereskedők és iparosok fi­gyelmét, hogy iparigazolványaikal sze­mélyazonossági irataikkal együtt hozzák magukkal. Kiterjeszkedik a munkaverseny a puszták dolgozó parasztságára Hóval köszöntött ránk a március, tjiégis érzi máidén dolgozó paraszt, hogy itt a tavasz, készülni kell szán- iásra-veiésre. Szavukból, megnyilatkozá­saikból úgy látszik, hogv ez az ötödik szabad tavasz felülmúlja majd az ed­digi négyet. , Március elsején megkezdődött az ipari munkások új versenye. A szen­tesi gépállomás felhívásához csatlako­zóit a kecskeméti gépállomás is és ez­zel a munkaverseny Jcilerj.eszkedeit ná­lunk is a városról a pusztára, (íz iparról a mezöyazdaságra. A vasárnapi gazdagyűíésen Drávucz István vezetőhelyelles elmondottá, hogy a parasztok megszerették a gépeket és a traktorosokul is. Az új versenyben mindenki győz, mert hasznát fogja látni minden dolgozó munkás és paraszt. Felhívta az egyéni gazdálkodókat, hogy közösen s zánlsanak. mert igy többet lehet végezni és gyor­sabban tudják befejezni a munkát Konti János a gépállomás vezetője ki­jelentene, hogy a traktorosok is verse­nyeznek a brigádokban és ezzel jó pél­dát mutatnak a dolgozó parasztságnak. Várad i Károly mezőgazdász Ígéretet lelt a gazdáknak, hogy szaktanáccsal bármikor rendelkezésükre áll és fel­hívta figyelmüket, hogy Két munkásból tanácsnok lett Március elsején cl fog'a Ha hivalalát Kecskéméi város két munkástanács- noka. Mátyus Teréz elvlárs benedekte- lepi munkásasszony kullúríanácsnok lett 37 éves korában. Első dolga volt, Hogy felülvizsgálja a napközi otthono­kat és a szegényházat. Puszfai béres gyermeke, nyolcán voltak testvérek, 17 évig dolgozott a Benedck-telepen Ta­valy élmunkás leli. most kultúrtanác - nők. Az iparügyi ügyosztály vezetője: Székely János elvíársimk. Az apja kő faragó-segéd volt, ő maga 23 évig a sirkőgyár szerszám'akatosa, 1922 ói» vesz részt a munkásmozgalomban, so­káig volt szakmaközi titkár. Czagány Ferenc polgármester elvtárs áladta In v italukat a két új tanácsnoknak és jő munkái kívánt nekik. A munkásosztály képviselői tehát többen vannak már vpzelő helyen, hamarosan még többre lesz szükség Kecskeméten. Vasárnap összeolvad két nagy kecskeméti szövetkezei Március 6-án délelőtt 10 órakor a Katona József színházban farija legyesülési közgyűlését á Kecskeméti 'Földmives Szövetkeze' és az Őstermelők Szövetkezeié. A tagság 9 órakor gyülekezik a Rákóczi-úti székház előtt, onnan menetel a színházba, míg a bérlő-csoportok traktort ékkel és kocsikkal vonul­nak fel. A város dolgozó parasztsága nagy örömmel fogadja a két nagy me­zőgazdasági szövetkezei egyesülését, mert Indiák, hogy ezzel jelentős lépési tesznek előre a fejlődés útján. Az új Föld wives' Szövetkezet megtisztulva a kulákaktól iöbb és eredményesebb munkát végezhet majd a dolgozó pa­rasztság felemelése érdekében, mint étidig. A^ ötéves terv füdőszanatórju- mot fto^ Kecskemétnek Kecskeinéi városa közegészségügv le -. rSn az alföldi városok közöli n legel-! niaradoliahbak közé iariozolí. Ma azon­ban az újjáépi'e't Városi Kőzkórházatj szakkörök az ország egyik legmoder-j nebb ogészs.égfigyi intézményeként eni-j legelik. 11115. elején, amikor a Magyar! -Kommunista Párt rohammunkával hoz-< záláioll a kórház újjáépítésének, csak; a Pál l lelkes, önfeláldozó tagjai gon- j doiiak arra, hogy az új kórház szebb.] modernebb lesz mint a régi. Márvány-j ábla hirdeti a kecskeméti kommunis-j iák hatalmas munkáját, ami nélkül ln- lán sohasem lett volna ilyen kórház: j ennek a porban fuldokló városnak. j 1917-ben 200 ágy volt a kórházban, j ahol 3985 beteget ápoltak 53.173 ápo-j lási napon. A beteg alig kell fék az : ágyából és máris új beteg feküdt bele j A legfontosabb tehát a kórházi ágyak szaporítása volt. 1918-ban már 33#*ögya voll a kórháznak, melyen 6016 bele­get ápollak 79.776 ápolási nap alatt, leliát a zsúfoltság alig csökkent. A rengeteg beteg igen nagy munkát ad az orvosoknak és az ápolóknak. Egy orvosira 50- 60 beleg jut ugyanakkor, amikor a klinikán csak 5—6 beteget kezel egy orvos. A iúlzsúfolfság miatt a kórházban csak a legsúlyosabb betege­ket fektetik ágyba, a többiek liázikeza- lésben maradnak az OTI-orvos felügye­lete alatt. Kórházunkban van az ország legjobb [ Röntgen-gépe, de felszerelési hiányos­ságok vannak még. Minden beteg di­cséri a kórházi étkezést, a fejlődés ill is elég nagy. Mig 1947-ben csak 2000 kalóriát tudtak a betegeknek adni na­ponta, 1948-ban már 3500 kalóriát kap nak. (A Marsall-segély 1800 kalóriát alig tud biztosítani a nyugateurópai né­peknek.) A személyzeti létszám 108 fő és rö- •videsen teljesül általános óhajuk: a könyviár kibővítése. Már van tenisz- és tekepálya, röp- és kosárlabda-pálya, a gyermekeknek lubickoló és hinta. Mind­ezeket szorgalmas munkával maguk a kórház, dolgozói építették. Az örvösök részéve továbbképző tan- folyamot létesítettek, melyen február­ban dr. Bach Imre egyetemi rk. ta­nár és.dr. GUssich Aurél crk. tan r tartottak előadási.es a rendkívüli esetek bemutatásra is kerültek. Politikában is továbbképzik az orvosokat. Szép kórházunknak 'szépek a tervei is. Eddig összesen 1,150.000 forint ál­lamsegélyt kapóit a kórház, de még ebben az évben ismét kap 580 ezer forintot. Ebből az összegből rendbe­hozzák a volt Izsáki-úli kórház épüle­téi, melyet az ötéves terv során tüdő­beteg-szanatóriumnak rendeznek be, újjáépítik a ' kórcboníani termei, modern mosókonyhái létesítenek és újabb ágyakat vesznek. A fejlő-lés ál­landó és tervszerű. a tavaszi terv végrehajtása egyéni érdekük is, hiszen sokkal többel fognak keresni, mini azelőtt. A kecskéméti gépállomáson eddig 1500 hold szántásra jegyeztek elő, de ennek kétszeresét tudják teljesíteni * rendelkezésre álló traktorok. A termelő? csoportok már ősszel szántattak és igy csak 300 holdnyi táblás művelés alá kerülő föld felszántása van hátra. A termelési szerződések kötése szé­pen haladt előre és nemsokára megkezdődik a vetőmag és á mű­trágya leszállítása. A középparasztokra jó hatást teli, hogy velük kötnek szerződést, de a ku iá kok­kal nem. Kétségtelen, hogy' a kőzép- paraszfok is nagy számban vesznek részt a termelési versenyben. A kecskeméti nnmkaíervet már ki­dolgozlak műiden egyes földdarabra. A puszta- és d ülőbb. to sok megkapták a kimutatásokat és megkezdték az el­lenőrzést. A népi bizottság hétfői ülésén tár­gyalják meg a munka ütemére xo- natkozó tervei. Óriási változás ,az egész vonalon ta­valy óta. Eredménye az lesz, hogy • mezőgazdaság és az állattenyésztés jö­vedelmezőbb tesz, mint annakelőtte. A falu dolgozói megértik az tíi idők sza­vát és felkészülnek a harcra is mind­azok ellen, akik akadályozni próbálják' felemelkedésüket. Nöprcforgót kell termeszteni! Kecskemét város polgármestere közli: A földmivelésügyi miniszter rendele te szerint minden szántófölddel rendelkező gazdálkodó köteles főterményként nap­raforgói termeszteni. Az. 5 kai. hold­nál kevesebb szántófölddel rendelke­zők csak köztesként vagy szegélyként az 5—20 kai. hold szántó terű te len gaz­dálkodók a szántó 7 százalékain) a 20— 50 kát. holdon gazdálkodók a szántó 10 százalékán, az 50 kai. holdnál na­gyobb) területen gazdálkodók a szántó 12 százalékán tartoznak napraforgót termeszteni. Akiknek gazdasága nemegy helyen fekszik, az összes szánlő ará­nyában tartoznak napraforgói termelni. A szerződéses termelés beszámít a ter­melési kö'ylezétíségbe. Minden gazda tartozik jó gazda gon­dosságával megfelelő minőségű napra­forgó vetőmagot kellően előkészített talajban elvetni és az ápolási munkákat elvégezni. A termelési kötelezettség tel- jesiléséért a gazdálkodó felelős. Ha a termelési kötelezettség alapjául szolgáló ingatlan részesművelés alatt áll, az ingatlannak napraforgómag bevetéséért úgy a termeltető mint a részesművelő felelős. Ha az elvetett napraforgó ápr. 30-ig bármely oknál fogva annyira főnkre megy vagy rosszul fejlődik, hogy meg­hagyni nem gazdaságos, a gazdálkodó más növényt tartozik helyette elvetni, A napraforgő-fertnesztési kötelezettség teljesítését a vármegyei és községi népi bizottság ellenőrzi. A rendeletben foglaltak megszegőit 6 hónapig terjedhető elzárással, súlyo­sabb esetekben fogházzal büntetik. Pénz- büntetés esetén a legmagasabb pénz­bírság 24.000 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom