Kecskemét, 1947. január (2. évfolyam, 1-14. szám)

1947-01-19 / 9. szám

KECSKEMÉT 1947. Ian. 19. A FÜGGETLEN KISGAZDA U. éwt. 9. szám mmaa^^ FÖLDMUNKÁS ÉS polgári Ü5? jjj-? PART POLITIKAI LAPJA Ma délután érkezik Károlyi Mihály és felesége Ma ccftdUiuüU közg.y.&tés/ Uotnap díszg-puíés !L $* J? A W m mfm&m&mKu*. s u.. .* „Btsário&tőlfcaisásai sr«si fitóeüK a desiokráelál“ Fényes külsőséinek között iktatták be tisztségébe Franciaország újon­nan megválasztott köztársasági el­nökét, Vincent Auriol-t. Ai új el­nök az üdvözlések után többek kö­zött a következőket mondotta: Együttműködésre törekszem az összes békeszerető országokkal. Hű őre leszek az alkotmánynak és szá­mítok az összes parlamenti tagok, politikai pártok és köztársasági franciák segítségére. A pártok léte­zése szükséges a demokráciában, de a pártok túlkapásai megölhetik azt. Világfordulat előtt A brit munkáspárt köreiben nagy reményekkel néznek a külügymi­niszterek moszkvai tanácskozása elé. Hangsúlyozzák, hogy ha Bevin angol külügyminiszter őszinte béke­akarattal vesz részt a konferencián, akkor világpolitikai fordulat követ­kezhet be. A britek és oroszok hű szövetségesek voltak a háborúban és kell, hogy ugyanilyen hű szövet­ségesek maradjanak a békében is. Szépül a város Az országot romba döntő, vesz­tett háború Kecskemétet alaposan megviselte. Mégis, lassan megindul az építő munka. Egymásután tűn­nek el * romok. Nemrég kijavítot­ták a főbb utak megrongált járdáit, most pedig új táblákat szegeznek a nt vet változtató utcák házaira. Folyik a városi hirdetőberendezések rendbehozatala és rövidesen üzembe helyezik a villanyórákat, ­Szépül a város.. s A mi égető kérdéseink es Isten feleletei A református egyház húsz egy­másután! vasárnap délután a Szent- J írással és a hitélettel kapcsolatos nagy kérdések felelevenítésére ösz- ! szejöveteleket tar* a KIÉ Budai-u. 1 8- szám alatti székhazában. Az első összejövetel január 19-én délután 4 órakor lesz. Megbeszélés­re kerül a Teremtés kérdése, a ter­mészettudományok és a Szen(írás ; tükrében. Ezekre az előadásokra a ref. egy­ház minden tagját szeretettel hívja és várja. az egyház vezetősége. 2300 menhelyi gyermek A gyermekmenhely jelentése sze­rint jelenleg 2230 gyermek van ki­helyezésben nevelőszülőknél, inté­zetekben van 49, központi gondos­kodás alatt áll 22 csecsemő, 16 anya és 39 gyermek. A menhely a várostól december­ben 50 négyzetméter ablaküveget kapott, amellyel az eddig ablak nél­kül álló emeleti kórtermeket beüve. (gézt ék. Az MNDSz a Városi Moziban rendezett karácsonyfa ünnepély al­kalmával 400, nevelőszülőknél kihe­lyezett gyermeknek adott ezeretet- csomagot. Mi ufság a vidéken? ABONYBAN 105 éves korában meghalt Bodor Imre földműves, aki kertken száz évet dolgozott a szán-, tóföMön, az eke szarva mellett. SOPRON mellett egy erdőben mesés kincseket találtak, egy nagy zsákba rejtve, valószínűleg valami kifosztott főúri kastélyból szármáz-) ajak. A „Kecskemét“ tudósítójától. Kecskemét illusztris vendégei, Ká­rolyi Mihály és felsége ma délután autóval érkeznek Kecskemétre. Kí­séretükben jön Stanley Sommer, az UNRRA vezetője, valamint a mai müvéazesten szereplő fővárosi írók és művészek csoportja is. A volt köztársasági elnök és felesége fo­gadtatására a törvényhatósági bi­zottság ma délután 5 órakor rendr kívüli közgyűlésen jön össze, ame­lyen az összes pártok képviselői köszöntik Károlyit és feleségét. Este 7 órakor a Katona József színház­ban lesz parádés művészest, a már ismertetett kitűnő fővárosi és helyi szereplőkkel. Holnap, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a városháza közgyűlési ter­mében az Amerikai—Magyar Mű­velődési Társaság rendezésében lesz a nagyszabású díszgyűlés. A dísz- gyűlésen mondja majd el nagy ér­deklődéssel várt beszédét Károlyi Mihály és ugyancsak előadást fart felesége, Andrássy Katinka is. Bt nyújtják át a Társaság díszokleve­lét Mr- S. Sommemak is. A műso­ron közreműködik a Polgári és Munkás Dalkör is. A díszgyűlésre nem adtak ki belépőjegyet, min­denkit szeretettel vár a rendezőség. A díszgyűlés után a Beretvásban lesz közebéd a vendégek tisztele­tére. — Kardos István1 a nép és a de- tmjkrác.a vezetőinek bizalma he­lyezte abban az időben vezető, fe­lelős állásba — mondotta többek között vádbeszédében Gyulai, — Kardos azonban e bizalomra vissza« élések, bűnlények sorozatával vá­laszolt, a nép beléje helyezett jóhi­szeműségével a demokráciát és an­nak nemes eszményeit igyekezet le. járatni, ezért kérem, kapja meg méltó büntetését — fejezte be be­szédét a vád képviselője. Ungár Béla dr. védő beszédében az1 domborította ki, hogy ebben az ügyben tökéletes igazságszolgálta, fás* tárion a tömeg elé a bíróság, —Mondja ki a bíróság azokban s vádpontokban bűnösnek a vád­lottat, amelyekben v&lóban bűnös, de mentse fel azon vádak alól, me­lyekben ártatlan — mondotta. A vád- és védbeszédek több mint két órán keresztül tartottak. Ezért a bíróság péntek délután 2 órakor hirdetett csak ítéletet. Sinoros Sza­bó Jenő dr. tanácselnök az ítélet- hirdetés előtt bejelentette, hogy a délelőtt folyamán öttagú küldöttség kereste fel a bíróságot. A küldött­ség a legliszteletteljesebb hangon tárta fel előtte, hogy Kardos cse­lekményeit a demokrácia védelmé­ben követte el, ezért kérték a bí­róságot, hogy ítéletet demokratikus szellemben szolgáltasson és a vád­lottat az ítélettőj függetlenül he­lyezze szabadlábra. A hatalmas meglepetést kellő be­jelentés után Sinoros tanácselnök felkérte a vád képviselőjét észre­vételének bejelentésére. Gyulai dr- ügyész nem emelt kifogást a kül­döttség ellen, mert szerinte a bíró­ság, mindentől! függetlenül, lelkiis- roerete szerint fog ítéletet hozni. Pontosan 3 órakor néma csend­ben kezdte felolvasni Sinoros ta­nácselnök a bíróság ítéletét. A de- mokratikite bíróság bűnösnek mondta ki Kardos István vádlottat 1 rendbeli haláltokozó súlyos testi­sértés bűntettében, 33 rendbeli hi­vatali hatalommal való visszaélés vétségében, 1 rendbeli hivatali sik­kasztás bűntettében, 2 rendbeli csa­lás bűntettében, 1 rendbeli orgaz­daság vétségének bűntettében és végül 1 rendbeli hivatali hatalom­mal való visszaélés bűntettében. Ezért öss »büntetésül 6 évi fegyhiz- ra, mint főbüntetésre és 10 évi po­litikai és hivatalvesztésre ítélte. Kerekes István táborparancsnok- helycttes bűnös súlyos testisértés vétségében és 1 rendbeli hivatali hatalommal való visszaélés vétségé­ben, ezért az enyhítő szakaszok al­kalmazásával büntetése 1 hónapi fogház. A bíróság Kardos esetében eny­hítő körülménynek vett-e alacsony intelligenciáját, csökkentett beszá- | nyithatóságát, terhelt szülőktől való jj származását. Súlyosbító körülmény- ! nek vette viszont a bíróság, hogy ! a vádlott olyan fenyito eszközöket 1 alkalmazott és vett igénybe, melye­ket a magyar büntetőjog eddig sem ismert és ezután sem ismerhet el- A demokrácia védelmében sokkal helyesebben járt volna e! a vád'otf, hg úgy cselekszik, hogy intézkedé­seivel és tetteivel a demokráciát megszerettetni s nem ineggyűlöltet. ni igyekszik az alacsonyabb érte’mi képességű tömeg előtt. Az ítélethirdetés után a ha|almns tömegnek éretlenebb része trágár, nyomdafestéket nem tűrő hangon szidalmazni, fenyegetni kezd’e a demokratikus bíróságot. Gya'ázko- dó kifejezések tömege zúdult a kö­telességüket teljesítő bírák felé. Utazéü hangon Kardos szabadlábra Fővárosi írók, művészek, képkiállítás, nagyszabású kuf túr események , a Katona Jőzsof Társaság lóvá heti Hulturnanlain Emelkedik a bsr ára: 16 fillér fékenként Kisebb fagykár a szőlősben A múlt heti erős fagy a kecske­méti szőlők nagyrészének, mely be van fedve, nem ártott. Helyenként azonban fedetlen szőlőket is lehet j látni. Ezek tulajdonosai feltétlenül számíthatnak fagykárra, mert —27 fok mellett a szőlő már fagyási szenved. Fagykárok várhatók a szőlővesz­résztvevői Pátzay Pál, a világhírű szobrászművész, a művészeti osz­tály vezetője, Jankovich Ferenc, akinek nevét sűrűn hallottuk az utóbbi időben a kultuszminiszteri ! tárca jelöltségével kapcsolatban, t Kassák Lajos és Bóka László, a ki­váló írók, azonkívül Palotai Erzsé­bet és Török Erzsébet, az ismert­nevű művésznők. Valószínűleg le­jön Keresztúry Dezső » kultuszmi­niszter is. Az előadók és szereplők névsora még most van kialakuló­ban, úgyszintén a kétnapos nagy program is, amelynek összeállításán r-agy apparátussal és lelkesen dolgo­zik a Katona József Társaság új vezetősége. Az ismertetésre még idejében visszatérünk, de már most felhív­juk erre a .jelentős irodalmi és mű­vészeti eseménysorozatra olvasóink figyelmét. szöknél is- A meg nem szedett sző­lővesszőket, ha tavasszal ültetésre akarjuk használni, alapos vizsgálat alá kell venni. Erősen emelkedik a Bor ára: 16 fillér malligand-fokonként. A bor- kereslet-élénk. A borfogyasztás ré­gen látott méreteket oltott t*t A Kecskemét“ tudósítójától. A Katona József Társaság a kul­tuszminisztérium művészeti osztá­lyával együttműködésben január 25-én és 26-án, a jövő szombaton és vasárnap nagyszabású kuliúmapo- kat rendez Kecskeméten. A Katona József Társaság felolvasó ülésén vesznek részt az ideérkező fővárosi művészek és a magyar irodalom ki­válóságai, de ezenkívül megjelen­nek az üzemek munkásai előtt ja és egy vasárnap délelőtti matiné kere­tében a közönség legszélesebb réte­gei előtt is bemutatkoznak. A kultúmapok irodalmi és z»nei műsorán kívül helyet kap a prog­ramban a képzőművészet is, ameny- nyiben ezen a két napon kiállítást rendeznek városunkban a legkivá­lóbb magyar festőművészek repre­zentatív alkotásaiból. A kultúmapok eddigi biztos Hatévi (egyházra Ítélték az iafisr- náló tábor kegyetlen parancsukét Az ítélet kihirdetése előtt küldöttség kérte a fanács« elnöktől a vádlott szabadlábra helvozéséf Kardos István volt internálótábor ■ parancsnok bűnügyének tárgyalását 1 csütörtökön délután 2 órakor vád- és védbeszédekkel folytatták. Gyulai László dr. államügyész —* s már ismertetett vádpontokon kí­s vül — újabb 16 rendbeli hivatali 1 hatalommal való visszaélés bűntet- 5 te, 2 rendbeli súlyos testi sértés I bűntette és egy rendbeli személyes | szabadság megsértésének bűntette ; I miatt emelt yádat Kardos ellen. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom