Kecskemét, 1946. november (1. évfolyam, 28-39. szám)

1946-11-10 / 31. szám

Ma este nagy artistarevü a Fürdőkertben Jazz! Tánc! Kitűnő italok! Olcsó árak! Jól fűtött helyiség! 2347 80.000 forintért cserélt gazdát egy emeletes ház A ház,aík ingatlanforgalma az elő­ző hónapokhoz képest növekedő­ben van. Egyes kereskedők, akik­nek üzletmenetiében erőteljesebb és jelentősebb volt a tőkeképződés, nagyobb összeget áldoztak házvé­telre. Reiszmann Gyuila a Bajthyány-u. 50 ÉVES A 1. isz. alatti ház, Végh Sándor a Beniczky Ferenc-utcai internátus épületének átvételéről tárgyalt Bende Mihály gyümölcskereskedő megvette a Nagykőrösd-utca 28. sz. alatti emeletes házat. Utóbbinak vételára: 80.000 forint. A jubileumi elöadtús : a bán** CSÖKKENTIK a borfogyasztási adót Be kell jelenteni a készleteket Kecskemét tihj. város fogy. adó­hivatala felhívjk az italmérők fi­gyelmét, hogy borkészleteiket saját érdekükben a hivatalban sürgősen jelentsék be. A bejelentés oka a borfogyasztási adó csökkentése. Ezen felül közli a fogyasztási adóhivatal vezetője, hogy november 12-én. kedden délelőtt 9—12 óráig borfogyasztási adó póttárgyalást' tartanak a hivatalban. Mind a lél vénát jár a bugaci vasúton Legutóbb megírtuk, hogy motor­hiba miatt pár napig csak egy vo­nat közlekedik a bugaci vasúton. Mint értesülünk, a motort kijavítot­ták és a mai naptól kezdve ismét megindul a reggeli járat is, amelyik 8 óra 10 perckor indul Kecskemét­ről és este 17 órakor érkezik. A ÜACidcs-Ucst^c ma, szombaton este 7 órai kezdettel lesz a Kat. Egylet Kisfaludy-utca 6. szám alatti sárgatermében. Hajnali 2 óráig villany, tánc, éjfélkor sor-j solás. Malacot és sok más értékes tárgyat lehet nyerni. A büffében forró tormás virsli és italok. A műsoron Takács Margit, Kon­dor Ily, Perényi Sári, Selmeczy Mihály, Szalma Lajos és Hornra Pál, a színtársulat népszerű tágjai szerepelnek. lányért és evőeszközt vigyen mindenki a KMTE disznótoros vacsorájára, amely vasárnap este 7 órakor lesz a volt Nyári Kaszinó helyiségében. Jelentkezni még lehet Sziabó János fűszerkereskedésében, a Vásíri­­utcán. t, j Hogyan lehel olcsón közömbösíteni gvümölcsféink kártevőit ? Gyümölcsfáink sokat szenvedtek idén a kártevő rovaroktól. Legin­kább az almafák sínylették meg a pajzs tetű pusztításait és a védekező­­szerek hiányát. Szakemberek kiszá­mították, hogy egy almafa parmete­­zése közel 100 forintba kerül. A vé­dőszerek drágasága miatt leküzdhe­­• tetten akadályt jelent ez gyümölcs­­termesztő gazdáinknak. A halódó gyümölcsökön hatéko­nyan lehet segítőm, ha a gazdák minden gyümölcsfa mellé legalább egy gyönigytyúkot tartanak, mely elpusztítja a kártékony rovarokat. Ezúttal jelentékenyen olcsóbbodik a védekezés s minimálisra lehet1 csők- | kenten! a rovar ellen* permetezést. | A fenti elgondolás megvalósítása | érdekében azonban feltétlenül szűk- I séges, hogy a hegyközség akció ke- | rétében nagyobb mennyiségű gyön- > gyöst keltessen ki. NAGY SIKER. ax egyetemi tán teste** A vasárnapi egyetemi táncest rég nem tapasztalt siker jegyében zaj­lott le. A hattagú jazz „talp alá va­ló“ muzsikája mellett négyszáz főnyi közönség pompás hangulatban tán­colt a hajnali órákig. Az elsőrendű büffé, a pazar és újszerű díszítés mind hozzájárultak ahhoz, hogy a kellemes estének hangulatát emel­jék. A rendezésért az öttagú jo­gász rendezőgárdát illeti a dicséret. Kecskemét kulturális élete no­vember ll-é,n szép jubileumot ünne­pel. Ezen a napon, Katona József születésének 155-ik évfordulóján üli meg az 1896-os miHeniumi év­ben felavatott Katona József szín­ház fennállásának félszázéves jubi­leumát. A színtársulat ebből az alkalom-, hói ünnepi díszelőadást rendez a következő műsorral: 1. Himnusz. Előadja a színházi zenekar, vezényel Dörnyei Lajos karnagy. 2. Ünnepi beszéd. Elmond­ja Bálint Alajos dr. múzeumigaz­gató, a Katona József Társaság tagja. 3. „Bánk bán“ történelmi dráma 5 felvonásban, írta Katona József. A várható nagy érdeklődésre való Újabb társasjáték : Augusztus óta nagy örömmel, | bái üres zsebbel szemlélhettük a j kirakatok mögött kínálkozó ponv jj nás árukat. Végre három hónap j után. mire annyira, amennyire ke. ! rékvágásba kerülhettünk és a sze- ! gényebb osztályok tagjai is kinyit- | hutáik az üzlet ajtaját, lényegesen megváltozott a helyzet. A pultok mögött már nem kereskedőket tahi] a vásárló, hanem — tisztelet a ki­vételnek — prófétákat, akik kinya Az olasz-magyar kereskedelmi tárgyalások eredményeként csere­alapon karácsonyra nagyobb meny­­nyiségű citrom, mandula és mogyo­ró érkezik az országba. Ezer pesti háztulajdonos 10.900 lakót perel félmillió forint lakbér­­differencia miatt. Az. illetménythivatalban nagyará­nyú visszaélést lepleztek le, eddig hat tisztviselőt tartóztattak le. A Nagyvásár-telepen nagyszabá­sú rizsdrágítást lepleztek le, 14 fo­rint helyett húszért árusították a hazai rizs kilóját. Az Elektromos Művek egyik volt tekintettel a pénztár már 9-én fel­veszi az előjegyzéseket. A bérlők 11-én déli 12 óráig szíveskedjenek bérletszelvényeiket beváltani. Nov. 13-14-15-én este 7 és 17-én délután 4: Zenebona, Ábrahám Pál világsikert aratott jazzoperettje. Nov. 16-17-18-19-én este 7: Ale­xandra, Szirmay Albert gyönyörű muzsikájú, romantikus nagyoperett­je Halhatatlan költőnk születésnap, ján délelőtt 11 órakor a Katona József Társaság koszorút helyez el a Szentháromság-temetőiben a Ka­tona-síremléken. Utána, délben 12 órakor a jogászifjúság rendezi meg az iskolák részvételével szokásos megemlékező iinneplségét a sétatéri Katona-szobornál. latkozta tják: — Ez kérem, elfogyott,- azt zárol­ták. .. Ma már orvosságnak is jó volna egy krvadrát bőr, vagy egy, méter szövet. A forintrontás legtipikusabb ese­teivel állunk szemben és meggyő­ződésünk, hogy az illetéke« hatósá­gok a legrövidebb időn belül kide­rítik: tényleg kifogytak-e a készle­tek, vagypedig csak az üzletek pol­cairól tűntek eL ] főtisztviselőjét demokráciaellenes kijelentésekért három és félévi bör­tönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. November 5-iv 1,227.000 hóddal vetettek be az országban búzával és 640.000 holdat rozzsal. A Metropol kávéháziban újabb csúnya botrány volt: 200 vendég ve­rekedett össze, úgyhogy a rendőr­­*,ség csak másfél óra múlva tudott rendet teremteni. Három nap óta az ország egész területén razziázik a rendőrség az országutakon és igazoltatja az ösz­­szes autókat. HEH RIG Kedves Komám Uraim, a leveliét vöittem, Olvasása (körben végig keseregtem, Mert a Kend sotnai tömve vammaik1 jajjal, Amiibül aizt lá’iom, küszködik a bajjal. Mögírta azt Mága, hogy semmijük sínesein, Ezt fújja néiköm is furton-ifurf a. kincsem. Mely hia soká így mögy, Kelmiad i® möglássa, Hogy ezzel az anyjuk a sírom mögássa. Neon nyugtatok füle szinte egész 'évben, Mi miatt eljiántam mos', a népjólétben. Oltalmat ellene már hogy onnan kérjeik, Hátha csatlakoznak tán a többi férjek. Minisztertől főként, iha orvoslást kapunk. Nem lösz majd gondterhes többé a m,i napunk. Nem budinak majd minket folyton csak szapulni, S amédlett mög nem költ egész nap lapulni-Előbbre nem jutunk, csak a józan, ésszel, Tárgyalni költ még \gjz újjáépítéssel. Ami azt illeti, a- legfelsőbb helyien, Hogy építsék újjá az ,én drága nejem. Héj! ha ez sikerül, vigyorog az arooim. Tegnap kint kószáltam, tudja ia piacon. Egész délelőttön ottan lestem Kendet. Láttam,, mint csinálták odakint a rendet. Ismerősök közül (találkoztam sokkal, Tudja, mennyi baj volt ott kánt a tyúkokkal. Mórt neon isimert határ!,1 legtöbbnél az érték, Ami mnatlti aiztán nyomban bekísérték. Nem bírom folytatni, ilyen éhes hassal. Küldjön Kend baromfit telis-telle kassal- Amellett az idő éjféli felé járja, Nem találom, hot a tintásüveg szája. Alulírott Kendnek szánt soraim zárom, Gyüvő héten pedig a válaszát várom1. KRÓNIKÁS LEZUHANT A TEHERAUTÓRÓL Súlyos szerencsétlenség történt kedden délelőtt 11 órakor a nagykő­rösi betonúton, a gysrmekmenhely. előtt. Egyedi László 25 éves ceglédi rendőr Kecskemétre igyekezett menyasszonyához és felkapaszkodott egy teherautóra. Ismeretlen oknál fogva útközben lezuhant a robogó autóról és eszméletlenül terült el a kövezeten. Koponyaalapi töréssel szállították a Kaszap-uteai kórházba. Állapota életveszélyes. Aki kocsit lop, egy hónapot kap ' Bajtai Ferenc Kadafalva 58—a. Szám alatti lakos Bene Mihály ta­nyájából 1944 novemberében idegen állampolgárokkal együtt egy kocsit ellopott. Sz’. Tóth Gergely büntető híró előtt a vádat tagadta, a tanuk azon­ban bizonyították a vádat, 1 hónapi fogházra ítélték. Sxin&ászi műsor: Szombat, fél 7: Az Iparostanionoiisfcola előadása. Vasárnap délután és est«: Varainak még férfiak. Hétfő (,díszelőadás), keddi: Bánik bán. MOZIK MŰSORA: Otthon: szombat fél 5, fél1 7, va­sárnap fél 4, fél 6, fél 8: A király bolondja (Rigóiét to). Városi: szombat fél 5, fél 7, va­sárnap 3, 5, 7: Dzsungel film és Ma­­láji kalózok. Árpád: szombat 5, 7, vasárnap 3. 5, 7: Nagy Péter (orosz történelmi). Mi újság a vidéken? SZOLNOK-megye törvényható­sága sürgető feliratot intézett a kormányhoz a Duna—Tisza csator­na megépítése ügyében. NEMESBORZOVA faluban, Szatmár-megyében van az ország legkisebb iskolája: a nyolcosztályú iskola 13 tanulóját egy 18 éves ta­nítónő oktatja. Itt a bőr, iiol a bor? Itt a szövet, bot a szövet? Az árdrágítás iőfészke: az itcéspiac Itt terem az 5 forintos nuilásiiszt és a 2 foiintes tej A „Kecskemét“ tudósítójától. Az itcéspiac eddig arról volt ne­vezetes, hogy ott mindent lehetett kapni, de osak kicsiben. Az utóbbi időben azonban már rendőrségre tartozó nevezetességek és megírnivaló dolgok adódnak ;tt. Az itcéspiac jelenleg .az árdrágítók, a forintromtók eldorádója. Többek között itt árulják az 5 forintos nul­­lástisztet, a 3 forintos símaliszet, li­terenként 1 forintért a kukoricát, de kapható itt 2 forintos tej és 7 fo­rintos tejfel is, ha jobban szétnéz a gyanútlan vásárló. S amit nem talál meg a szemlé­lődő a piacon, azt meglelheti az el­adók télikabát zsebeiben. Ez a leg­tisztább üzlet, mert így még a hely­­pénzt is meg lehet takarítani. A rendőrség figyelmét felhívjuk az itcéspiacra, mert forgalmasabb napokon innen is könnyen lehetne 10—20 árdrágítót kiemelni. KflRfiSSOÜVRH HIRMCS0I KBPÜHK HÍREK BUDAPESTRŐL

Next

/
Oldalképek
Tartalom