Kecskemét, 1946. november (1. évfolyam, 28-39. szám)
1946-11-05 / 29. szám
Működik a nyugdíjasok B-lista bizottsága A belügyi tárca nyugdíjasainak B-lista bizottsága, amelynek hatáskörébe Kecskemét thj. város és Pest vármegye egy része tartozik, 30-án megkezdte működését. A bizottság elnöke a miniszterelnöki megbízott: Pető Lajos pártigazgató,- tagjai: lg6 Sándor belügyminiszteri megbízott, Sztraka József szakszervezeti megbízott. A bizottság politikai szempontok szerint, a Nemzeti Bizottság olőter jesztésének figyelembevételével hozza döntéseit, o—x—~o—X —O—X—o iíAC-táHUstéti^ {esz a hét végén. A rendezőgárda nagy előkészületeket tesz, hogy az első szabad vasárnapot a szórakozásra használhassa fel a kemény vidéki küzdelmeket vívott futballista gárda es a kék-fehér hívek kiterjedt tábora. —oOO^**— B MNDSz hangversenye . A Magyar Nők Demokratikus Szövetség-^ novsmber 9-én délután fél S órakor a Kommunista Párt nagytermében hangversenyt rendez. A műsor a következő: 1. Megnyitó. Elmondja: Héjjas ístvánnó. 2. Remények Sándor: Művészet. Szavakat. 3. a) Zenés nagylabda gyakorlat, b) karikajáték. Bemutatják a rk. tk- int. és gyak. ísk. tanulói. Vezetők: Komáromi Katalin és Bóta Klára testnevelő tanár. 4. a) Erkel Fenanc: La Grange, ária a Hunyady László c. operából, b) Offenbách: Baba-ária a Hoffmann meséiből. Énekli: Kocsis Judit kolo. ratar énekasnő. 5. Szaval Zana Dezső. 6. a) Puccini: Bohémek c. operából Rudolfo, b) Poldini: Farsangi lak e. operából Kálmán diák. — Szünet. — 7. Karének. Előadja a kegyesrendi gimnázium énekkara. 8. Magyar tánc.. Bemutatják a ref. tan.-képz. int. gyak. iskolája. 9. a) Rossini: Rozina áriája' a Sevillai borbélyból, b) Delibes: Cad.axi lányok. Énekli: Kocsis Judit kólóra túr énekesnő. 10. Chopiné: a} Desz-dur. Nocturne. b) F-dur, Etűdé, c) A-moll Etűdé. (Vihar.) Előadja: Puky Margit zongoraművésznő. 11. a) Puccini: Tosca. Cavaradossi. b) Bizet: Gyöngyhalász. Románc, c) Verdi: Rigofctto, La donna. Énekli: Ambrus Mihály. 12. Karének: Előadja a kegyesrendi gimnázium énekkara. Vezényel: Mohácsi Lajos dr. tanár. Konferál: Osváth Edit tk. int. V. év. növ. A műsor elővételben kapható Királyházi József és Héjjas István üzletében. —x—x—X—x—x— Évente 10 városi közgyűlés lesz A demokratikus kormányzat a törvényhatósági városok önkormányzatát nagy mértékben kiszélesítette. Az Önkormányzat kiszélesítése indokolttá tette, hogy a törvényhatósági bizottság többször jöjjön össze. Ennek értelmében Kecskemét öt helyett tíz th. bizottsági ülést tart évente. A főispán, vagy a th. bizottsági tagok 15 százaléka ezután is összehívhatja a rendkívüli közgyűlést. Jutalomban részesülnek a tejbeszolgáltató gazdák A Paraszlszövetség és a Tejszövetkezet jutalomba részesíti a 1-gtöhfo tejet beszolgáltató gazdákat. Tehát a lejbeszolgáltatók nemcsak húspont levonásban részesülnek, hanem még jutalomban is. Szeptember hóban legtöbbet özv Papp Ambrusné, TaUája 199. szolgáltatott be és ezért 50 kg. ingyenkorpa .jutalmat kapott. Továbbá id Dékány György Mória-'körút 10. és nyolc társa 100, illetve 50 kg. korpát kapott maximális áron. Rendet az utcán! Éjszakai csavargók veszélyeztetik a járókelőket Rengeteg és indokolt panasz hangzik el mostanában a békés, pihenést vágyó emberek részéről, hogy éjszakánként, különösen szombat és vasárnap éjjelenként aludni és pihenni egészen a hajnali órákig nem lehet. Részeg, berúgott bandák végigüvöltözik, végigordítják városunk utcáit. Zárt ajtókon, kapuikon becsöngetnek, be zörgetnek. Az állomásról jövő, vagy utazni akaró embereket durva, minősíthetetlen hangon megszólítanak, megállítanak. Nem egy esetben verekedéseket rendeznek. A rendőrség sürgős és nagyarányú razziáit kérjük, hogy az éjszakai balkáni állapotoknak minél előbb véígeszakadjon városunkban. Kecskemét 50 vagon vetümagburgonyát igényéit A földművelési kormányzat a magyarországi burgonyafajták fejlesztését szorgalmazza. A jelen pillanatban 150 vagon kiváló minőségű nemesitett burgonya áll rendelkezésre. Ebből a mennyiségből Recskemó1 50 vagont igényelt. iekmtfcftel arra, hogy a Kecskemét környékén meghonosodott, - vagy a I* kényszerű körülmények miatt vetett bungonyafajták teljes felfrissítésre szorulnak. - Remény van arra, hogy tavasszal is lesz nagyobb mennyiségű velőburgonya kiutalás és így a kecskeméti gazda társadalom igényét teljes mértékben ki tudják elégíteni. 8 napon belül ki kell fizetni a beszolgáltatott jószág vételárát A „Kecskemét" tudósítójától. Kormányrendelet gondoskodik arról, hogy a beszolgáltatott jószágokért az eladó azonnal, vagy legkésőbb nyolc napon belül megkapja a maximális árat. Az a kereskedő, aki ennek» nem tesz eleget, súlyos büntetésben, vagy indokolt cselben jogosítvány-elvonásban részesül. A jóvátételbe beszállított állatokért búzakötwényt kapnak a gazdák. A búzakötvényeket a jóváté leli hivatal (Festő-utca) adja ki. Még nem derült fény a Vigadói hulla kilétére A sétakerti Vigadó épületében la'ált ismeretlen holttestet a rendőrség a Szenháromság-temető halottasházába szállíttatta ki. Azóta a kíváncsiak sokasága keresi fel • h1 o,| tasházat, azonban senki sem akadt, aki ismerte volna a szerencsétlen embert. Egyesek ugyan felismerni vélték egy „Béla bácsi“ nevű szentkirályi cigányembert bizonyosat azonban senki sem tudott mondani róla. A rendőrség most ebben az irányban kezdte el a nyomozást. Megszűnik a kofapiac? A „Kecskemét“ tudósítójától. A legújabb kormányrendelét szerint a termelők is árulhatják termelvén veiket fogyasztói áron. Ezáltal az alkalmi közvetítők „munkájára“ többé nem lesz szükség, mert maga 3 termelő is megkaphatja a fogyasztói árai. A felvásárló kereskedők mind a közfogyasztási, mind a beszolgáltatási árukért továbbra .is a maximális árat fizetik. Jelentsük be azonnal rossz kutakat! Lopják, letörik az alkatrészeket Nemrég szóvátettük, hogy a városban lévő közhasználatú kutak gyakran romlanak el és válnak ha sználhatatlanná, megjavításukra pedig huzamosabb ideig nem történik intézkedés. Érdeklődésünkre a főmérnöki hivatalban azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a kutakat a szokottnál, nagyobb mérvben használják. Ez még nem lenne baj. De lelkiismeretlen egyének szándékosan rongálják, alkatrészeit letörik, sőt egyes fontos részeit el is lopják. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a kutak állandóan rosszak. A közönséget iis mulasztás terheli ebben atekintetben. Sokan elmennek a nem működő kutak mellett, de senki sem jelenti be a főimérnöki hivatalnak. Anélkül pedig nem kerülhet sor megjavításukra. A szántás biztosítására minden Jófogatot igénybe lehet venni A „Kecskemét“ tudósítójától. Az 1946. évi őszi szántás biztosítására a földművelésügyi miniszter elrendelte, hogy 1 pár lónak 20 kát. holdat, egyesiben járó lónak pedig 10 kat. holdat kell felszántani. Ha valamely, fogattulajdonos-' Rak 10—20 holdnyi területű földje, vagy bérleménye nincs, szükség esetén fogatja bóíszántásra igénybevehető. A munkáltató a szántásért vagy a rendeletben megállapított, vagy pedig megállapodás szerinti összeget fizeti. Minden ve tógéppel 40 kat. holdat kell beverni. Ha a vetőgép tulajdonosnak ekkora földje nincs, a vetőgépeit bérvetés céljára fedi bocsájtan.i kat. holdanként 10 kg. búzáért. 50 fillér1 a nyers cukorrépa-szelet mázsánként, da annál drágább a fuvar Az óbudai Ledpziger cukorgyár 50 fillérért adja a nyers cukorrépaszeletet mázsánként, vagonba rakva. Ez nagy visszhangra találna a takarmányínségben szenvedő gazda közönség körében, ha nem volna egy „drága“ pont: a fuvarköltség. 150 mázsás tételnél a fuvar 2.61 frt, métermázsánként, ami több mint 500 százaléka a vételárnak. Most a Termelési Bizottság eljár az illetékes minisztériumiban, hogy a szálastakarmányokra vonatkozó fuvarkedvezményt a répaszeJetre is terjesszék ki. Ha ez sikerül, gazdáink igen olcsó takarmányhoz juthatnak még a tél beállta előtt. SZIlVHiZ Hajnal Margit felléptével ma este: Denevér Színtársulatunk ma este Strauss János világhírű operettjét, a Denevért mutatja be ragyogó szereposztásban. A női főszerepet Hajnal Margit, a társulat vendégprimadonnája játssza, partnerei: Takács Margit, Homm Pál, Herédy Gyula, Takács Miklós, Kojtay István, Selmeczy Mihály, Kormos Ferenc és az idei idényben először fellépő Szo. koly Gyula igazgató lesznek. Az .előadás 7 órakor kezdődik, — Színi iskola. Selmeczy Mihály főrendezőnk a múlt évben is nagy sikerrel zárult 'színi iskolája a közeljövőben ismét megnyílik. Jelentkezni még lehet a színháznál reggel 9-től délután 6-ig. A 'beszéd- és ér- ' tdemgyakorlatot Hódy Gitta tanítja. Sszinf>áxi műsor : Szerdán a kivételes nagy sikerre való tekintettel, közkívánatra, Bíró Lajos színmüve, a Felszállott a páva kerül ismét műsorra. Csütörtökön, pénteken,, vasárnap délután és este Török Rezső és Komjáthy Károly vidám, táncos operettújdonságát, Vannak még férfiak-ot mutatja be a társulat. Miért nincs bélyeg a trafikokban? A nagyközönség körében már hónapok óta általános panasz tárgyat képezi az, hogy lévólbélyeget csak a postán lelhet kapni. A trafikosok azzal az indokolásiéi nem árusítanak bélyeget, hogy nagyon kevés haszonnal jár az árusítása. Tudomásunk szerint pedig a trafikoknak nemcsak a nagyobb htszánnal járó cigarettát, hanem az összes állami jövedékeket is árusítani illenék. A város szélein lakó közönséget sok felesleges fáradozástól kímélnék meg ezzel. 24.órán belül megkerült a motorkerékpár tolvaj Vakmerő motorkerékpár lopás történt Kecskeméten hétfőn délután fél 3-kor. Barta Kálmán közellátási felügyelő a Rákóczi-út 17—19. számú ház előtt pár percre, míg hivatalába valamiért, benézett, szalpacon kinthagyta 350-es motorkerékpárját. Nagv meglepetésére, miikor viszszatért, a motorkerékpárját nem látta sehol. Azonnal feljelentést tett a rendőrségen. A bűnügyi osztály nyomozói 24 órán belül, kitűnő nyomozás után a tolvajt kézre is (kerítették. 0—0—0 Íz OTBfl-orvcsok rendelése: Az ellenőrző orvos és V—VI, kerületi orvos: dr. Szendy Jenő, Csongrádi.u. 21, Rendel: 8—9 és 3—4-ig. I. , VII. és VIII. kerületi körzeti orvos dr. Csereklyeyné dr. Daubner Erzsébet, Lechner Ödön-u. 1. Rendel: 8—9 és 3—4-ig. II. V IH„ IV. és X. kerületi orvos dr. Stein Gyula, Koháry-u. 2. Rendel: 8—9 és 3—4-ig. Fekvő betegekhez a hívást délelőtt 11 óráig kell bejelenteni. , 0-0—0 MOZIK MŰSORA: Városi: hétfő 5, 7: Rió (Ördögsziget), kedd, szerda 5, 7: Nápoly (romantika, szemlém). Árpád: hétfő—szerda fél 5, fél 7: Top Hat (amerikai táncos revü-film.) Otthon: hétfő, kedd fél 5, fél 7: Honolulu, szerda fél 5, fél 7: Jubileum-lakodalom (Csehov-darab).