Kecskemét, 1946. szeptember (1. évfolyam, 1-13. szám)
1946-09-13 / 6. szám
Gazda-örömök 1946-ban (Le fwftt CukorioUonkéni 4 fillér1 ígérnek érié A ,,'Kecskemét“ tudósítójától. meg. FIZESS, PARASZT! Ha nem is ezekkel a szavakkal illették a budapesti országos paraszt- uapról hazatérő kecskemétieket, ezt érezték kj mindannyian a 712. sz. -szerelvény egyik kalauzának ténykedéséből. Lehet, hogy a kalauz úr nem kedveli dérék parasztjainkat, •de lehet az is, hogy nem tudja: mi ■a teendője. A budapesti útra, tol is, le is ötvenszázalékos kedvezményt adott a MÁV. A hazautazó parasztok közül mintegy hatvanan, bár minden iratuk megvolt. 68 forint 40 fillért fizettek rá a jegyre a kalauz jóvoltából. A Parasztszövetség ezúton kéri a jogtalanul károsodó tagokat, haladéktalanul jelentsék be kárigényüket, további intézkedések megtétele •céljából. DÍSZGYŰLÉS Hu. Witnei tisvteteléiz A Magyar-Amerikai Művelődési Társaság kecskeméti szervezete szeptember 15. napján délelőtt fél 11 órakor a városháza közgyűlés» termében díszgyűlést tart. Tárgysorozat: Az amerikai és magyar Himnuszt énekli az Angolkisasszonyok leányintézetének énekkara. Elnöki javaslat Sommer László úrnak, az TTKRRA főmegbizottjá- nak díszelnökké választására. A •díszoklevél átnyujtása és átvétele. Üdvözlések és válasz. Szózat. Énekli a Kecskeméti Polgári és Munkás Dalkör. A díszgyűlés nyilvános és arra mindenkit szeretettel vár a Társaság vezetősége. lóáímán Pest-megye új főispánja A köztársasági elnök Zsarnay Kálmánt, a Kisgazdapárt nagyválasztmányának tagját nevezte ki Pest megye főispánjává és Kecskemét város közellátási kormány biz tosává. Az új főispánt Budapesten, a vármegyeház közgyűlési termében ik látták be hivatalába. B-lista a fogházban Az államügyészség most kapta meg Budapestről a törvényszéki fogház B.listáját. Szolgálati helyüket a következőknek kell elhagy uiok: Kuna Géza fogházfelügyelő, Balázs Juliánná fogházi nőfelügyelő, Téthi Imre, Fábián István. Hajdú József, Kramarics Gyula, Ohát lat ván, Reznák József. Válik Mihály. Fodor Ferenc, Zsolnai László, Kelemen Vince. Prácser József és Ko cső János fogházőrök. BEÍRÁSOK a Dolgozók Gimnáziumában A Dolgozók Gimnáziumának igazgatósága közli, hogy a tanítások előreláthatóan a jövő hét végén kezdődnek meg az újkollégium épületében. A tanítás ingyenes, csupán könyvekről kell a tanulóknak gondoskodni. A beiratkozások e héten pénteken, szombaton és vasárnap délelőtt 11—1-ig lesznek a ref. gimnázium igazgatói szobájában (újkollégium). A tanulóknak anyakönyvi kivonatukat és utolsó iskola; bizonyítványukat kell magukkal vinni. —_-----oOo—--------H OLLÓ A HOLLÓNAK... . Jövő csütörtökön este fél 7 órakor játsszák a Katona József Színházban a neves orosz szerző, Osztrovsz- kij: ,,Holló a hollónak...“ című da. rabját, amelyet a budapesti Ma dách-színház teljes társulata mutat be. Az országosan ismert, kiváló művészek vendégjátékát nagy ér. deklődés előzi meg városunkban. Bevezetőt Háv Gyula író, a Ma oyar-Szovjet Művelődési Társaság elnöke mond. Az előadás pontosa? ; Kezdődik. A borkereskedők minden előkészületeit megtettek, hogy a szüret után várható erős borforgalmat zökkenő nélkül lebonyolíthassák. A mustra már most -történtek előzetes kötések. Az egyik ismart cég cukorfokonként 4 fillért ígért étté. Ez lilén tettesek vakmerő betörést hajtottak végre az Arany János-utcai „Szabadság“ fextilüzlétben. Mint a nyomozás megállapította, a betörők az üzlet LuEher-udvar felőli részén lévő ablak vasrácsát kimozdították helyéből, majd a deszA „Kecskemét“ tudósítójától. Mint már jelentettük, Szokoly Gyula színigazgató a megnagyobbodott színikerület méreteihez képest átszervezte és megnagyobbította színtársulatát. Miiint halljuk, az új Szokoly-társulat a színházi vezetők egyhangú véleménye szerint a legjobb az egész vidéken. Ennek elismeréseképpen a Művészeti Tanács és kultuszminisztérium a kerületet A kecskeméti ügyvédek’ száma 1944 tavaszán 62 voit. Közülük 21-et deportáltak vagy munkaszolgálatra vittek. Utóbbiak egyrésze hazatért. Jelenleg 41 ügyvéd működik Kecskeméten. Ez a szám más városokhoz viszonyítva meglehetősen alacsony. Egy ügyvéd átlag 2000 ügyfelet szerezhet magának. Persze, csak elméletben. Miniszteri rendelet jelent meg a beszolgáltatás! kötelezettségben előírt termények és élő állat helyettesítéséről. Eszerint a beszolgáltatási kötelezettségben előirt 109 kg kenyérgabonának az alábbiak felelnek meg: 100 kg árpa, vagy 250 kg burgonya, vagy 100 kg köles, vagy 100 kg zab. 100 kg beszolgáltatási burgonyának az alábbiak felelnek meg: .25 kg bab, vagy borsó, vagy 8.33 kg hízott -sertés, vagy 40 kg májusi szárazságé, vagy 62.5 kg idei kukorica, vagy 25 kg lencse. 100 kg olajosmag helyettesíthető: 40 kg hízott sertéssel, vagy 20 kg zsírral. 100 kg élő állat helyettesíthető: 59 kg hízott kacsa, vagy libával, vagy 100 kg hízott sertéssel, vagy G6.65 kg jóvátóteli minőségű szarvasmarhával, 100 kg sovány baromfival, 500 Az állam valószínűleg a következő áron veszi át a mustot: ló cukorfokig 3 fillér, 18-ig 3.5 fillér, lb-on felül 4 fillér. A kereskedők elég hordóval és edénnyel rendelkeznek, de annál kevesebb a forintjuk. Remélik, hagy szüretkor kellő hitelt kapnak. kával beszögezett ablakot betörve, behatoltak az üzlethelyiségbe, ahonnan. mintegy 30.000 forint értékű textilárut vittek el. Dolguk végeztével ugyancsak a Luther-udvar felőli ablakon távoztak el. A vakmerő betörők kézrekeríté- sérc megindult a nyomozás. is és a társulatot is elsőrendűvé nyilvánította. A színtársulat október 1-én kezdi meg a kecskeméti szezont. Koltay István főtitkár a napokban már meg is kezdi Kecskeméten a bér le - tezést. Az igazgató az idén főleg a klasszikus prózai darabok és operettek előadására fekteti a fősúlyt és már társulatát is ennék megfelelően szervezte meg. Az ügyvédutánpótlás egyébként biztosítottnak látszik. A most működő ügyvédek mellett 12 jelölt készül a sok tudást és alapos íelké- i/ültséget kívánó pályára. Felvételre jelentkezett 6, nagyrészt B-listá- zott állami tisztviselő is. Kérelmükről a közeljövőben dönt az Ügyvédi Kamara. CH>4 >< Mj kg tejjel, vagy 50 kg tyúktojással A rendelet továbbá szabályozza a beszolgáltatási kötelezettség- határidejét is. Az élő állat beszolgáltatásának végső határideje: 1946 december 31. A burgonyabeszolgáltatást két részben kell teljesíteni: az első részt nov, 15-ig, a második részt 1947 március 30-ig. Az olajosmagvak beszolgáltatásának végső határideje 1946 november 30. Beszolgáltatási mentességet kaphatnak 2.5 mázsán alul, valamint enyhítést 4 mázsa átlagon alul termő vidékek. Egyben a. terményhivatal tudomására hozza a gazdaközönsógnek. hogy burgonya átvétellel az Őstermelők Szövetkezete (Rákóczi.út) és a Barázda Szövetkezet (Batthyány-utca) foglalkozik. A gazdák az idén egyformán' ..startoltak“. Először hó nem volt, aztán meg eső nem esett. Április végén és május elején azért egy-kéí „zuihancs“ megörvendeztette a határt. De nem soká tartott az öröm, mert utána lett olyan forróság, hogy még a napraforgók sem mentek szembenézni vele. De július végén szétvált a gazdák útja. Lett jégvert-,gazda, meg aszál.v sújtott. De azt sehogy sem tudták eldönteni, hogy melyiké a nagyobb dicsőség. A jégvert gazda azt mondta, hogy [ ha az „aszályosnak“ nem is termett gabonája, legalább termett elég szalma. Ezzel szemben az ..aszályosok“ azt bizonygatták, — jóllehet, hogy a jég a napraforgókat derékban elférte, — de legalább a tövük jól. megázott. A „románt“ vitát még az árvíz- károsult gazdákból kiküldött „békéltető bizottság“ sem tudta eldönteni. Ellenben a peronoszpórától ellepett szőlősgazdák és a pajzstetű- sujtott lalmatermel ők közös „blokkjának“ azt az indítványát, hogy háromszor közösen kiáltsák: .kutya esztendő ez az 1946“ — mindnyájan elfogadták. —orbé— Kétévi (egyház egy feljelentésért özv. Magyar Ferencné volt kecskeméti. jelenleg debreceni lakos 1944. májusában feljelentést tett Szabó Imre dávatárukereskedő felesége ellen, mert nem viselte a sárga csillagot és az akkori tilalom ellenére cselédlányt is tartott. Endrédi Ferenc népbírósági tanár csa előtt a vád igazolást nyert. A népbíróság a feljelentőt kétévi fegy- házra ítélte. Kifüggesztették az igazolandék névsorát Az igazoló bizottság hirdetménye — az újságok helyszűke miatt — u városháza bejárati csarnokában és a tárgyaló helyiség ajtaján (városháza, I. em. 3. szám) van kifüggesztve. Az igazolandó iparos és kereskedők névsora fenti helyeken megtekinthető és bejelentéseit, észrevételeit bárki megtekintheti. Kishirek a Nagyvilágbál Amerikában és Németországban nagymennyiségű hamisított penicillint hozták forgalomba. A szörnyű élelmdszerválság folytán Kínában 20 millió ember halt ében az idén. A Bikini-szigeteken lefolyt atombomba kísérletről készült titkos filmet ellopták a katonai futártól. Londonban megnyílt a Palesz- t in a -ko nifer en ci a, a pialesztinai zsidók és arabok részvétele nélkül. Az Egyesült Államokban 1939. óta 46 százalékkal drágult az élet. Tíz nap múlva egységesítik a németországi angol és amerikai megszállási zónákat. Görög partizáncsapatok elvágták az Athén felé vezető utakat. Párásban 1949-ben megrendezik a háború után az első világkiállítást. A brit hadseregben ezentúl korszerű hálószobákban szállásolják el a legénységet, megfelelő nappali szobát is kapnak és több szabad idejük lesz, mint régen. A Romániában és Bulgáriában, élő örményeket rövidesen áttelepítik a* örmény Szovjet Köztársasági». ResseMng tábornagyot, az olaszországi német .hadsereg volt főparancsnokát Ró, mában vonják felelősségreterepként 60—80 filléres írnak felel Megállapították a tűzifa árát 108 forintot adunk a téli tüzelőért Az iparügyi miniisizter nemrég megjelent rendeletében szabályozta a tűzifa legmagasabb kereskedői át át. A Kecskeméten jegyre kiadásira kerülő apríto'tlan hasáb kemény tűzifa a kereskedő telepén átadva 2 mázsán felüli tételnél mázsánként i8 forint, 2 mázsán a'üli tételnél 20 forint 70 fillér. A további árak: lágy tűzifa 17.40 és 20.—, a fenti tételek mellett. Termelőtől vagy nagykereskedőtől vásárolt tűzifa eladási ára, ha a fát nem vasúton szállítják: termelői ás nagykereskedői ár keményfánál 10, lágynál 9.50, a vásárolt aprítatlan (.hasáb, dorong) tűzifa eladási ára lj, és 12.40 forint. Kecskeméten, miint ismeretes, háztartásonként 6 mázsa kemény-tűzifát osztanak ki. A hat mázsa 108 fo. rintöa kerül. t—t Vakmerő betörés az arany János-utcában 30.000 forint értékű textilt vittek el a betörők Keddre virradó éjszaka ismeretOKTÓBER 1-ÉN KEZDŐDIK A SZÍNHÁZI SZEZON A titkát a ttapMai* megkezdi a leletezést Kéíeser lateosra fűi egy ügyvéd Mivel lehet helyettesíteni a beszolgáltatásnál a terményeket