Kecskemét, 1946. szeptember (1. évfolyam, 1-13. szám)

1946-09-27 / 12. szám

KECSKEMÉT 1946. szép!. 27. A FÜGGETLEN KISGAZDA [. évf. 12. szám maaamámmBm FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI P_É_K I E K p^RT POLITIKAI LAPJA áRfl 40 FiLL*R Nagy előkészületek a miniszterelnök fogadására LECUJABB Nyilatkozatok a Sztálin-DyiJatkozatról Sztálin generálisszimusz, a Szov­jet-Unió miniszterelnöke egv kül­földi újságíró kérdéseire adott nyi­latkozatában meggyőződésének ki­fejezésit adott arról, hogy igenis, el lehet kerülni egy újabb háborút és hort-- az atombomba semmiképpen sem döntő fegyver egy esetleges háborúban. A nyilatkoztat kapcsán megszó­lalt Edén volt angol külügyminisz­ter is, aki új és örvendetes alkal­mat lát a nemzetközi diplomácia számára a szovjet generalisszimusz nyilatkozatában a világ népeinek békés együttműködésére vonatkozó­tag. Nyilatkozott Eisenhower ame­rikai tábornok is. örömmel üdvö­zölte az őszinte megnyilatkozást, amelyre véleménye szerint azzal kell felelni, hogy mindenkinek ki kell raknia kártyáit nyíltan az asz­talra. Október 15-ig véget ér a békekonferencia Párizsi diplomáciai körökben igen nagy reményeket fűznek a külügy­miniszterek elhatározásához, hogy október 15-ig be kell fejezni a bé­kekonferenciát. Az albizottságok munkájának üteme meggyorsult és október 5-ig az összes kérdésekben beterjesztik az előirányzott javas­latokat. HÁROM HIVATALOS NYELV LESZ TRIESZTBEN A trieszti kérdésben jelentős kö­zeledés történt a hatalmak között a megegyezésre vonatkozólag. Trieszt­ben három hivatalos nyelv lesz: az olasz, szlovén és horvát. Ixtyty/i jCie is bizakodik. Trygve Lie, az Egyesült Nemze­tek Szervezetének főtitkára a kana­dai Montreálban nyilatkozott a vi­lág helyzetéről. Elmondotta, 'hogy a nagyhatalmak között még különbsé­gek Vannak bizonyos kérdésekben, de a közeledés jelei már annyira tapasztalhatók, hogy minden re­mény megvan a béke megalapozá­sára és egy emberibb jövő kiépíté­sére. Harcok Görögországban Észak-Görögországiban egyre erő­sebb harcok vannak kifejlődőben a konmánycsapatok és az eMenzéiffi felkelők csapatai között. ' Nyugat- Macedóniában három zászlóalj áll harcban egy 1500 főnyi fegyveres felkelő csapattal. Caldarisiz minisz­terelnök Szalonikibe repült, György király érkezését szombaitrtaf várják Athénbe. Kedden; iiélel Nürnbergijeik A nürnbergi perben hétfőn ül össze nyilvánosan a nemzetközi törvényszék. Ezen a napon felol­vassák a német háborús f«bűnösök ügyében az ítélet indokolását. Az ítélet rendelkező részét az elnök kedden hirdeti ki. A legújabb jelen­tésiek szerint a háborús ítéletek vég­rehajtásánál sem újságírók, sem fényképészek nem lehetnek jelein. A „'Kecskemét“ tudósítójától. Nemcsak Kecskeméten, hanem egész Pestmegyében hatalmas ará­nyú érdeklődés előzi meg Nagy Fe­renc miniszterelnök október 6-i kecskeméti látogatását. A Kisgazda­párt kecskeméti szervezete nagysza­bású méretekben készíti elő a mi­niszterelnök fogadtatását. Különvo­natok érkeznek ia vármegye egész területéről, a közeli tanyák népe pedig kocsisorokban és gyalogosan vonul fel a nagy eseményre, hogy meghallgassa a nagytemplom előtt az ország miniszterelnökének hozzá intézett szózatát. A Kisgadapád ezúton is felkéri a város belterületé­nek lakosságát, hogy házait a mi l A borkereskedők egyrésze az | utóbbi időben furfangos és lelkiis­meretlen cselhez folyamodott. Az­zá] ijesztgetik a szőlősgazdákat, hogy rövidesen nagy létszámú meg­szálló csapat érkezik Kecskemétre és sorozatos Bekvirálásokkal igény­ibeveszi az idei bortermést. Ezzel azt a célt akarják elérni, hogy a gazdák még a bor hőforrása előtt ad fák el termésüket, melyet ők ol­A ,,Kecskemét“ legutóbbi számá­ban beszámoltunk arról, hogy va­sárnap hajnalban a budid, betonúton egy teherautó halálra gázolta Med- gyes Mihály lajosmizsei rendőrt. A rendőrségi nyomozás mára tisztázta a szerencsétlen rendőr tragédiájának i részletéit. Medgyes Mihály öt társával szol­gálati ügyben Alsódabasra a kart utazni. A vonatot lekéstek és az or­szágúira mentek, hogy relkérezkedve az első autóra, gépkocsin tehessék meg a mintegy 20 kilométeres utat. Alig értek az országúira; Kecskemét felől nemsokára feltűnt egy teher­autó, élesen megvilágítva reflektora, val a terepet. A rendőrök közül Med- ] gyes az országút közepére lépett és | kezét feltartva adott jelt a soffőr- 1 nek b megállásra. A soffőr azonban j nem áll; meg és nemcsak hogy nem I Ha november 1-ig nem készül ei mszterelnük érkezésének napjára lobogózz^ fel. A nagygyűlés után többszáz részt­vevővé! dísz ebéd lesz a kormány­elnök és kísérete tiszteletére. A díszebédre a Kisgazdapárt Rákócza- úc 5. síz. alatti párthelyiség ében le­het jelentkezni. Vasárnap délelőtt 9 órakor elő­készítő értekezlet lesz a párt nagy­termében, melyen a pártvezetőség a végső intézkedéseket fogja megten­ni az október 6-i nagygyűléssel kap­csolatban. Megalakítják a nagy­gyűlés rendező bizottságait is. A pártvezetőség kéri a párttagokat, hogy ezen alkalommal teljes szám­ban jelenjenek meg. csóbb áron megvásárolnak és ké­sőbb magasabb áron dobnak piac­ra. Mint értesülünk, sok gazda hitt az átlászó üzleti fogásnak és adta át áron aluli a termését. A politikai rendőrség közli a gazdákkal, hogy ez a beállítás va- 1 Stlan, a gazdák ne engedjék befo­lyásolni magukat és a jövőben te­gyenek feljelentést a megtéveszteni akaró kereskedőikkel szemben. lassított hanem abban a pillanat, bán. amikor, a rendőr már el akart a kocsi elől ugrani, még ráfordította a kormányt és teljes sebességre kap­csolva elütötte a szerencsétlen em­bert. Mint már .közöltük, Medgyes Mihály, aki a lajosmizsei rendőrség egyik legkiválóbb tagja volt, rövid­del később koponyaalap! törés és kartörés következtében meghalt a kecskeméti Siesta-szanatóriumban, ahova nyomban beszállították. A halálautó rendszámát rendőr- társai nem tudták megállapítani, mert a hátsó lámpa nem égéit, vi­szont a teherautó a gázolás után pil­lanatnyi megállás nélkül elrobogott és eltűnt a hajnali szürkületben. Most »agy „iparátussat keresi a rendőrség és mindent megtesz a halálautó soffőrjének előkerítésére t*t a munka, tavaszra marad a kórház kiköltözése Minisztériumi kiküldöttek helyszíni szemléje az ízsáhi-űti csapatkórházban SZŐLŐSGAZDÁK, VIGYÁZAT S Lelkiismeretlen kereskedők valótlan hírekkel akarják befolyásolni a gazdákat termésük eladására Keresik a beteiát halálautóját 1947-ben is szűkösen lesz élelmiszer Truruan 'amerikai elnök tegnapi nyilatkozata alapján Amerikában a legszigorúbb gazdálkodást folytat­ják az élelmiszerekkel továbbra is. Az elnök kijelentette, hogy még 1947-ben is válságos lesz az élelme­zési helyzet egyes külföldi orsaá- gokbasn. A belügyminisztérium, népjóléti minisztérium és pénzügyminiszté­rium kiküldöttei hétfőn délután, mint jelentettük, Kecskeméten tárgyaltak az Izsáki-úti csapatkórház ügyében. A tárgyalásokba a város vezetősé­gén kívül bevonták a kórházi bizott­ságot és a csapatkórház rendbehoza­talát-vállaló Kommunista Párt ki­küldötteit is. A bizottság megállapította, hogy a kórház jelenlegi elhelyezése kívána­tossá teszi a mielőbbi végleges ren­dezést, bár a rendkívül nehéz körül­mények között is teljes elismerést érdemlő munkát végez a kórház ve­zetősége. Megállapították, hogy a végleges elhelyezésre a csapaikórház igen alkalmas, azonban1 mindenek­előtt azt. kell elintézni,1 hogy a város tulajdonába menjen át. Ha a rend- behozás munkái november 1-ig befe­jeződnek, a beköltözésnek nem lesz akadálya, de ha nem. a téti időben a beköltözés teljesen kivihetetlennek látszik. A «jiuisztériuniközi bizott­ság a munka meggyorsítása érdeké­ben magára vállalta a központ' fű­tőberendezés rendbehozását, a Kom­munista Párt pedig ígéretet tett ar­ra, hogy a vízvezetéki és villanysze­relési munkákat még e hét folyamán befejezi és november 1-ig elvégzi az ajtók és ablakok rendbehozatalát is. Mihelyt a vízvezeték és a világítás működésben lesz, az iparügyi minisz­térium szakértő mérnökeivel újra kiszáll a bizottság Kecskemétre ész­akkor dönt véglegesen arról, hogy november 1-én beköltözhet-e új he. - lyére a kórház, vagy pedig még a te. let is a szükséghelyen keli ellöltenie. A bizottság nagy jóindulattal és segíteni akarással kezeli a kórház ügyét és hajlandó arra is, hogy ki­egészítse a kórház költségvetésében mutatkozó hiányokat. Egyébként p. csapatkórházat október 6-án bemu­tatják Nagy Ferenc miniszterelnök, nek is, aki a Kisgazdapárt nagygyű­lésére ezen a apón érkezik váro­sunkba. Segítség Magyarországnak Az amerikai kormány jegyzékek nyújtott át a szovjet kormánynak, amelyben kéri. hogy Nagy-Britan- niával és az Egyesült Aliamokka] közösen vizsgálják meg Magyaron rzág gazdasági helyzete megszilár­dításának ügyét. Nem kérdéses, hogy Magyarországnak támogatás­ra van szüksége nyomasztó gazda- | sági kérdéseinek megoldására, hogy maga is hozzájárulhasson Európa. gazdasági felemelkedéséhez. Ameri­ka budapesti képviselője utasítást kapott, hogy bármikor tárgyalásokba bocsátkozhatik a három kormány által Jaltában vállalt ama kötele­zettségek végrehajtása ügyében, hogy segítik Magyarországot gazda sági életének megszilárdításában. ; Hdtyceáltíí'fáU a (níízeurnoi A közeljövőben Kecskemétre jön az »ipa »ügyi minisztérium két kiköt, dőlte, akik az egészségügyi intéznie nyéken és épületekeu kívül megte­kintik a városi múzeumot. Mint értesülünk, rövidesen) sor kerül a múzeum épületének rendbe­hozására és. anyagának részbeni pót lé sóra. Tervbevették kiállítás meg­rendezését is — fővárosi anyaggal. Megnyílt a 2. számú postahivatal Kétévi szünet után kedden reggel' ismét megnyílt a vasútállomás mel­lett levő 2. számú postahivatal A helységet rendbehozták, hiányzó fel­szerelését pótolták s már csak a; nyilvános telefonállomás felállításé- Van hátra. A 2. számú postahivatal előrelát­hatólag nagy forgalmat bonyolít- ' majd le. mivel a «közvetlenül vonat,, indulás előtt feladott leveleket est osomagoka-t is azonnal továbbítja. Dános Endre dr. i a vármegyei bűnügyi osztály vezetője Sahin Tóth István rendőrőrnagy - B-Ii'stázásával megürült vármegye? bűnügyi osztály vezetői székét a na. pókban töltötték be. Az osztály élere Dános Endre dr. őrnagy, a nagykő­rösi kapitányság vezetője került. Dános Endre dr. már megérkezett Kecskemétre és átvette hivatalát. II város nyugdíjasainak B-listája A miniszterelnök nyugellátások nak az államháztartás egyensúlyá­nak helyreállítása érdekében szük­séges korlátozásáról szóló rendelet értelmében Kecskemét Híj. város nyugdíjasa' számára a belügymi­niszter által alakított 1-a. sz. bizott­ságba elnökül Pető Lajos kisgazda párti páríigazgatót jelölte ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom