Bács-Kiskun megyei aprónyomtatványok 1986-1992
1986
FARAGÓ MIKLÓS Mi történnék, ha az ember nem a fejében, az agyában, hanem kívül, a hajában, a feje körül hordozná élményeinek személyi és tárgyi emlékeit? Mi történnék, ha az embert többnyire furcsa, kecskearcú, fojtottan derengő színekkel, kegyesen szigorú vonalakkal több dimenzióssá növesztett, gyönyörű leányarc testesítené meg? Mi történnék, ha a rózsaszínbe hajló lilákat, az aranyló szürkés-zöldeket fel tudnánk emelni és meg tudnánk tapintani alattuk a tehetség selymes bőrét? Mi történnék, ha megsemmisülne a világ és isten számára csak Faragó Miklós képei maradnának meg, hogy mintának használva őket megpróbálja újjáteremteni önmaga végtelen testét? Mi történnék, ha az esztétika végre érvényesen ki tudná mondani, meg tudná fogalmazni, mi is a szépség? Garai László szerint a szépség, az emberi szabadságszükséglet szimbolikus átélése. Mi a szabadság? A végtelen tér és a végtelen idő birtoklása, azaz a tökéletes, totális választás-lehetőség. Ugyanis, ha örökké élek, ha mindig, mindenütt jelen vagyok, akkor minden lehető és lehetetlen megtörténik velem, akkor nem választhatok tévesen, mert a tévedésnek nincs érvénye. Az alkotás annál „szebb”, minél több tér, minél több idő foglal helyet a végesben, minél nagyobb ablakot nyit saját többrétegű, fagyott istenségére, a megismételhetetlen formába, szerkezetbe sűrített mozgásra. Nézem Faragó képeit. Nem tudom pontosan, mit jelent ez a szó: zseniális. Nagyon sok tényezőtől függő kategória. Tele van mindeféle történelmi, társadalmi, determinált és véletlen feltétellel, elemmel. Ennek ellenére megpróbálom „lerajzolni”. Szerintem a zsenialitás a huszonegyedik emelet, amelyről sok jelölt leugrik, de csak az marad meg, akinek a tizenharmadik emelet magasságában szárnya nő, melynek segítségével felrepül a magasságos mennyekbe. Nem tudom Faragó zseniális-e? Egyet viszont biztosan tudok. Most tart a tizenhatodik emeletnél és már kinőttek a szárnyai. Az egekben pedig ott váiják a mosolygó és síró kecskearcú lányok, csillag-sűrű hajukban emberentúli fényességgel világítanak a szállást ígérő házak, az igét hirdető égő csipkebokrok. Én elhiszem Faragó Miidósnak, hogy ilyen a világ. És ha isten lennék, képeit mintának használva meg tudnám teremteni másodszor is, harmadszor is, végtelenszer is...
