Bács-Kiskun megyei aprónyomtatványok 1986-1992

1989

be találkozunk vele. Egyik ilyen csoda a Duna—Tisza homokjának termőfölddé változtatása s az a szellemi kultúra, ami a falusi és városi építészetben európai mértékkel mérve is szinte fölfoghatatlan: hogyan tudta ez a nép mindezt létrehozni?

Úgy hogy dolgozott. Az anyák nemzedékeket hoztak világra, a tanítók, a papok, a tanárok oktattak és neveltek, a mérnökök, építészek maradandó épületekbe álmodták a magyarság díszítő ösztönét, az orvosok gyógyítottak — egyszóval a nép dolgozott, alkotott. S ebből a munkából nem maradtak ki a költők, az írók és a művészek sem. Kecskemét ennek éppúgy látható bizonyítéka, mint akár Kiskunhalas, Lajosmizse, Szada, Szánk, Kiskunmajsa, Dunapataj — de nem sorolhatom föl valamennyi község és város nevét — hisz mindegyikben föllelhető a magyar teremtő erő bizonyítéka. Kiváló emberek olyan országra és világra szóló eredményeiről sem feledkezve meg, amit az ár ellenében értek el. Mert a tiszta forrás felé csak az ár ellenében úszva közeledhetünk, a tehetség éppen az akadályok ellenére mutatkozik meg. Ennek bizonyítéka Papp László életműve mellett a Székely Tiboré is.

Székely Tibor édesapja néhány évig tanyán élt, ott gazdálkodott, Tibor fia első és maradandó élményei a tanyai, alföldi, kiskunsági világhoz fűződnek.

A középiskola első osztályát a nagyhírű budapesti Lónyay utcai gimnáziumban végezte, innen átiratkozott a kiskunhalasi építőipari technikumba, hogy végül Baján fejezze be technikumi tanulmányait.

Tulajdonképpen építész. Az építészek a régi világban kiválóan rajzoltak, sőt festettek. Elsősorban akvarellez- tek. Ez szinte kívánalom volt, az építésznél az épület külső és belső díszeit is meg kellett tudnia rajzolni. Az elmúlt három évtizedben szinte minden várost tönkretevő magasházas építési mód ezt már nem követelte meg

az építésztől. Jól kérdezte Kecskemét egykori építésze, Kerényi József: hová temetjük el a lakótelepeket? Mások magukat a telepeket nevezik temetőknek, hiszen azokban a lakásokban egészséges népes családok nem is születhetnek, nem nevelkedhetnek, s hogy mibe kerülnek, arról nem is beszélve, miközben még jól lakható házak százezrei estek áldozatul városokban, községekben és a tanyavilágban.

Székely Tibor világát ez a fajta városkép nem ejtette rabul. Maradt a természetnél. Művészete első látásra semmit sem árul el abból, hogy a festő egyben építész is.

Ami esetében építészre vall: a szigorú szerkesztés és az alkotás. Mit értek ezeken? Elsősorban azt, hogy valamennyi képén érvényesül arányérzéke, amit a szerkesztés nem nélkülözhet. Hogy ti. a képen a tárgyi, természeti motívumok hogyan helyezkednek el, hogy a képsík megálljon a lábán, az egyensúly, a motívumok és a színfoltok révén érvényesüljön. Másrészt a fegyelem a színek alkalmazásában. Általában ragaszkodik a helyi színekhez anélkül, hogy szolgaian másolná azokat. Ahogy a szobrász szobrot mintáz s nem lovat, mert a ló eleven állat, a mintázott ló viszont műalkotás, azonképpen a festő — fest. A látvány csak arra szolgál, hogy általa önmagát, érzelemvilágát fejezze ki. Székely Tibor hű a látványhoz, azért festi. De ő fest, nem pedig eleven fát ültet át a vászonra, a kartonra. Gondosan szerkeszti a természet kivágott részletét s aztán a színekkel is úgy bánik, ahogy a közönség iránti felelőssége diktálja. Nem festi vörösnek azt, ami zöld, nem fehérnek azt, ami szürke, vagy éppen barnásán fekete. Nem riasztani akar, nem feltűnést kelteni — hanem a szép művészi élményét kínálja a művészet barátjának, s a magyarságnak. Egy a természetes szépségről már-már elfeledkező világban.

Székely Tibor művészete megörökítése a szépművészet eszközeivel egy múltba tűnő világnak. A természet embe-