Bács-Kiskun megyei aprónyomtatványok 1981-1985
1984
Levél a GAMF-ról Kedves középiskolások és pályaválasztás előtt álló fiatalok! Kedves Szülők! Rém könnyű feladat egy életre szélé pályát, hivatást választani. A döntés felelősségteljes mérlegelést igényel. Ehhez szeretnénk Önöknek segítséget nyújtani kiadványunkkal, tájékoztatást adni intézményünkről, és képzésünk jellegéről. Főiskolánk 20 éve létesült és azéta 3630 okleveles üzemmérnököt képzetünk, akik az ország különböző ipari területein megbecsült szakemberként dolgoznak. A 20 éves találkozó kapcsán pontos statisztika áll rendelkezésünkre az évfolyamok elhelyezkedéséről. A végzett üzemmérnökeink túlnyomó többsége vezető beosztásban dolgozik. Főiskolánkon az 1983/84-es tanévben 165 nappali tagozatos hallgató végzett, akik közül 69-en vállalati ösztöndijasok voltak, igy pályázat utján 9 6 hallgató helyezkedett el. Részükre 6l8 álláshelyet hirdettek az egész ország területéről. Üzemmérnök-képzésünk célja olyan szakemberek kibocsátása, akik a gépipari s^akTTéfCT-' létük legfontosabb eredményeit ismerik, annak birtokában képesek az üzemi termelés irányítására, szervezésére és fejlesztésére. A gépész-üzemmérnök főbb feladatai: a gépipari gyártástechnológiák bevezetése, az automatizálási feladatok megoldása, a berendezések gyártásának, üzemeltetésének és karbantartásának szervezése és irányítása. Az I. évfolyamra 150 jelentkezőt vettünk fel; kollégiumi elhelyezést felvett hallgatóinknak biztosítunk. A felvételi vizsga tárgyai: matematika, fizika. Jelentkezni az egyetemekre és főiskolákra szokásos módon kell. Az érdeklődő levelekre válaszolunk, egyéni és csoportos látogatókat szívesen fogadunk. GÉPIPARI ÉS AUTOMATIZÁLÁSI MŰSZAKI FŐISKOLA KECSKEMÉT, IZSÁKI ÚT 10. SZ. Tel.: 21-611 A GAMF főépülete SZERETETTEL VÁR A KECSKEMÉTI GÉPIPARI ÉS AUTOMATIZÁLÁSI MŰSZAKI FŐISKOLA! AMF Mii ■***: \ wm% m M Mm m Könyvtár és tornaterem Gyártástechnológiai laboratórium Nyomda Fiúkollégium Müanyag-technológiai laboratórium Kazánház Leánykollégium Automatizálási laboratórium Étterem Igazgatási épület Főépület a nagy- és kiselőadóval A 10 hektáron elterülő oktatási intézményben 8 tanszék, 40 laboratórium mellett különböző sportlétesítmények is találhatók /labda« rúgó, kosárlabda, kézilabda, röplabda, tenisz-, atlétikai stb. pályák/.Lkai stb. pályák/ Kiadja a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola. Felelős kiadó: Dr.Kapitány Sándor főigazgató, összeállította: Dr.Lovas Béla. A fényképeket készitette: Katkics András. Készült 20.000 példányban. GAMF Nyomda 84346