Bács-Kiskun megyei aprónyomtatványok 1947-1970

1961

EDVES EE NE BARÁT! Befejeződött az elmúlt esztendőben meghirde­tett nagyzenekari hangversenysorozat. A műsortervet maradéktalanul teljesítettük. Ügy érezzük, hogy a „rendezés” ellen sem lehet különösebb panasz. Az időközben felmerült ki­sebb kifogásokat a jövőben feltétlenül figyelem­be vesszük. Kedves bérlőink javaslatai, a tavalyi évad ta­pasztalatai alapján összeállítottuk az új bérleti sorozat tervezetét. A város lakossága körében megnyilvánuló ér­deklődés nemcsak lehetővé, hanem kötelessé­günkké is tette a hangversenyek számának nö­velését. A tervezésnél messzemenően figyelembe vet­tük a szimfonikus zenével most barátkozók kí­vánságait. Mindamellett a kitűnő hazai és kül­földi művészek közreműködésével lebonyolítandó sokoldalú és változatos műsor a legmagasabb igényeket is kielégíti. A bérlet 11 koncertet foglal magába. A Katona József Színházban tartandó 8 nagyzene­kari hangversenyből álló „A” sorozat mellett; bérlőink tetszésük szerint választhatják az újon­nan berendezett Városi Művelődési Teremben (Piarista Gimnázium nagyterme) elhangzó, 3—3 estből álló „B” vagy „C” sorozat egyikét. NAGYZENEKARI HANGVERSENYEK „A” sorozat Általában hétfői napokon, este 7 órai kezdettel, a Katona József Színházban BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKUSOK Sugár: Divertimento Schumann: a-moll zongoraverseny Mendelssohn: Olasz szimfónia Vezényel: Róna Frigyes Közreműködik: A. Weberschincke ' II. BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKUSOí. Bach: Brandenburgi verseny Smetana: Moldva Bartók: III. zongoraverseny Vezényel: Slovak (Csehszlovákia) Közreműködik: Tusa Erzsébet III. . DEBRECENI MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR Beethoven: I. szimfónia IX. szimfónia Vezényel: Kórody András érdemes művész Közreműködik: Szeged város kórusa Szabó Miklós Moldován Stefánia (A szólónégyes másik két tagját még nem ismerjük) V. DEBRECENI MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR Brahms': Haydn variációk Bach: Brácsaverseny Csajkovszkij: VI. szimfónia Vezényel: Sulyok Tamás Közreműködik: Mauthner Anna VI. MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR (Műsorukat későbbi időpontban ismertetik.) Vezényel: Ferencsik János kiváló művész, kétszeres Kossuth-díjas Közreműködik: Kovács Dénes VII. BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKUSOK Liszt: Tasso — szimfonikus költemény Liszt: Magyar fantázia Bartók: Magyar képek Kodály: Galántai táncok Vezényel: Vaszy Viktor érdemes művész/ Közreműködik: Katona Ágnes •VIII. BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKUSOK Szeretnénk, ha a zavartalan előkészítés érde­kében már most megváltaná bérletét a Városi Tanács Művelődési Osztályánál (Tanácsháza, I. em. 44. sz. telefon: 16—10, 13 mellék) vagy az Ének-Zenei Általános Iskolában (Erkel u. 9, te­lefon: 16—67). VÁROSI TANÁCS MŰVELŐDÉSI OSZTÁLYA ORSZÁGOS FILHARMÓNIA IV. BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKUSOK Szabó: Lírai szvit Csajkovszkij: Rokokó variációk Beethoven: VIII. szimfónia Vezényel: Lukács Ervin Közreműködik: Unger Emőke Operá-est Vezényel: Pécsi István Közreműködik: Gyurkovics Mária kiváló művész, Kossuth díjas Kelen Tibor Palócz László Alpár Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalom