Bács-Kiskun megyei aprónyomtatványok 1947-1970
1962
NAGYZENEKARI HANGVERSENYEK A KATONA JÖZSEF SZÍNHÁZBAN A) jCődciti^ Űíőltáji városunk nagy szülötte folyó év december hó 16-án tölti be 80-ik életévét. Szerzeményei világhírnévre emelték. Munkássága gerincét azonban az egész nép zenei kulturáltságának megteremtéséért folytatott tevékenysége alkotja. Az 1920-as évektől kezdődően rámutat a tátongó szakadékra, mely a maroknyi elit és a nemzet többségének műveltsége közölt zeneileg is fennáll. Ennek felszámolásáért küzd a hivatalos körök támogatását nélkülözve is, munkatársával: Bartók Bélával együtt. „ ... feltetszett előttünk — írja — egy, a népből újjászületett, művelt Magyarország képe ..” Megvalósulásának részeként kitűzött céljuk: a magyar zenekultúra megteremtése volt. A hozzávezető eszközök egyikét Kodály Zoltán így határozta meg: „ ... A világirodalom remekeinek közkinccsé tétele, eljuttatása minden rendű és rangú emberhez...” A megvalósulásnak, évtizedek céltudatos munkájának napjainkban egyre másra beérő gyümölcseinek egyike a jelen hang verseny évad műsora is a Városi Tanács V. B. és az Országos Filharmónia rendezésében, melyben a ,,világirodalom remekeit” nyújtjuk át városunk közönségének, mintegy a Kodályt életmű igazolásául: nálunk az értékes, művészi zene mindenkié! A bérlet 11 koncertet foglal magába. A Katona József Színházban tartandó 7 zenekari hangversenyből és egy szólóestből tevődik össze az „A-sorazat”. A ,,B” és „C-sorozatot” az Üttörőházban rendezzük. Kedves bérlőink szabadon választhatnak a két sorozat között. Az A + B, vagy A+C sorozatokra bérletek az Ének-Zenei Általános Iskalában (Erkel u. 9. telefon 16-67) válthatók. Szervezési iroda: László Károly utca 7. telefon 19-81, Vécsy György. Bízunk abban, hogy koncertjeink felkeltik figyelmét és megnyerik tetszését. Városi Tanács V. B. Művelődési Osztálya Országos Filharmónia 1962. október 22-én, hétfőn este 7 órakor GEWANDHAUSORCHESTER LEIPZIG Vezényel: Heinz Bongartz. Műsor: Beethoven: Fidelio nyitány II. szimfónia V. szimfónia 1962. november 5-én, este 7 órakor DEBRECENI MÁV FILHARMONIKUS ZENEKAR Vezényel: Nemesszeghi Lajos Közreműködik: Mező László Műsor: Mozart: Színigazgató nyitány Dvorak: Gordonkaverseny Mozart: g-moll szimfónia K. 550. 1962. december 10-én, hétfőn este 7 órakor FISCHER ANNIÉ zongoraestje 1962. december 17-én, hétfőn este 7 órakor BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR Vezényel: Lukács Miklós Közreműködik: Fővárosi Énekkar (Karigazgató: Péter József) Műsor: Kodály: Marosszéki táncok Páva variációk Psalmus Hungaricus 1963. január 14-én, hétfőn este 7 órakor BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR Vezényel: Lukács Ervin Közreműködik: Kocsis Albert Műsor: Farkas: Furfangos diákok, szvit Mendelssohn: Hegedűverseny Brahms: II. szimfónia 1963. február 4-én, hétfőn este 7 órakor BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR Vezényel: Vaszy Viktor Közreműködik: Bácher Mihály A Szegedi Zenebarátok Kórusa Műsor: Beethoven: Egmont-nyitány G-dur zongoraverseny Sugár: Hunyadi-oratórium * 1963. március 25-én, hétfőn este 7 órakor BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR Vezényel: Lehel György Közreműködik: Szolnoki kórus Werner Mária, Réti József Antalffy Albert Karigazgató: Kóbor Antal Haydn: Teremtés 1963. április 22-én, hétfőn este 7 órakor POSTÁS SZIMFONIKUS ZENEKAR Vezényel: Róna Frigyes Közreműködik: Miklós György Műsor: Mozart: Linzi szimfónia Weiner: Concerto Beethoven: VII. szimfónia