MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989

1989-08-30 805. öe. - 1989_VB 805/38

- 16 ­A dolgozók zömének életkörülmény-romlást jelent, hogy többet kell dolgoznia a korábbi fogyasztási szintje megtartásáért. Egyes csoportok körében azonban növekedett a magas jövede­lemmel rendelkezők száma. A magas kereseteket gyakran túlórákkal, szabadidőben végzett munkával érték el. Az alacsonyabb jövedel­műek körében , differenciáltan ugyan, de az életfeltételek rom­lása érzékelhető (12) Összefoglalva az elmúlt tizenöt évben készitett elemzések tapasztalatait azt látjuk, hogy 1974-198o között mind a budapes­ti-megyei, mind a kerületi pártbizottságok rendszeresen napi ­rendre tűzték a munkásság élet-és munkakörülményeit érintő kér­déseket. Ez az érdeklődés 198o után megcsappant, jóformán meg is szűnt. Valamennyi anyagra jellemző ugyanakkor, hogy valójában nem po­litikai oldalról vizsgálták a valóságot, nem a munkások és párt közötti bizalom, a párt támogatása oldaláról, hanem a munkásság­nak a gazdasági helyzetét és annak alakulását elemezték. Ennek során is sok-sok jelentős felismeréshez jutottak, amelye­ket kisebb-nagyobb határozottsággal fogalmaztak meg. A szaporodó negativ jeleket érzékeitéka testületek, de még nem ismerték fel jelentőségüket, veszélyüket a párt és a munkásság viszonyának alakulása szempontjából. Illetve ezeket a "hatá­rozatok végre nem hajtásának" következményeiként fogták fel, s ezzel értékes, döntőnek bizonyuló időt veszitett az MSZMP a fővárosban is. 12. BB. Pártértekezlet beszámolója 1985. március 9-lo. & / 1 f ' 2,2

Next

/
Oldalképek
Tartalom