MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989

1989-05-17 801. öe. - 1989_VB 801/83

körülményeket tekintetbe véve-megfelelően sikerült. A po­litikai propaganda, a szervező munka, a résztvevők meghí­vása, a széles körben nyilvánosságra került politikai jel­legű bizonytalanságok miatt eleve kudarcos volt. A hagyomá­nyosan, a kerületi pártbizottságok által koordinált és a vállalati szakszervezeti szervek és pártszervezetek által történt szervező munka, mozgósítás ez évben e tevékenység végső stádiumában kiegészült az ágazati szakszervezetek tevé­kenységével. A két szálon futó szervező munka összességében nem erősítette, hanem gyengítette egymást. A bőrös szakszer­vezet eredendően, a KPVDSZ és a KSZDSZ közvetlenül az ünnep előtt külön mozgósítást kísérelt meg, amely csak újabb zavart okozott. A KISZ, illetve utódszervezete/i/ nem vettek részt, a szakszervezeti ifjúsági tömb a feliratok hordozóin kívül nem jött létre. Tapasztalataink szerint a megjelent 50-60 ezer főre becsülhető létszám döntő többsége az MSZMP által mozgó­sított, felkért résztvevőkből állt. Az előkészítés során a szervező munka tekintetében, a dekorációk kialakításában, a gyülekezési helyszín kiválasztásában, a hangulatbrigádok működtetésében a kerületi pártbizottságok nagy szabadságot élveztek. A gyülekezési helyszíneken, a felvonulás közben és a gyűlésen nem alakult ki jó politikai hangulat, amelyhez természetesen a kellemetlen időjárás is hozzájárult. A beszé­deket figyelem fogadta, ugyanakkor a közvetlen visszhangok során több kifogást tapasztalhattunk mint támogató megjegy­zést, véleményt az elhangzottak tekintetében. A ligába tömö­rült szakszervezetek, az ellenzéki erők, és az MSZDP népli­geti rendezvényét érdeklődés kísérte, bár politikai jellegű megmozdulásaik nem váltak tömegméretűvé. A május elseje ünnep lésének "megoszlása" széles körben aggodalmat is keltett, ugyanakkor markánsan megfogalmazódtak a többféle, többfajta ünneplést elfogadó - támogató nézetek is. A városligeti ma­jális szórakoztató és politikai programjai több mint százezer embert vonzottak, élénk érdeklődést keltett a Népszabadság ÍS

Next

/
Oldalképek
Tartalom