MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989

1989-05-17 801. öe. - 1989_VB 801/41

- 5 ­Ez kényszerű politikai és szervezési intézkedéseket igényelt minden szinten, amelyet az apparátus megértéssel fogadott. Ilyen intézkedés volt pl. a Budapesti Pártbizottság apparátusában egyes folyóiratok példányszámának, a FÓRUM kiadvány megjelenési számának, egyes ellátási normáknak /értekezletek, delegációk/ a csökkentése. Mindezek ellenére több költségcsoportnál a felhasználás a tervezettet meghaladta. Ez egyrészt az év közben jelentkező árhatások, másrészt a nem tervezett politikai események - mint pl. az országos pártértekez­letet megelőző, majd azt követő budapesti és kerületi rendezvények ­miatt következett be. E hatások tapasztalhatók pl. a munkaszervezési, az adminisztrációs, az utaztatási költségek alakulásában. Az épületfenntartási kiadások tervezettől való elmaradása elsősorban elszámolástechnikai módosítással van összefüggésben. A tárgyévi költ­ségek elszámolhatóságának határidejét ugyanis - az általános forgalmi adó elszámolási idejéhez igazodva - előbbre kellett hozni, ezért egyes költségek elszámolására csak az 1989. évet terhelőén kerülhetett sor. Ezt az összefüggést a költségcsoport megelőző évi, lényegesen magasabb tényszáma is alátámasztja. A korlátozottabb lehetőségek közepette is megkülönböztetett figyelmet kapott a lakóterületi politikai munka, annak anyagi feltételeinek biz­tosítása. Részesedésük e költségfőcsoportból 21.000 E Ft. Felméréseinket és tapasztalatainkat, valamint a megfogalmazott igé­nyeiket figyelembevéve az év során javasoltuk a KB Pártgazdasági és Ügykezelési Osztályának a körzeti pártszervezetek pénzügyi, elszá­molási és más adminisztrációs munkáinak egyszerűsítését, rugalmasabb gazdálkodásuk feltételeinek kialakítását. Ennek realizálására még nem került sor. U

Next

/
Oldalképek
Tartalom