MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989

1989-04-26 800. öe. - 1989_VB 800/8

Az elmúlt harminc esztendőben, s főleg az utolsó tíz évben, lényegesen megváltoztak a körülmények; így mindenekelőtt meg­változott az a társadalmi közeg, amely hosszú ideig stabil­nak érezte maga körül a világot, minden körülmények között kiegyensúlyozottságra, eny lassú, de megbízható fejlődésre építette életét. Változások zajlottak le magában a sajtóban is. Először a rádió lett igazi nagy konkurense az Esti Hír­lapnak, hiszen az óránkénti híradások, különösen a reggel 7 és 8 órás hírek lényegében "lelövik" az Esti Hírlap aznapi fontosabb információit. Aztán belépett a mozgékonnyá vált televízió, amely a késő délutáni, esti terjesztés időzítésének csökkentette a hatását. Majd egyre szaporodtak a képeslapok, s ezek a heti újságok, hírmagazinok - a jobb nyomdai előállí­tás és a képanyagok következtében is - vonzóbb formában tud­ták-tudják szállítani a világ olyasfajta szenzációit-érdekes­ségeit, amelyek egy korábbi periódusban szinte kizárólag az Esti Hírlapban jelentek meg. Idén februárban pedig megjelent a lap konkurenciája is a Mai Nap. Az Esti Hírlap a lényegesen megváltozott körülmények között választhatná azt az utat, amit a konkurens lapok - részben a Reform című hetilap, részben a Mai Nap - követnek, hogy valódi bulvárlapként csak a szenzációt szolgálja, ami első­sorban nem politikai vagy kulturális érdekekre van tekintettel, hanem azokra a hatásmechanizmusokra, amelyek automatikusan kiváltják az olvasó kíváncsiságából fakadó érdeklődést. Az Esti Hírlap szerkesztőkollektívája azonban nem lépett és nem akar lépni erre az útra, mert egyrészt minden újabb kon­kurens lap is várhatóan ezzel fog próbálkozni. Ehhez pedig a lap sem technikailag, sem munkatársainak karakterében, sem pedig politikai meggyőződése szempontjából nincs felkészülve. Az Esti Hírlap vezető,a lap karakterét meghatározó munkatár­sai ugyanis - s ma kevés újság mondhatja el magáról - politi­kailag elkötelezettek az MSZMP mellett, és ez a politikai %

Next

/
Oldalképek
Tartalom