MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989
1989-03-16 798. öe. - 1989_VB 798/20
- 2 A szóbeli, illetve írásos beszámolók többnyire hagyományosan átfogták a pártmunka egészét, benne nagy hangsúlyt kapott a gazdaság, kevéssé vállalkoztak a politizálásra, a pártmunka változó feltételeinek bemutatására. Ennek következtében az előterjesztések - kevés kivétellel - nem késztettek vitára, nem ösztönöztek cselekvésre, nem segítették a helyi feszültségek és sajátos problémák felszínre kerülését. A határozati javaslatok eltérő színvonalúak voltak, néhány helyen elmaradtak, vagy igen erőtlenül fogalmazódtak meg. A vélemények alapvetően országos problémákat érintettek (romló életszínvonal, pártegység, vezetők ellentmondásos nyilatkoztai), hangvételét a kritikusság jellemezte, de a "hogyan tovább" kérdésben nem születtek kezdeményezések és javaslatok. A szervezeti átállás folyamata - alapvetően az Országos Pártértekezlet hatására - a demokratikus vonások erősödését hozta. A demokrácia és nyilvánosság változatos módszereit alkalmazva került sor a testületi tagok, tisztségviselők jelölésére és választására. Az új irányítási formára való áttérés fő korszerűsítési elemét a delegálás alkalmazása jelentette (kb. 1/3-a). Helyenként, különösen a jelölés, a káderkiválasztás időszakában átmeneti bizonytalanságot okozott a kerületi "instrukciók" elmaradása. A fővárosban lebonyolított választások során 498 szervezetből 134 helyen választottak új pártbizottsági titkárt, többségük tervezetten, egyes jelöléssel került tisztségébe. Csökkent a függetlenített státusok száma, 301-ről 253-ra. Tapasztalható, hogy a titkárok és a testületi tagok egyre szívesebben választják a társadalmi tisztséget, ezért a függetlenítettek számának további csökkenése várható. A testületek összetétele jelentősen eltér a párttagság összetételétől, kialakításában fontos szempontként a munkaképesség biztosítása, az elméleti-politikai felkészültség, az új iránti fogékonyság és a helyi feladatok kialakítására való alkalmasság került mérlegelésre. Csökkent a munkások és a közvetlen termelésirányítók száma, kevés fiatal került be a testületekbe. lo