MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989

1989-02-01 796. öe. - 1989_VB 796/92

- 2 ­elvként rögzíteni, hogy Magyarországon kizárólag olyan politikai párt, s más társadalmi szervezet működhet, amelynek célja, prog­ramja és tevékenysége összhangban áll az alaptörvénnyel. 6. A gazdasági rendről szóló fejezet a legkevésbé kidolgozott része a koncepciónak, ezért ki kell munkálni a gazdasági alkotmányosság alapvető elveit, ideértve a modern állam szerepét is. 7. Az emberi és állampolgári jogok, valamint alapvető kötelességek című fejezet alapjait és szerkezetét tekintve - kivéve a köteles­ségekről szóló részt - jól kimunkált része a koncepciónak. 8. Az Országgyűlésről szóló fejezet összességében jól kidolgozott. A koncepció továbbra is tartalmazza a kétkamarás rendszert, a jelen­leginél jobban bemutatva a mellette és ellene szóló érveket. A Legfőbb Állami Számvevőszék létrehozása indokolt. Az állampolgári jogok szószólójára vonatkozó javaslat vegyes fogadtatást kapott. 9. A köztársasági elnöki intézmény bevezetése alig vitatott. Megfon­tolandó, hogy az elnevezése ne köztársasági elnök, hanem a népköz­társaság elnöke legyen. Célszerű volna, ha az "első" köztársasági elnök megválasztására még ebben a választási ciklusban sor kerülhetne. 10. Az alkotmánybíróság létrehozása tény: a jogállamiság irányába mutatna, ha az állampolgárok is kezdeményezhetnék az alkotmánybí­róság eljárását. 11. Indokolt volna, hogy az új alkotmány is tartalmazza a Minisztertanácsnak az állami, társadalmi rend védelmével kapcsola­tos kötelezettségét; a miniszteri és a miniszterhelyettesi tisztség egyaránt politikai funkció is, ezért megfontolandó, hogy a működési időtartamuk is azonos legyen; az államtitkár kinevezése a folyamatosság biztosítása érdekében a köztársasági elnök 9t

Next

/
Oldalképek
Tartalom