MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988
1988-02-08 775. öe. - 1988_VB 775/272
- 30 4/8 4/9 Kérdésként hangzott el, mik azok az önigazgatási elemeket hordozó állampolgári kisközösségek? Többek szerint a választási rendszer, amit 1985-ben kipróbáltunk jó. A végzett munka tartalmán viszont valóban változtatni kell. Jobb képviselői és tanácstagi munkára van szükség,í ehhez viszont jobb személyi és munkafeltételek kellenek. Helyesebb lett volna ezt a célt szerepeltetni a tézisekben. A jelenlegi választási rendszerrel kapcsolatban felvetik, hogy a többes jelölés ne legyen kötelező érvényű, csak a lehetősége legyen adott. Felvetik,az országos lista alapján megválasztott képviselők pótlása nem szabályozott. A választási rendszer továbbfejlesztésénél tisztázni kell, hogy az előzetes kiválasztás egyben saját jelölt állítását is jelenti-e - önálló programmal - és ez a népfront keretében, vagy tőle függetlenül történjen? Javasolják, hogy a jelöltek előzetes kiválasztásában a felsoroltakon kívül növelni kell a munkahelyi közösségek szerepét. Összhangot kell teremteni a jelölési folyamat és a választás között úgy, hogy azok az állampolgárok vegyenek részt a jelölésben, akik majd ott választani fognak. Sokak szerint sem a pártszervezetek, sem a párttagok nincsenek felkészítve arra, hogy a választási munka ténylegesen intenzív politikai feladat legyen. Ezért valóban célszerű kialakítani ennek módszereit. Úgy ítélik meg, hogy a tanácsi szervek választási rendszere teljes kiszolgáltatottságot jelent a tisztségviselők számára, sehol máshol nincs ilyen választási rendszer kialakítva, hogy egy-egy választó körzet dönt egy kerületi vezető sorsáról. Ezen szükséges lenne változtatni. Szükség van arra, hogy a tanácsok kerületük tényleges gazdái lehessenek, de ehhez a rendelkezésükre bocsájtott forrásokat és tevékenységük szabályozási kereteit hosszabb időre kell stabilizálni. Mivel a tanács az adott területen az érdekek egyeztetésének £>?2