MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988

1988-02-08 775. öe. - 1988_VB 775/267

4/1 25 ­- A gondoskodó állam eszményének feladása gazdasági kényszer. Ez azonban nem jelentheti, hogy hagyjuk az egyént teljes mértékben kiszolgáltatni a gazdasági viszonyoknak. Vannak olyan helyzetek, amikor az államnak segíteni kell. A gon­doskodó állam feladása ne jelentse a szociális vívmányok felszámolását. - Van olyan vélemény, mely szerint nagyon nehéz lesz a párt, az állam, a gazdaság különválasztása a gyakorlatban, mivel a célok meghatározása és az operativitás merevebb elkülöní­tése csak elméletben egyszerű. A felsőbb pártszervek szint­jén ennek átértékelése könnyebben megvalósítható, míg más szinteken ez ellentmondásos. - Általános vélemény, hogy az államélet demokratizmusának nö­veléséhez nincsenek meg a társadalmi, tudati feltételek. Úgy látják, hogy ezek megteremtése a párt feladata. - Egyetértenek azzal, hogy szükséges a szocialista állam sze­repének, önállóságának, felelősségének növelése. Támogatják az új alkotmány kidolgozását, de igénylik elfogadása előtt annak széles körű társadalmi vitáját. - Egyértelműbb kifejtést kivan a politikai intézményrendszer felépítése, benne az államszervezet funkciójának, feladatkö­rének változása. /Pl. az Országgyűlésnek a népképviseleti funkciója mellett, néphatalmi funkciójának és az ebből kö­vetkező jogosítványainak hangsúlyozása./ - Nem egyértelmű a párt és a jogrendszer kapcsolata, ennek al­kotmányos összefüggése. /Többekben felmerült, hogy vajon játsz­hat-e a párt jogrendszeren kívüli szerepet./ A szocialista állam funkcióinak elvi és gyakorlati átgondolását feltétlenül szükségesnek ítélik meg. Szükségesnek tartják az egyes ágazatok, alágazatok meglévő és igen erőteljes "kerítés­szemléletének" oldását. Zfr

Next

/
Oldalképek
Tartalom