MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988

1988-02-08 775. öe. - 1988_VB 775/77

2.11.4-2.11.5 azonban a nagyarányú felújítási munkák után az infrastrukturális viszonyok jelentősen nem javulnak. — Az 1.19.6 Budafok—Nagytétényi öblözetet, továbbá az — 1.19.7 Dunatelepi öblözetet érinti az UVATERV tervei szerint megvalósuló MO autópálya, annak Duna-hídja és az ehhez kapcsolódó 6. sz. főközlekedési út nagytétényi korrekciója (16), (17), (18). A Duna-híd építése megkívánja a keresztezési szelvény környezetében a mederszabályozási művek építését. Ennek legfőbb indoka, hogy a folyamszakasz jégtorlasz képződésére hajlamos. A fenti munkálatok döntően az ártérben létesülnek, azonban városrendezési szempontból a fővédvonal és a tervezett 6. sz. út közötti területsáv felhasználási lehetőségét jelentősen megnövelik. — Az 1.48.1 Szilas jobbparti öblözetben az épülő Káposztásmegyeri lakótelep alaplétesítményeként nagyarányú vízrendezési munkák vannak folyamatban (19), (20), (21). Ennek során a Szilas-patak rendezésére és korrekciójára, továbbá a Mogyoródi, Csömöri patakok új nyomvonalon vezetett medrének kiépítésére kerül sor. A tervezett mederépítési munkák jelenleg közel 80%-ban megvalósultak. A tervezett lakótelepi területek a fakadó vizek elleni védelem céljából a mértékadó árvízszintig feltöltésre kerülnek. Jelenleg a Bp—Vác vasútvonal melletti I. és I l/A térszerkezeti egységek, megvalósítására van döntés. Városrendezési szempontból a patakok visszatöltésezését zöldterületként lehet igénybevenni. A rendezett patakmedrek és a lakótelepi területek közötti területek sport- és üdülőterületként hasznosíthatók. — Az 1.48.9 Csepeli öblözetben a MAHART tervbe vette a szabadkikötő bővítését (30), mely egy harmadik medence megépítését jelenti a jelenlegiektől É-ra, a kapcsolódó létesítményeivel együtt. Az árvízvédelmi fejlesztéseknél komplex szemléletre, a területek többcélú igénybevételére és felhasználására kell törekedni a helyi lehetőségeket külön-külön mérlegelve. A városszerkezet kialakításánál, a szabályozási tervek készítésénél eleve számolni kell az árvízvédelem területi igényeivel, még akkor is, ha ezek hosszabb távon valósulnak meg. 2.11.5 FÜRDÖELLÁTÁS Budapest fürdői számol meleg és langyos forrás (22—76 °C közötti hőmérsékletű) természetes úton feltörő és mesterségesen feltárt vizére épültek. A budapesti hévizek karsztvíz eredetűek. Jelenleg 100 fürdésre alkalmas létesítmény található, ezek jellegük és használhatóságuk szerint: — 24 közfürdő — 14 korlátozottan, zártkörű használattal igénybe vehető — 62 zártkörű használattal igénybe vehető (8-at társadalmi szerv üzemeltet). A FURDOK ÜZEMELTETŐK SZERINTI MEGOSZLÁSA: 2.11.9 táblázat ÜZEMELTETŐ db Fővárosi Fürdőigazgatóság 21 ORFI 1 Szállodaipari Vállalatok 11 Minisztérium, vállalatok, társadalmi szervezetek 29 Egyetemek (BME, TF) 2 Népstadion és intézményei, sportklubok 5 Kerületi tanácsok 31 100 Építés alatt 6 db fürdőobjektum áll jelenleg: — IX. Kondorosi úti tanácsi — X. Üllői út 118. tanuszoda — XII. Csaba u. tanuszoda (megvalósulás állapotában) — XIII. Elektromos SE uszoda — XXI. Papírgyár SE uszoda — XXII. Művelődési Központ uszoda Nem üzemel 5 db fürdőobjektum: — III. MHD SK tömegsporttelep uszoda — IV Duna Cipőgyár strand - XI. Kábel strand - XX. Vasas SC uszoda - XVII. Főv. Tan. Nevelőotth. 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom