MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988

1988-02-08 775. öe. - 1988_VB 775/58

2.7 IPARI ÉS RAKTÁROZÁSI TERÜLETEK Az ország ipari termelése nagyfokú átalakuláson megy keresztül. Erőteljesen érvényesül a korábban meghirdetett szelektív-intenzív iparpolitika, s ennek végrehajtása befolyásolja a budapesti ipari és az iparral összefüggő tevékenységek helyzetét. Bár Budapest részesedése az ország ipari termeléséből az elmúlt két évtizedben jelentősen csökkent, mégis még ma is itt állítják elő a termékek közel 35%-át és az export több mint 40%-át. Itt foglalkoztatják az országos ipari létszám 23%-át és az itt lévő állóeszköz bruttó értéke kb. 180 Milliárd Ft. (Az országos állomány 21 %-a) valamint itt helyezkedik el az ipari kutatóhelyek 64%-a. A vidék iparosítása mellett a fővárosi ipari koncentráció folyamatos mérséklése, szelektív fejlesztése kezdődött el már a hatvanas évek iparpolitikájában az egészségesebb iparszerkezet és a területi fejlettségi aránytalanságok kiküszöbölése érdekében. A vonatkozó párt- és kormányhatározatok végrehajtásának, valamint a gazdálkodó szervezetek termelési-gazdasági érdekéből következő kezdeményezései eredményeként a budapesti ipar súlya az országos-iparszerkezetben csökkent. A hatvanas évek közepétől napjainkig 1500—1800 kisebb-nagyobb ipari telephely szűnt meg, vagy cserélt gazdát, részben hatósági intézkedésre (kb. 250 telephely), részben budapesti területi koncentráció, vagy vidékre telepítés következtében. A fővárosi telephelyek számának csökkentésében, a termelési struktúra átalakításában azonban fokozatosan csökkent a felső határozatok alapján megvalósult kitelepítések, profilváltások szerepe és egyre inkább a vállalatok gazdasági érdeke vált meghatározóvá. Az eddigi összes telephely-megszüntetés, vidékre történt technológia áttelepítés négyötöde vállalati, szövetkezeti elhatározásból történt. Az ipari foglalkoztatottak 35%-os létszámcsökkenéséből 14—20%-os fogyást eredményezett a kitelepítési határozatok végrehajtása miatt megszűnt munkahelyek száma. A kapcsolódó vidéki iparosítás zömmel Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Bács-Kiskun és Tolna megyét érintette. A budapesti ipari termelés ágazati szerkezetében a feldolgozóipari ágazatok bruttó termelési értékben mért súlya közel 90%. A feldolgozóiparon belül a folyó áron számított bruttó termelési érték, foglalkoztatott létszám és lekötött bruttó állóeszközérték alapján 1984-ben a gépipar, a könnyűipar, a vegyipar és az élelmiszeripar foglalta el a vezető helyet. Az alapanyagipar súlya — ideértve a bányászatot és a kohászatot — mintegy 7%-os arányával nem volt jelentős. A fővárosi gépipar és vegyipar (utóbbin belül elsősorban a gyógyszeripar) termelése az elmúlt tíz évben az ipari átlagnál dinamikusabban fejlődött. Jelenleg a gyógyszeripar 80%-a, a műszeripar 63%-a, a nyomdaipar 60%-a, a villamos gépgyárts 56%-a, a híradás- és vákuumtechnikai ipar 52%-a kötődik Budapesthez a termelési érték alapján. A fővárosi ipart olyan adottságok, ellentmondások, tények jelllemzik, amelyeket a racionalizálási és szelektív-intenzív fejlesztési célok meghatározásakor a hatékonyságjavulás érdekében figyelembe kell venni: — A budapesti ipari létszámban jelentős a kb. 50 000 fő ingázó szerepe, akik közül mintegy 30 000 fő az agglomerációs területről jár be. E tényező a munkaerő mérleg alakulásában kissé csökkenő, de mindenkor bizonytalansági faktor, alakulására néha ellentmondó prognózisok készülnek. Hasonló a helyzet a nem nagy számú, mégis jelentős külföldi munkaerővel is. Az iparpolitika számol az ingázók kialakult nagyságrendjének fennmaradásával. — Az iparban foglalkoztatottak iskolai végzettsége Budapesten az átlagosnál magasabb. Az ipari kutatóhelyek 64%-a a fővárosban van. Ez egyértelműen utal a 2.7 szellemi kapacitások koncentráltságára. A felsőfokú oktatási intézmények több mint 41 %-a a fővárosban működik és ezekben az intézményekben tanul az egyetemi hallgatók csaknem fele. Bár a főváros felsőfokú oktatásban betöltött szerepe az elmúlt 15—20 évben csökkent, a vezető szerepe megmaradt. A középfokú szakember és szakmunkás-képzésben betöltött szerepe megfelel az ipar súlyarányainak, figyelembe véve a vállalatok keretében működő, célirányos oktató intézményeket is. Bár a magas képzettség az intenzív fejlesztés szempontjából előnyös, a vidéki iparfejlesztés szakmunkaerő kereslete meghaladja az ottani kínálatot. A fővárosban több értelmiségi szakmában, túlkínálat van. A Budapesten települt ipar épületállománya az országos átlagnál elavultabb, viszont a működtetett termelőberendezések, technika és technológia színvonala magasabb az országos átlagnál. — A magyar ipar mintegy 200 gyártási ágából több mint 150 megtalálható Budapesten is. Ez túlzottan széles skála. A szelektív fejlesztéssel e túlzott profilszélesség szűkítését is el kell érni. — A fővárosi ipar létszám- és eszközarányának megfelelő az azonos ágazati szerkezetű országos termelésből való részesedése. Jövedelemtermelés, energia- és anyagigényesség szempontjából viszont a budapesti ipar termelési szerkezete kedvezőbb, a fedezeti hányaddal mért jövedelmezőség Budapesten az országos átlagnál magasabb. — A fővárosi vállalatok, szövetkezetek a termelésük vidékre telepítése során a vidéki telephely létesítései, költségigényességük miatt — lekötötték fejlesztési eszközeiket, ezzel korlátozták a fővárosi üzemekben az új technikák, intenzív technológiák bevezetését. Számos esetben elmaradt, vagy késedelmes volt a Budapesten meglevő kapacitások intenzifikálása is és korlátok közé szorultak a nagyobb termelékenységet biztosító, munkaerőt felszabadító technológiai beruházások. — Az elmúlt években a főváros munkaerőhelyzete az országos átlagnál jobban romlott. Az intenzív fejlődéshez szükséges munkaerőstruktúrában a hiányszakmák egész sora alakult ki. — A gépek és berendezések kapacitáskihasználása a fővárosban nagyobb mértékben csökkent, mint vidéken. — A budapest ipar telephelyhálózatának erős széttagoltsága gátolja az irányítás és a termelésszervezés korszerűsítését és emeli a termelés költségeit mivel többlet szállítási, raktározási és készletezési feladatokat is ró a vállalatokra. — A telephelyek mintegy 30%-a sűrűn lakott, illetve beépült területeken helyezkedik el, bővítésükre nincs lehetőség. Jelenlétük számos esetben akadályozza a fővárosi városrendezési és területfejlesztési tervek végrehajtását. E tekintetben azonban eltérően kell értékelni, különösen a kisvállalkozásokat, a szövetkezeteket és a kisipart attól függően, hogy termelő, vagy szolgáltató tevékenységet folytatnak-e. A fogyasztási szolgáltatásnál a területileg tagolt, a fogyasztók által könnyen elérhető kisüzemi hálózata kívánatos. Ezért célszerű lenne az adott helyen fejlődésképtelen üzemek helyén szolgáltató blokkokat kialakítani több szakmában, majd ezekhez kapcsolódó kisipari tevékenységet folytatni. — A fővárosi ipari telephelyek tevékenységei, termelési folyamatai között még soka környezetszennyező, annak ellenére, hogy az elmúlt években számos ilyen tevékenységet telepítettek ki a fővárosból, illetve megszüntették a környezetszennyezést. A vállalatok - a környezetvédelmi berendezések magas költségei miatt és beruházási források híján — többségükben a bírság fizetésének a gyakorlatát követik. — A telephelyi racionalizálás, intenzív termelésfejlesztés pénzügyi erőforrásai a fővárosi iparvállalatok számára is korlátozottak. A rendelkezésre álló saját források és hitelek, valamint az állami támogatások nagysága csak fokozatosan teszi lehetővé a telephelyi hálózat racionalizálását és korszerű, automatizált, munkaerőt felszabadító új technológiák létrehozását. 37