MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988

1988-12-07 793. öe. - 1988_VB 793/10

- 3 ­Ezért elen gedhetetlen a párt é rtelmiségi politikájának újragondo­lása, az értelmiség társadalmi szerepéről vallott elveink és a gyakorlat közötti szakadék felszámolása. Sürgető feladat az értel­miség különböző rétegeiről rendelkezésre álló ismeretek rendezése és annak alapján időszerű feladataink meghatározása. A budapesti pártmozgalom mindehhez kezdeményező, ösztönző szerepvállalással, a főváros szellemi erőinek mozgósításával járulhat hozzá. 2. A Budapesti Pártbizottság a politika alakításának, megvalósí­tásának, a végrehajtás megszervezésének egyik színtere. Munká­jában ma még kihasználatlan adottság, hogy az orsz ág szellemi erőinek jelentős része Buda pesten él és dolgozik. Politikai munkánk hatékonysága érdekében szükséges, hogy ezt a szellemi erőforrást intenzíven bekapcsoljuk a jelenlegi társadalmi folya­matok alakításába. A Budapesti Pártbizo ttság nem vállalkozhat arra, hogy az érte lmiség szakmai, egz isztenciális problémáit m egoldja. Vállalja viszont az érdekek feltárását, egyeztetését, ütköztetését és politikai képviseletét. A fővárosi pártmozgalom azonban nem ve­heti át a különböző értelmiségi rétegek szakmai, érdekképviseleti szerveinek,szervezeteinek funkcióját. A Budapesti Pártbizottság elsősorban a párt politikájának alakításá­ban való rész vétel lehetősé gét kivánja az értelmiség számára bizto­sítani, nem kritikátlanul, vita nélkül és nem átvállalva a szellemi műhelyek, kollektívák és személyiségek saját poli­tikai felelősségét. A Budapesti Pártbizottság markáns politikai értékrendje, a teljesítményt, tudást,alkotást elismerő gyakorlata adhat garanciát az értelmiség számára az együttműködéshez. Az ér­telmiség szocializmust támogató erői számára a politikaformálás le­hetőségét kínálja. Igényli, hogy az együttműködést vállaló felelős értelmiségi kollektívák szakmai és politikai kon trollt gyakorolja­nak politikai munkája fölött. AO

Next

/
Oldalképek
Tartalom