MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988
1988-10-26 790. öe. - 1988_VB 790/34
- jellegének megőrzése mellett - a közérdeklődésnek megfelelően, az eddigieknél jobban kell tükröződjön a főváros gazdag pártéletének minden olyan összefüggése, amelyik a legszélesebb körű nyilvánosságra is tartozik. Ugyancsak jellegének megőrzése mellett ilyen feladatot is el kell látni a lakosság körében egyre népszerűbb regionális tévéadásnak. A rétegtájékoztatás fontos eszköze lesz a Budapesti Ifjúsági Rádió. A sajtóstruktúra felülvizsgálatának eredményeként elképzelhető egy fővárosi politikai napilap létrehozása is. A sajtómunkában elsőrendű feladat tehát a fővárosi pártélet, a párttestületek munkájának érdemi tükröztetése. A testületek vezetőinek, a pártbizottság és a végrehajtóbizottság tagjainak a sajtónyilvánossággal kötelességük élni, minden olyan ben, amikor a párt álláspontjának közzététele a közvélemény politikai orientálásához szükséges. A testületi döntések alapján szervezni és segíteni kell a buda pesti sajtóorgánumok tevékenységét. Koordinálni szükséges a Budapesti Pártbizottság osztályai munkájának sajtónyilvánosságát . A központi sajtó, az MTV, a MR illetékes szerkesztőségei legyenek a BPB ülései állandó meghívottjai. A rendszeresen meghívott újságírók folyamatosan használják ki a testületi munkába való bekapcsolódás lehetőségeit. Esetenként hang és képfelvételek is készüljenek a sokoldalú tájékoztatás érdekében. Az Esti Hirlap változatos módon tájékoztasson a PVB éa BPB munkájáról. A BPB tájékoztató tevékenységéhez kapcsolódó /állandó/ újságírói kör számára a testület titkárai, osztályai rendszeresen tartsanak háttértájékoztatókat. %