MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988

1988-10-26 790. öe. - 1988_VB 790/26

- 2 ­A munkabizottsági tagok jelentős része 8-10 éve tagja már e testületnek. Felvetődött, hogy a munkabizottság ajánlja föl lemondását a Pártbizott­ságnak. Felvetődött az is, hogy egy politizáló munkabizottság nem tud minden kérdéssel mélységében foglalkozni, ezért talán célszerűbb lenne a munka­bizottság szerveződését konkrét ügyekhez, feladatokhoz kötni. Nem állandó, hanem komplex munkabizottságok kellenének. Ilyenek lehetnek a jövőben: az ifjúsági szerveződések, szociálpolitikai kérdések, a párt politikai be­folyása az ifjúság körében témákra létrejövök. Az ügyek komplex kezelését indokolja az is, hogy az eddigi felfogás, amelyben külön kezeltük az ifjúsági kérdéseket, nem hozta meg a várt ered­ményt. Az ifjúsági felelősi rendszerrel letudtuk az ifjúsági ügyekkel való foglalkozást, a párt belső érdekegyeztetési mechanizmusában nem tudott érvényt szerezni az ifjúsági érdekeknek. Ehhez kapcsolódva vetődött fel, hogy a politika vagy a párt mennyire ifjúságbarát. A pártnak ma nincs számottevő bázisa az ifjúság körében, hiszen mind programjával, mind konkrét cselekedeteivel az ifjúság ellen hatott. El kell dönteni, hogy akar-e a párt az ifjúságra építeni. A fiatalok a je­lenlegi pártmozgalmi stílust elutasítják. Ahhoz, hogy a párt befolyása nö­vekedjen az ifjúság körében a párt egész munkájának, munkastílusának meg kell változnia. Az ifjúságpolitikai munkabizottságnak tehát végig kell gon­dolnia, hogy a fővárosban mit kell - és mit lehet - a gazdasági,politikai realitásokat is figyelembe véve tenni az ifjúság megnyeréséért. Ifjúságpoli­tikai program-csomag kellene. A munkabizottságnak feladata kell, hogy legyen a fővárosi döntésekben az ifjúsági aspektusok képviselete. A munkabizottság vezetését és működtetését el kell választani az apparátusi érdektől. 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom