MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988
1988-06-22 784. öe. - 1988_VB 784/30
7 kerülnek továbbításra, amelyben megjelentek például a tézisviták kerületi állásfoglalásai, az árak képzéséről, mechanizmusáról készített összefoglaló, a párt költségvetésének főbb arányairól szóló tájékoztató. Évente egy-két alkalommal - nagyobb horderejű kérdésekben - decentralizált titkári értekezleten is biztosítjuk a közvetlen és pontos tájékoztatását. Az utóbbi években kedvezőtlen irányú folyamatok indultak el a pártból való kikerülés és a tagfelvételek területén, ezért a pártépítési munkához is "mozgalmibb" eszközökkel közelítünk. Az újonnan felvett párttagokat évente meghívjuk a kerületi Pártbizottságra azzal a céllal, hogy a kerületi pártmozgalom bemutatásán keresztül, a közös gondolkodást elősegítsük. Ezt a módszert ki kívánjuk terjeszteni a lakóterületi pártszervezetekbe átjelentkezett párttagokra, továbbá a nevelési tervekben szereplő leendő párttagjainkra is. A mozgalmi jelleg érvényesülésének egyik legfontosabb tényezője az, hogy a párttisztségviselők mennyire alkalmasak az adott munkára, feladatra. A párttisztség betöltése szempontjából egyre fontosabbnak tartjuk a kapcsolatteremtő képességet, készséget, a politikai elkötelezettséget, de a továbblépés elengedhetetlen feltételének tartjuk azt is, hogy ezek az elvtársak elméletileg is képzettek legyenek. Célunk, hogy az adott terület közmegbecsülését élvező pártvezetők kapjanak megbízatást, mert a párt tekintélyének helyreállításához erre is szükség van. Miközben kimutatható a politikai iskolázottság növekvő szintje, tapasztalható az is, hogy a párttisztségviselőink egy része elbizonytalanodott és gyakran nem tud, nem képes meggyőző választ adni a környezetében felmerülő politikai kérdésekre. Ezért úgy látjuk, hogy nemcsak a "nagypolitikai" összefüggésekhez értő vezetőkre van szükség, hanem olyanokra, akik ezen összefüggések ismeretében helyileg is képesek a folyamatokat jó irányba befolyásolni. A mozgalmi munka elképzelhetetlen a közvetlen emberi kapcsolatok nélkül. Ezért üdvözlünk minden olyan kezdeményezést, amely ennek kialakítására irányul, akár ösztönös, akár tudatos cselekvésről van szó. lo