MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988

1988-06-08 783. öe. - 1988_VB 783/21

- 2 ­Helyenként fellelhető volt tájékozatlanság is, így sok eset­ben nem vállalták a vitát, érvelést, a politikai meggyőzést. A tagság véleményének, megjegyzéseinek csak egyszerű összeg­zésére és továbbítására szorítkoztak. A tagság döntő többsége elfogadta a gazdasági-társadalmi mun­kájáról kialakított véleményt. Tapasztalható volt az is, hogy a beszélgető csoportok nem minden esetben hangsúlyozták ki kellően a párttagsággal járó kötelezettségeket, az érintett párttagtól elvárt közéleti, magatartásbeli, vagy munkájával szemben támasztott konkrét igényt. Az elhangzott vélemények többsége az ország, a párt helyzeté­vel, a gazdasági kibontakozás programjával, a párt vezető sze­repe erősítésének szükségességével, az ideológiai munka tisz­tázatlan kérdéseivel, a párton belüli demokrácia, a nyilvános­ság fejlesztésével foglalkozott. Központi kérdés volt a párt kádermunkája, a központi szervek veztőinek felelőssége és az, hogy a párttagság széles köre érdemben vehessen részt a poli­tika alakításában, helyi és országos szinten egyaránt. Arányaiban kevesebbet, hangnemében visszafogottabban érintet­ték az adott munkaterület gazdasági-politikai kérdéseit. A javaslatokból, jelzésekből megállapítható, hogy a fővárosi párttagság a budapesti és a kerületi pártbizottságok munkájá­ról, tevékenységéről nem elég tájékozott. Igénylik, hogy az irányító pártszervek vezetői, testületi tagjai rendszeresebben vegyenek részt a pártszervezetek munkájában. A fővárosi pártszervek és szervezetek összegezték a tagkönyv­cserét előkészítő beszélgetések tapasztalatait. Körültekintő munkával igényesen, többnyire színvonalasan végezték e fela­datot. Jelentős részüknek azonban gondot okozott a felvetett kérdések megválaszolása, rendszerezett, minősített továbbítá­sa. Eltérő konkrétsággal határozták meg saját feladataikat. Ezirányú munkájukkal nem lehetünk elégedettek. Ezért az irá­nyítás minden szintjén indokolt a felvetésekkel való további folyamatos foglalkozás. U

Next

/
Oldalképek
Tartalom