MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988
1988-04-27 780. öe. - 1988_VB 780/59
- 8 12.Varsóban - delegáció (december 11-13.) (Vezette: Havasi Ferenc A szocialista fővárosok pártbizottságai első titkárainak első találkozója. Két- és többoldalú közvetlen együttműködés az egyes fővárosi pártbizottságok előtt álló gazdasági, politikai feladatok végrehajtásában, rendszeres többoldalú tapasztalatcsere gazdaságpolitikai, ideo lógia, belső szervezeti és pártirányítási témakörökben.) 13.Nyugat-Berlinben (V.kerület delegációja - Charlottenburg kerület vendégeként) - május 25-28. (Vezette: Kalmár Lászlóné, az V.ker. PB titkára) A tervezett kiutazások közül elmaradt: - Belgrád (Mindkét pártbizottság élén vezetőváltás történt, a belgrádi fél az első titkári meghívást még nem újította meg.) - Ulan Bátor (Mindkét pártbizottság élén vezetőváltás történt, az ulan batori fél a meghívást még nem újította meg.) - Szófia (Az Oktatási Igazgatóság igazgató helyettese lektori útjának elhalasztását kérte) A BPB delegációjának hanoi látogatásán felmerült vietnami igényt kielégítve augusztusban a Fővárosi Tanács által összeállított, kórházi segédeszközökből és gyógyszerekből álló segély-küldeményt juttattunk el a Hanoi Pártbizottságnak. Hasonló küldemény összeállítása folyamatban van, kiküldése 1988.1. félévben realizálha tó.