MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987
1987-01-21 749. öe. - 1987_VB 749/27
- 15 A Bizottság tevékenysége 21 körzeti népfrontbizottság munkájára épül. Különböző akcióik, rendezvényeik segitették a közvélemény pozitiv formálását. Részt vesznek a településpolitika alakitásában, a településfejlesztő társadalmi munkák szervezésében, a környezetvédelmi feladatok megvalósításában, a fogyasztók érdekeinek védelmében. Az elmúlt időszakban eredményesen foglalkoztak az időskorúakkal, ugyanakkor a fiatalok körében kifejtett tevékenységük még nem elég hatékony. A munkásőr egység erkölcsi, politikai és fegyelmi helyzete megfelelő. A személyi állomány elkötelezetten és felelősen hajtja végre kiképzési és a szolgálati feladatokat, helytáll a gazdasági munkában, a közéletben, részt vesz a fiatalok hazafias és honvédelmi nevelésében. Az állományépitő-szervező munka évek óta kiegyensúlyozott, 1985-től nehezebbé vált. A bázis pártszervezetek folyamatosan figyelemmel kisérik az alegységek munkáját, segitik és értékelik a munkásőri pártmegbizatások teljesitését. /Kékedi György/ 23