MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987

1987-01-21 749. öe. - 1987_VB 749/22

10 ­Előfordul, hogy indokolt és időszerű kádercserék a hatásköri­leg illetékes állami szervek kezdeményezésének hiányában indo­kolatlanul elhúzódnak. Nem minden tekintetben megnyugtató a káder­tartalékokkal való foglalkozás, nem kapnak fejlődésüket szolgáló, alkalmasságuk elbírálását segítő megbízásokat, nem értékelik rend­szeresen munkájukat, fejlődésüket. A kerületben a párttaggá-nevelő és tagfelvételi.munka eredményes. Ebben jelentős szerepe van a pártbizottság irányító-ellenőrző mun­kájának, következetességének. Zömmel olyanokat vettek fel a párt soraiba, akik megfelelnek a párttagokkal szemben támasztott köve­telményeknek, politikai elkötelezettségüket már bizonyították, ér­tékelhető társadalmi munkát végeztek. Az újonnan felvettek szociális összetételével szemben támasztott követelményeket egyre nehezebben és nem minden tekintetben tudják kielégíteni. Tartósan kedvezően alakult a kerületben a középiskolai tanulók, az egyetemi és főiskolai hallgatók párttagfelvétele, de nem tudták biztosítani, hogy a felvettek többsége 30 éven aluli fiatal legyen. Az új párttagok közel 60 %-a a munkásosztályhoz tartozó. A pártfegyelem alapvetően megfelelő. A párttagok döntő többsége teljesíti kötelességét, kommunistához méltóan él és dolgozik. Gondot okoz, hogy a párttagok egy része nem áll ki nyiltan a párt politikája mellett. Évenként átlagosan a kerületi párttagság 0,6-0,7 %-a részesül pártbüntetésben. Az elkövetett vétségek főbb típusai az erkölcstelen magánélet, az italozás és a társadal­mi tulajdonban okozott kár. A kerületi PB Fegyelmi Bizottsága ön­állóan és felelősséggel végzi a munkáját, hatáskörét jól gyakorol­ja. Figyelemmel kiséri és segiti az irányított pártbizottságok' és az alsóbb szintű pártszervezetek fegyelmi munkáját. A pártoktatás irányítása és szervezése jónak minősíthető. Ered­ményes volt a XIII. kongresszus anyagának feldolgozása, a párt­szervezetek nagy része a kongresszus határozatainak ismertetését ^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom