MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987

1987-03-18 753. öe. - 1987_VB 753/23

- 16 ­Sikerült némi előrelépést elérni annak megértetésében és érvényrejuttatásában, hogy e gazdasági gondok megoldásának egyik kulcskérdése a fegyelmezettebb munka, a jövedelmek és a teljesítmények szorosabb összhangja, valamint az, hogy ez utóbbitól függ az életszínvonal, az életkörülmények javu­lása. E kérdésekben azonban a szemléleti, cselekvési egység továbbra sem biztosított. A pártszervek és -szervezetek az elmúlt évben is kényte­lenek voltak számos helyen és esetben operatív módon közbe­lépni: a termelési, anyagellátási és más a szervezetlenség­ből adódó nehézség felszámolása érdekében. Továbbfejlődött a kerületek közötti kapcsolat, együttmű­ködés a közös érdekű kérdések megvitatásában és rendezésé­ben . A pártszervek és pártszervezetek részéről az elmúlt év során folyamatosan érkeztek jelzések arról, hogy a párttag­ság és a dolgozó kollektívák határozottabb központi irá­nyítást, az elhúzódó ügyekben gyorsabb döntést, a szabályo­zás ellentmondásaival összefüggésben összehangoltabb és egyértelműbb változtatásokat igényelnek. Számos helyen és több alkalommal is megfogalmazódott az a vélemény, hogy a gazdaság nehézségeinek megoldásához nem csak a vállalati gazdálkodás javítására és jobb politikai munkára van szükség, hanem céltudatosabb állami gazdaság­szervező tevékenységre, reálisabb célok kitűzésére is. úl i \<T > (ffyőri Lajos)#. ?3

Next

/
Oldalképek
Tartalom