MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987

1987-02-04 750. öe. - 1987_VB 750/48

- 13 ­követelményeit. A párt előtt álló feladatok minden pártszervezettől és párt­tagtól alaposabb felkészülést, minőségileg jobb munkát igényelnek. Fnnek elősegítésére tovább kell javitanunk felkészítő munkánkat, jobb, rendszeresebb információval, érvanyaggal, további fórumok szervezésével. IV. A kerületi pártmozgalom, pártszervek és szervezetek tevékenysége. *—. —. A pártértekezlet határozata fő követelményként fogalmazta meg a pártegység erő­sitését. A kerület párttagságának eszmei, politikai, szervezeti egysége összes­ségében megfelelő. A korábbiaknál jelentősebb erőfeszitéseink ellenére azonban a cselekvési egység elmarad attól, amit a XIII. kongresszus határozatának végre­hajtása igényel. A pártegységet próbára tették az elmaradó gazdasági eredmények, az ellentmondásos, hiányos tájékoztatás csakúgy, mint néhány feladatnál a párt­tagság meggyőzésének elmulasztása /pl. TEHO/ Ugyanakkor, ahol a pártszervezet vi­tákban kialakított konkrét programmal rendelkezett, ahol kezdeményezte a leg­fontosabb helyi kérdések megoldását, ott a párttagság eredményekben is megmu­tatkozó egységet tudott teremteni. Célkitűzéseinek megfelelően a kerületi pártmozgalom nyitottabbá vált, feladata­ink előkészítésébe szélesebb körben vontuk be a párttagokat, és pártonkivüli­eket. A felsőbb pártszervek, a kerületi Pártbizottság határozatainak megismer­tetésére gyakrabban rendeztünk aktivá értekezleteket és különböző lakossági fórumokat. A kerületi pártmozgalom szervezeti keretei összességében kialakultak. Jelentősebb változások a körzeti pártszervezeteknél következtek be. A kerületi Pártbizottság öt munkahelyi pártbizottságot, tiz pártvezetőséget /ezek közül négy lakóterületi/ 89 alapszervezetet irányit közvetlenül. A decentralizált alapszervezetek szám a 88. Az Aszfaltutépitő Vállalat pártbizottsága kísérleti jelleggel, végrehajtó­bizottság nélküli pártbizottságként funkcionál, az eddigi tapasztalatok ked­vezőek. A kerület kisvállalkozásaiban dolgozó párttagok bevonása a rendszeres pártéletbe az elkövetkező időszak egyik fontos feladata. A kerület párttagságának létszáma B278 fő, a pártértekezlet óta 46o fővel növe­kedett. /A növekedésből 186 fő az 1906-ban az Ipari Minisztérium Pártbizottságá­hoz rendelt Tengizi Pártbizottsághoz tartozik./ A körzeti pártalapszervezetekhez 3031 párttag tartozik, a növekedés 50 fő. Felszabadulás előtti párttag 322 fn, régi munkásmozgalmi múlttal rendelke­zik 174 elvtárs. A párttag nyugdíjasok 3o %-a 1956 előtt lépett a pártba. Pártbizottságunk a kerület politikai életének irányitásáből adódó kötelezettségeit igyekezett felelősséggel teljesíteni. Az eltelt időszak tapasztalata szerint a U8

Next

/
Oldalképek
Tartalom