MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987
1987-11-10 769. öe. - 1987_VB 769/63
22 vult. Jelenleg e munka középpontjában a társadalmi-gazdasági kibontakozás helyi feladatai állnak. Kiemelkedően foglalkoznak a várospolitikai agitációval. A beszámolóban valóságszerűen tükröződnek a pártoktatásban jelentkező gondok. Kívánatos, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a párt és tömegszervezeti oktatás tartalmi koordinációjára. A közoktatás terén különös gondot fordítottak a pedagógusok eszmei-politikai felkészítésének erősítésére, a világnézeti nevelés hatékonyságának fokozására, az ifjúsági mozgalom, az iskolai demokratizmus fejlesztésére. A közművelődésben nem használták ki kellően a lehetőségeket. Ebben szerepet játszott az átgondolatlan kádermunka, a fenntartó szervek /SZBT - kerületi tanács/ irányító munkájának nem kellő összhangja és a kerület koordinációs munkájának gyengeségei Az egészségügyi területen a fővárosban egyedülállónak mondható mennyiségi fejlődés ment végbe. Ennek következtében javult a lakosság egészségi állapota és ellátásának szinvohala. Szükséges, hogy a kórház vezetése nagyobb önállósággal dolgozzon. A párttagfelvételi munkára folyamatosan figyelmet fordítanak. Eredményeik megfelelnek a budapesti átlagnak, a tendenciák irányukat, dinamikájukat tekintve is egybeesnek a fővárosi tapasztalatokkal. Fontos, hogy következetes munkával szerezzenek érvényt a BPVB 1987. március 4.-i a tagfelvételi munkával foglalkozó határozatának. Megfelelően foglalkoznak a kádermunkával. A szükséges kádercserék végrehajtása 1987-ben felgyorsult. A kerületi PB vezetése megújult, a titkárok között az együttműködés és az összhang megfelelő, a munkamegosztás folyamatosan javul. A vezetés politikai felfogása kulturált, a korábbiaknál dinamikusabb, összesséigében eredményesen illeszkedik a környezetbe . G3