MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987

1987-07-08 762. öe. - 1987_VB 762/53

- 9 ­közösségalakító haszna. Ezért sajnálatos, hogy az építőtáborokat - döntően gazdasági okokból - a leépülés veszélye fenye­geti. Kevés példát találni arra, hogy a diákoknak a mun­ka világával való megismerkedését az üzemek, a vállala­tok kollektivái rendszeresen segítenék /az egyes fakul­tációs, illetőleg öntevékeny diákkörök vezetésével, szakmai támogatásával stb/. A főváros gazdasági, szel­lemi, tudományos kapacitása és sokszínűsége sem jelentkezik a tizenévesekkel való foglalkozás­ban - még orientációs jelleggel sem /talán a számítás­technikai programot kivéve/. Jellemző adat, hogy a társa­dalmi és állami ösztöndíjas tanulók száma csökkent .tavaly óta majdnem ezerrel /1583 illetve 4118 fő/. A társadalmi szervezetek befolyása a tizenévesekre elenyésző. Gyakran fogalmaik sincsenek § szervezetek létéről, tevékenységéről. Amit tudnak, azt is csak a pe­dagógusok közvetítik számukra. A diákokkal való foglalko­zás az iskolán keresztül történik, s javarészfmegrende­lés A HNF erőfeszítései, elsősorban a szülők mozgósítására, a szülők pedagógiai kultúrájának növelésére irányulnak. Az utóbbi másfél év jó kezdeményezései a tanulók vilá­gában még nem mutatkoznak meg szembetűnően. 2. A fővárosi középiskolás tanulók jellemzői a/ Budapest 49 gimnáziumában és 68 szakközépiskolájában több mint hatvanezer diák tanul. Összességében a lá­nyok-fiúk aránya majdnem azonos, az utóbbi öt év során azonban a gimnáziumokban a fiúk száma jelentősen meg­csappant. Kedvezőtlennek minősíthetjük a gimnáziumokban

Next

/
Oldalképek
Tartalom