MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986
1986-06-11 736. öe. - 1986_VB 736/95
eredményesen teljesítették feladataikat. A pártbizottság megkülönböztetett figyelemmel foglalkozik azokkal a vállalatokkal, melyek tevékenysége kihatással van a főváros egészére (BKV, GELKA, Patyolat). A pártbizottság felelősen foglalkozik a várospolitikai kérdésekkel, segíti és ellenőrzi a kitűzött célok megvalósítását. A VII. ötéves kerületfejlesztési terv elkészítése során igényelték és figyelembe vették a" lakosság véleményét és javaslatait. A tervben szereplő fejlesztési célok megvalósítását a kerületi vállalatok, szövetkezetek különböző felajánlásokkal jelentősen segítik. A kerület adottságai miatt kiemelt figyelmet fordítanak a régi lakóépületek állagromlásának megállítására, illetve minőségének fokozatos javítására. A kerületi tanács és az IKV úttörő munkát végez a tömbrehabilitáció megvalósításában. A tervezés időszakában kikérték a bérlők véleményét, meghallgatták javaslataikat, így az érintett lakók megértéssel viselték a lakások korszerűsítésével, felújításával együttjáró átmeneti gondokat. A tanács vezetése és apparátusa a tanácsi feladatok közül legtöbb energiát a tömbrehabilitáció sikeres megvalósítására fordítja, ezért a hagyományos államigazgatási feladatok végrehajtására esetenként nem jut kellő erő. A kerületben jelentős kulturális intézmények működnek. A színházakkal szoros kapcsolatuk van, de nem tudnak érdemi politikai befolyást gyakorolni rájuk. A közoktatás pártirányítása következetes, a pedagógus pártbizottság példásan foglalkozik az iskolai pártalapszervezetekkel. Jelentős erőfeszítéseket tesznek egészségügyi és szociálpolitika-területen az ellátás színvonalának megőrzésére, illetve javítására. ar