MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986

1986-03-05 730. öe. - 1986_VB 730/46

- 2 ­Tömegpolitikai rendezvényeik közül sikeresek voltak a béke­demonstrációk, a FIN rendezvényei, az Egyetemi-Főiskolai Ifjúsági Napok és a hazánk felszabadulásának 40. évfordu­lója alkalmából a Hősök terén rendezett "Itt élned, halnod kell" című oratórium. A megváltozott társadalmi-gazdasági körülmények következ­tében többet foglalkoztak a fiatalok meggyőzésével, a minden­napi politizálással. A politikai képzés színvonala és a résztvevők száma elmarad a kívánatostól. 2.1 A fővárosi ifjúság élet- és munkakörülményeit érintő kér­déseket érdemben véleményezték, kezdeményezéseik és javas­lataik tartalmasak, konstruktívak voltak. A döntéselőkészí­tésben és a végrehajtásban nőtt a rétegtanácsok szerepe. Továbbra is gond, hogy tevékenységükről a fiatalok kevés ismerettel rendelkeznek. 3./ Eredményesen mozgósítottak a fővárosi, kerületi és munka­helyi feladatok megvalósítására. A számítástechnika népszerű­sítésében és széles körű elterjesztésében, az anyag- és ener­giatakarékosságot elősegítő újítások bevezetésében munkavég­zésük sikeres. 4./ Évente 250 ezer óra társadalmi munka végzésével járultak hozzá a főváros fejlesztéséhez. A városligeti Ifjúsági Szabadidő Központ kialakításában és a Metró építésében vállalt védnökségüket eredményesen teljesítették. A ha­gyományos építőtáborokban, a környezetvédő és a város­szépítő építőtáborokban a lehetőségek folyamatos csökke­nése mellett évenként mintegy 6.000 középiskolás vett részt. H

Next

/
Oldalképek
Tartalom