MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986
1986-03-05 730. öe. - 1986_VB 730/42
- 18 e./ Lehetőségeikhez mérten, a fiatalokra való hatás érdekében szervezzék meg a munkáshatalom megvédésében résztvettek és a fiatalok, főleg a diákság találkozásait, a tanulságok személyes tapasztalatokon nyugvó megbeszélését . 1.1 Ösztönözzék a munkáshatalom megvédése, a szocializmus megújulása helyi történetének feltárását, rendezzenek - hagyományaik, illetve lehetőségeik szerint - helyi kiállítást /vagy kérjék a fővárosi vándorkiállítás bemutatását/. A megnyitón emlékezzenek meg a munkáshatalom védőiről. g./ Az évforduló kapcsán fordítsanak nagyobb figyelmet a szocializmus megvédésében és megújulásában szerepet játszó elvtársakra; a Munkás-Paraszt Hatalomért éremmel kitüntetettek kapjanak több emberi törődést, szervezzenek számukra illetve részvételükkel külön programokat;kezdeményezzük, hogy az őszi taggyűléseken köszöntsék őket. h./ A tömegpolitikai munkában széleskörűen hasznosítsák a központi, budapesti és helyi kiadványokat, audió-vizuális anyagokat. 2.1 A KISZ BB készítsen feladattervet a szocializmus megvédése és megújulása évfordulójának tömegpolitikai teendőire. 3./ A HNF BB-nak és az SZBT-nak a BPB javasolja, hogy készítsenek az évfordulós munkájukra feladattervet. 4./ A Munkásőrség Budapesti Parancsnoksága feladattervét a MOP intézkedése alapján, a BPB APO-vel egyeztetve készítse el, tervezzék meg a MŰ megalakulása 30. évfordulójával kapcsolatos feladatokat is. ÍO-