MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986

1986-02-19 729. öe. - 1986_VB 729/50

II. A lakáshoz jutás feltételeinek javítására, a lakásépítésre és a komplex lakásgazdálkodás megvalósítására vonatkozó elgondolások illetve feladatok a VII. ötéves tervidőszakban A fővárosi lakosság jelentős részének életkörülményeiben változatlanul meghatározó szerepe van a lakásellátás javításának. Ezért a VII. ötéves tervidőszakban továbbra is kiemelt feladat a lakásépítés lehetséges legmagasabb szintjének elérése, a főváros meglévő épület- és lakásvagyonának megóvása, a lakás- és telekgazdálkodás továbbfejlesztése. A Fővárosi Tanács a tervidőszak legfontosabb lakáspolitikai céljait a következőkben jelöli meg: A fővárosi lakásgazdálkodás programjának alapvető célja, hogy a lakossági erőforrások fokozott be­vonásával — az építés és vásárlás támogatásával — a lakással nem rendelkező gyermekes, elsősorban a többgyermekes családok, valamint a családalapító fiatal házasok 4—5 éven belül — igényjogosultságuk­nak megfelelő lakásellátási formában — önálló lakáshoz jussanak. Alapvető cél továbbá, hogy a VII. ötéves tervidőszakban a lakásellátás programja váljon a kerületi ta­nácsok lakásgazdálkodásának szerves részévé. A kerületi tanácsok e program végrehajtását folyamato­san biztosítsák. A gazdasági lehetőségek alapján a szükségleteknek jobban megfelelő lakások építésével, a lakásgazdál­kodás javításával, a mobilitás, a felújítás és korszerűsítés ösztönzésével folytatni kell az önálló lakással nem rendelkező, illetve a korszerűtlen lakásban lakó családok lakáshelyzetének javítását. Mindezek együttes eredményeként arra kell törekedni, hogy új vagy megüresedő lakásba költözéssel, lakáscseré­vel, a meglévő lakások bővítésével, korszerűsítéséval, az épületek és lakások felújításával, telekellátás­sal minél több család lakáshelyzete javuljon. 1. Népesedéspolitikai céljainkkal, illetve a VII. ötéves tervidőszak lakásellátásának országos társadal­mi- gazdasági programjával összhangban a következő fontossági sorrendben gondoskodni kell arról, hogy: a) a három és többgyermekes családok — ideértve az 1986—89. közötti új igényeket is - az igény­lés benyújtását (módosítását) követő év végéig, b)az 1985. év végéig nyilvántartásba vett — két gyermekes családok a negyedik év végéig, — a gyermekét egyedül nevelő szülők és az egy gyermekes családok, valamint a gyermek születé­sét vállaló fiatal házasok a tervidőszak végéig, c)az 1980. év végéig nyilvántartásba vett 20 évnél idősebb korú (nem fiatal házas) gyermektelen családok és egyedülállók a tervidőszak végéig folyamatosan a tanácsrendeletben meghatározott sorrend szerint első lakáshoz, illetve lakásigényük alsó határát elérő cserelakáshoz (nyugdíjas­házi lakáshoz) jussanak, d) valamennyi kategórián belül élvezzenek előnyt a fiatal házas családok, e) a felsoroltakon túlmenően minden lakáscserét kérőnek, akinek jelenlegi lakása nem éri el a la­kásigény mértékének alsó határát, vagy nem komfortos, a rendelkezésre álló lakásokból csere­lakást kell felajánlani. * $0

Next

/
Oldalképek
Tartalom