MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986
1986-12-10 746. öe. - 1986_VB 746/12
A közműellátás mintegy 2050 millió Ft fővárosi és kerületi tanácsi pénzeszköz felhasználásával várhatóan a tervezettnek megfelelően, számos területen a tervet meghaladó ütemben fejlődik. Megvalósul a tervezett 10 ezer m 3 /nap ivóvíztermelő kapacításfejlesztés, valamint a vízhálózat bővítés, jelentős túlteljesítés várható a közcsatorna és gázhálózatfejlesztés, továbbá a gázfűtésbe bekapcsolt lakások száma tekintetében. A lakásépítés alakulásával összefüggésben a tervezettnél mérsékeltebb a fejlődés a közüzemi vízhálózatba, közcsatornába, távfűtőhálózatba bekapcsolt lakásszámnál és a távfűtő hálózatnál. A csatorna és gázhálózatfejlesztés tervezettet meghaladó ütemében kiemelkedő szerepe volt a lakossági önerős közműfejlesztéseknek. A főváros közlekedés-fejlesztése keretében folytatódott a központi nagyberuházásként megvalósuló Észak-Déli metró Árpád híd—Újpest, Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszának építése. Ehhez kapcsolódóan az épülő káposztásmegyeri lakótelep tömegközlekedésének átmeneti megoldása érdekében a Szilágyi u.-i villamosvonalat az év végéig forgalomba helyezzük. Folytatódtak a VI. ötéves tervben megkezdett közúti beruházások. Elkészül az M5 autópálya bevezető szakasz melletti kamion parkoló építése, melynek üzembehelyezésére 1987. év első felében kerül sor. A lakótelepi alaputak a lakásépítések ütemének megfelelően épültek. Tovább bővült a belvárosi gyalogosrendszer. A Váci utcában a Vörösmarty tér és a Szabadsajtó u. között, valamint a Kristóf téren befejeződött, a Párisi utcában elkezdődött a díszburkolat építés Az egészségügyi ellátás területén befejeződtek az előző tervidőszakról áthúzódó, szervezési úton megvalósuló ágyfejlesztések, melyek keretében a Jáhn Ferenc kórházban — a XVIII. kerületi régi szakorvosi rendelő átalakításával — 190 ágyas krónikus részleget adtak át, valamint Csepelen a már 30 ággyal működő krónikus osztály további 70 ággyal bővült. A Weil Emil kórház rádium épületében júliusban, a Békásmegyeri szakorvosi rendelőben októberben megkezdődhetett a betegellátás. A működő intézetek gép- műszer felszereltségének javítása érdekében — belső átcsoportosításokkal és átvett pénzeszközökkel kiegészítve — a tervezettnél mintegy 60%-kal többet, összesen 161 millió Ft-ot biztosítottunk gép- műszer beszerzésre. A lakótelepi kapcsolódó létesítmények megvalósítása a tervezett ütemben történik, 380 bölcsődei hely és 1647 m 2 körzeti rendelő befejezése várható. A kulturális ellátás területén az év végéig várhatóan felhasználásra kerülnek mind a középiskolai, mind a lakótelepi és egyéb oktatási beruházásoknál előirányzott összegek és teljesülnek a kitűzött fejlesztési feladatok. Az általános iskolai fejlesztéseknél a fővárosi és kerületi tanácsi beruházásban a tervezett 78 tanterem átadásával számolhatunk. Tanévkezdésre átadásra került a négy új gimnázium, - III. ker. Csobánka tér, IV. ker. Káposztásmegyer, XIII. ker. Vizafogó lakótelep, XVIII. ker. Thököly út — ahol 64 tanulócsoport elhelyezésére nyílt lehetőség. Program szerinti ütemben épülnek a tervezett szakmunkásképző iskola bővítések. Befejeződött a Margitszigeti Úttörő Stadion rekonstrukciója. A Városligeti Műjégpálya újjáépítéséhez 30 millió Ft fejlesztési pénzeszköz átadásával járultunk hozzá. A kiskereskedelmi hálózatfejlesztés keretében a tervezettet meghaladóan összesen mintegy 22 ezer m 2 alapterületű bolt nyílik meg az év végéig. Az új lakótelepeken 6 db ABC áruház és több kisebb üzlet készül el 8,2 ezer m 2 alapterülettel, Kispesten 427 m 2 gyógyszertár létesül. Kereskedelmileg rosszul ellátott területen a X. kerületi Tanács beruházásában 300 m 2-es ÁBC nyílt meg. 3 Jl